Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Teréz napja van. Holnap Gál napja lesz.
A+ A A-

Ne félj tőle, kergesd el a rákot!

ooi-620169Tudta, hogy a rákban szenvedők száma 2030-ra 75 százalékkal emelkedik, sőt a szegényebb országokban még ennél is nagyobb ugrás várható? Ezt állítja a WHO részeként működő Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség.

Kiderült, hogy a szegényebb országokban magas a fertőzésekhez köthető ráktípusok, például a méhnyak-, a máj- és a gyomorrák, valamint a Kaposi-szarkóma aránya. Ezzel szemben a gazdagabb országokban több a dohányzással, az elhízással és az étrenddel kapcsolatos rákos eset.

Ön odafigyel arra, hogy mit eszik? A kolorektális rák előfordulási gyakorisága Magyarországon a legnagyobb, és a halálozási arány is itt a legmagasabb, míg a legalacsonyabb értékeket Görögország tudhatja magáénak.

Rendezvényünkön felhívjuk a figyelmet a megelőzés, a szűrővizsgálatok és az életmód fontosságára. Bár az Európai Unió kötelezettséget vállalt a megfelelő emlőrák-, méhnyakrák- és vastagbélrák szűrés biztosítására, a 27 közül mindössze 22 tagállamban hajtanak végre az egész lakosságra kiterjedő emlőrák szűrést, és méhnyakrák felismerését célzó programot 15, vastagbélrák szűrést pedig csak 12 tagország folytat. Hol tart Magyarország a szűrővizsgálatokkal?

Beszámolunk a legújabb diagnosztikai és terápiás módszerekről. Arról például, hogy mi a különbség a hagyományos kemoterápia és a célzott terápia között. A kemoterápiánál alkalmazott sejtmérgek nemcsak a rákos, hanem az egészséges sejteket is károsítják. A célzott gyógyszeres terápiákkal azonban már lehetőség van arra, hogy kifejezetten a daganatsejtekre mérjenek csapást. Nem véletlenül hívják ezeket smart drug-nak, azaz intelligens gyógyszernek, hiszen felismerik azokat az alkotórészeket, amelyek csak a daganatsejtekre jellemzőek, és ott fejtik ki hatásukat.

Bemutatkozik az Országos Onkológiai Intézet Emlősebészeti Centruma. Elmondjuk, hogy a lakossági szűrőprogramoknak, valamint a diagnosztikában és az onkológiai kezelésekben elért fejlődésnek köszönhetően az esetek túlnyomó többségében az emlőrák korai stádiumaiban a betegek teljes gyógyulása várható. Ráadásul korszakváltás következett be a daganatos emlősebészetben. Az onkoplasztikai sebészet, nemcsak a daganatra, hanem a betegre is fókuszálva, a radikális tumor eltávolítást követően azonnali plasztikai emlőrekonstrukciót ad, összehangolva a lelki és a testi gyógyulást. A modern eljárások mind szemléletükben, mind technikáikban alapvetően különböznek a hagyományos emlősebészettől.
És persze nem maradhat ki a sorból a daganatos betegek fájdalomcsillapítása sem.

A cikk a reklám után folytatódik

A Kor Kontroll Társaság és az Országos Onkológiai Intézet nyílt napja az Aesculap Akadémián

Helyszín: Aesculap Akadémia, Budapest XI. kerület, Halmi utca 20-22.

Időpont: 2012. október 26. péntek 10.00–15.00-ig

A rendezvényre a belépés ingyenes! Remek orvosokkal, tombolával, és ingyenes szűrővizsgálatokkal várjuk!

PROGRAM

10.00 Megnyitó és köszöntők
Fővédnök: Dr. Hoffmann Tamás a XI. kerület polgármestere
Dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója
B. Király Györgyi, a Kor Kontroll Társaság elnöke

10.10–11.30 Új diagnosztikák, új terápiák
Levezető elnök: B. Király Györgyi és Kásler Miklós
Dr. Gödény Mária főorvos a Magyar Onkológiai Társaság elnöke
Dr. Rényi Vámos Ferenc a Mellkas-sebészeti osztály vezetője
Dr. Szabó János urológus főorvos
Dr. Szűcs Miklós urológus a KKT alelnöke
Dr. Polgár Csaba főorvos, sugárterápia
Dr. Pap Ákos gasztroenterológus főorvos
Dr. Balogh Sándor az OALI főigazgatója

11.30–12.10 Sajtótájékoztató az emeleten
Moderátor: B. Király Györgyi

Közben: 11.30–11.50
Bemutatkozik a Százszorszép Hastánc Klub
Vezeti: Szalai Márta az intézet ápolási igazgató helyettese

11.50–12.10 Mellműtét után is van élet...
Fehérnemű és fürdőruha bemutató

12.10–12.50 Az emlősebészet XXI. századi kihívásai
Dr. Mátrai Zoltán főorvos
Dr. Gulyás Gusztáv a rekonstrukciós részleg vezetője
Tínusz Anikó főnővér

12.50–13.40 Ne engedd, hogy fájjon!
Dr. Embey-Isztin Dezső főorvos és betegei

13.40–14.40 Segíthetünk?
Dr.Riskó Ágnes pszichológus, Szalai Márta rehabilitációs főnővér, Pongrácz Adrienn dietetikus

14.40–15.00 Tombola

Érdeklődőinket egész nap ingyenes szűrővizsgálattal várjuk!

© Copyright 1993-2019 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!