Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Huba napja van. Holnap István napja lesz.
A+ A A-

Létszámstop akadályozza a rezidensek felvételét

rezidensekVáratlanul derült ki, hogy a közszférában érvényes létszámstop a rezidensképzésre jelentkezőkre is vonatkozik. A minisztériumban a szakszervezetnek kedden azt mondták, pár napon belül megoldják a június óta ismert problémát, de ezt csütörtök délutánig még nem sikerült megtenni.

„Létszámstop van, csak erről nem szóltak senkinek”

– mondta a hvg.hu-nak egy frissen diplomázott orvos, aki rezidensnek jelentkezett egy fővárosi kórházba. A tucatnyi jelentkező közül egyedüliként vették fel a jó nevű helyre. Önéletrajzot küldött, volt interjún, majd e-mailt kapott, hogy őt választották. A rendszer úgy működik, hogy az orvos a kórházba jelentkezik, ám szerződést a képzés miatt az Állami Egészségügyi Ellátóközponttal köt, ott van alkalmazásban. Így a kórház nem fizet utána. A névtelenséget kérő orvos alá ís írta a munkaszerződést megelőző szándéknyilatkozatot, majd várt. A szeptember elejétől érvényes munkaszerződés megkötése már esedékes lenne, de még semmilyen hivatalos információt nem kapott arról, mikor véglegesítik. Szülész-nőgyógyásznak menne.

Budapesten 360-an végeztek az orvosin idén, a zárt Facebook-csoportjukban kezdett terjedni a hír, hogy az ÁEEK nem tudja automatikusan felvenni a rezidensképzésre jelentkezőket. Több kórházból is ugyanez a visszajelzés jött. Az egyik rezidens-jelöltnek a kiszemelt kórház elküldte a tájékoztatást, amelyet az ÁEEK-től kapott: a rendszerbe való belépést megelőzi a létszámzárlat alóli felmentési eljárás, amelyet névre szólóan végeznek el.

Névtelenséget kérő nyilatkozónk egyelőre nem aggódik a kialakult helyzet miatt, akkor lehet csak gond, ha a létszámstop sokáig elhúzódik. 

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint is teljesen abszurd ez a helyzet. Ő is úgy tudja, hogy a közigazgatásban június 20-án, titokban bevezetett létszámstop alól a rezidensek sem kivételek, hiszen hivatalosan az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézményének, az Állami Egészségügyi Ellátóközpontnak az alkalmazottai. Az 1200 rezidens képzésére elég pénzt az év elején elkülönítették, a keretszámokat is meghirdették, csak közbeszólt a létszámstop.

Sipka Balázs úgy tudja, az ÁEEK azonnal jelezte a problémát az Emminek, az adminisztratív megoldás folyamatban van, Sipka azt reméli, pár napon belül megoldódhat a helyzet. Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakdolgozók Szakszervezetének elnöke szerint  a probléma technikai jellegű. Érdeklődésére a Emmiben nem hivatalosan azt mondták, a rezidensképzésre jelentkezők mentesülnek majd a háttérintézményekre vonatkozó létszámstop alól, az ígéret szerint a problémát pár napon belül megoldják. 

Fotó: MTI / Balázs Attila

További részletek a hvg.hu oldalán »

Kapcsolódó kifejezések: létszámstop  orvoselvándorlás  orvoshiány  rezidensek 
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!