Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Máté és Mirella napja van. Holnap Móric napja lesz.
A+ A A-

H1N1: egymillió ember kapta meg a védőoltást

H1N1: egymillió ember kapta meg a védőoltástMagyarországon eddig egymillió ember kapta meg a H1N1 elleni védőoltást. A járvány hatékony megelőzéséhez azonban 55 százalékos oltottság szükséges – hangsúlyozza Bujdosó László, a magyar Pandémiás Bizottság elnöke, aki szerint a beoltattak aránya jelenleg még nagyon alacsony hazánkban.

Egymillióan oltatták be magukat eddig

Az eddigi egymillió beoltottból negyven embernél jelentkeztek kisebb mellékhatások, harmincuknál biztosan a vakcina okozta a tüneteket - mondta el a közrádióban Paál Tamás, az országos gyógyszerészeti intézet operatív elnöke.

Közben rendkívüli szünetet rendeltek el még egy oktatási intézetben: a lábatlani általános iskola már a harmadik, amit be kellett zárni a vírus gyors terjedése miatt.

 

Harmadával nőtt a betegek száma

Falus Ferenc országos tisztifőorvos a közrádiónak elmondta: a múlt héten harmadával nőtt a betegek száma, majdnem 17 ezren fordultak orvoshoz. Egyelőre azonban többen vannak, akiknél a szezonális influenzát állapították meg – tette hozzá a szakértő.

A WHO felvette a magyar oltóanyagot az ajánlott vakcinák listájára az elmúlt napokban. A kormány tegnap a középiskolásokra is kiterjesztette az ingyenes oltást, miután az egészségügyi világszervezet közölte, hogy a 12 és 18 év közötti korosztály a legveszélyeztetettebbek között van.

[OrientPress Hírügynökség]

Kapcsolódó kifejezések: h1n1  sertésinfluenza  védőoltás  új influenza 
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!