Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
A+ A A-

Ismét leszavazták az Obamacare visszavonását

ObamacareAz amerikai szenátus péntek hajnalban ismét leszavazta az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény visszavonását.

Harmadik alkalommal voksoltak a szenátorok, hogy megpróbálják visszavonni az előző amerikai elnök, Barack Obama nevével fémjelzett egészségbiztosítási törvényt, ezúttal azonban már nem is azzal próbálkoztak, hogy a teljes törvényt visszavonják, hanem csak annak egyes részleteit kívánták megsemmisíteni. A péntek hajnalig tartó szavazáson azonban ez a kísérlet is elbukott.

Péntek hajnalban a demokraták egységes nemleges szavazatához csatlakozott három republikánus politikus: John McCain arizonai, Lisa Murkowski alaszkai és Susan Collins, maine-i szenátor, s így a törvényjavaslatot 51:49 arányban leszavazták.

"Egyértelműen csalódást keltő pillanat ez" - fogalmazott a republikánus szenátorok frakciójának vezetője, Mitch McConnell. Chuck Schumer, a kisebbségben lévő demokraták csoportjának vezetője leszögezte: "nem ünnepelünk", azaz a demokrata párti politikusok nem örülnek a szavazás végeredményének, de változatlanul azt vallják, hogy az Obamacare-t nem szabad visszavonni, viszont muszáj javítani rajta. Ehhez kétpárti együttműködésre van szükség - mondta.

A szavazás éjszakája hosszas és drámai volt. Akadt szenátor, aki eleve párnával érkezett az ülésterembe, arra számítva, hogy hajnalig vitáznak majd. Több politikus szenvedélyesen érvelt a törvény egyes részeinek visszavonása mellett, s helyi idő szerint estí tíz óra körül a republikánusok köröztetni kezdték a törvény visszavonásra javasolt elemeinek összesítését. A "csontsovány visszahívásnak" elkeresztelt javaslat szerint a republikánusok mindenképpen megsemmisítették volna a törvénynek azt az előírását, amely komoly pénzbüntetést szab ki arra, aki nem köt egészségbiztosítást. Megszüntették volna az egészségügyi gépekre és eszközökre kivetett adót és nagyobb hatalmat adtak volna az egyes szövetségi államoknak az olyan biztosítások értékesítésére is, amelyek nem felelnek meg az Obamacare-ben foglaltaknak. Az új javaslatok között szerepelt az is, hogy a szegényebb társadalmi rétegeket segítő állami Medicaid-program költségvetését nem csökkentik.

Éjfél körül az ülésterembe érkezett Mike Pence alelnök, aki hosszasan győzködte McCain szenátort. Délután ugyanis John McCain és Lindsey Graham dél-karolinai szenátor két kollégájával együtt váratlanul sajtótájékoztatót tartott, amelyen élesen kikeltek a republikánus javaslatok ellen. Graham szenátor egyenesen "katasztrofálisnak" minősítette saját pártja elképzeléseit és a biztosítási piac miatt aggódott. A szavazás kezdetekor McCain szenátor odaszólt az újságíróknak: "nézzék csak a showt!".

Az újabb voksolás kudarcát az első kommentárok Donald Trump elnök és a Republikánus Párt megalázó vereségeként értékelték. Mind az elnök, mind a republikánus politikusok egyik fő választási ígérete az Obamacare visszavonása és új egészségbiztosítási törvény elfogadtatása volt.

Donald Trump a voksolást követően a Twitteren úgy reagált, hogy 48 demokrata és 3 republikánus párti szenátor cserben hagyta az amerikai népet. "Már az elején megmondtam: hagyjuk csak összeomlani az Obamacare-t" - tudatta, Trump aki szerint a hivatalosan megfizehető ellátásáról szóló törvény nevű Obamacare "egy rémálom".

 

Kapcsolódó kifejezések: Obamacare  egészségbiztosítás 
© Copyright 1993-2014 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!