Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Teréz napja van. Holnap Gál napja lesz.
A+ A A-

Az antitest felkutatja és kiirtja a prosztatarákot

Az antitest felkutatja és kiirtja a prosztatarákotAmerikai kutatók olyan antitestet fedeztek fel, amely felkutatja a prosztatarákos sejteket, és még az előrehaladott stádium előtt képes elpusztítani a halálos betegséget.

Az F77-nek elnevezett antitestről kiderült, hogy inkább a rákos prosztata szövetekhez és sejtekhez kötődik, mint a jóindulatú szövetekhez és sejtekhez, és elősegíti a rákos szövet pusztulását – derül ki a Proceedings of the National Academy of Science (PNAS) folyóiratban megjelent tanulmányból.

Felismeri az áttétes tumoros sejteket is...

Az F77 egerekbe injektálva szinte minden esetben (97 százalék) olyan szövethez kötődött, ahol a prosztatarák elsődleges rákként volt jelen, valamint 85 százalékban olyan szövetekhez is, ahol a rák áttétes volt. A Pennsylvania Egyetem kutatói azt is kimutatták, hogy még az androgén-független tumorsejteket is felismerte, amelyek elsősorban akkor vannak jelen, amikor a prosztatarák gyógyíthatatlan.

Az F77 a tanulmány szerint „a prosztatarákos sejtek közvetlen sejthalálát indította meg... és hatékonyan megelőzte a tumor kinövését”. A normál szövetet, illetve a test más részein, például a vastagbélben, vesében, méhnyakban, hasnyálmirigyben, tüdőben, bőrben vagy húgyhólyagban található daganatos szöveteket ugyanakkor nem vette célba.

A cikk a reklám után folytatódik

 

Ígéretes felfedezés a diagnosztizálásban és a kezelésben

Az antitest ígéretesnek tűnik a prosztatarák diagnosztizálásában és kezelésében, különösen az androgén-független metasztatikus prosztatarák esetében, amely gyakran a csontokra is átterjed, és nagyon nehéz kezelni. A metasztatikus prosztatarák ötéves túlélési aránya jelenleg mindössze 34 százalék.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a férfiak körében a prosztatarák számít a második leggyakoribb rákbetegségnek, és világszerte körülbelül félmillió ember halálát okozza évente.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Címkék:
Kapcsolódó kifejezések: F77  antitest  prosztata  prosztatarák 
© Copyright 1993-2019 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!