Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Emőke napja van. Holnap Gábor és Karina napja lesz.
A+ A A-

Megnyílt az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet - OPAI

Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI)Hárommilliárd forintot fordít mentálhigiénés egészségügyi fejlesztésekre a kormány – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

A tárcavezető az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) alapító okiratának átadásán elmondta: az intézet fejlesztésére 130 millió forint kormányzati forrás jut, ezenfelül a népegészségügyi programból több mint hárommilliárd forintot költenek mentálhigiénés fejlesztésekre. 
Egyebek mellett ebből fogják kialakítani a mentális koordinátori hálózatot és egy magas biztonsági fokozatú osztályt is. 


Balog Zoltán jelezte, olyan területeket tesznek rendbe, amelyek eddig gyengítették a magyar egészségügyet. „Győzelmet ünnepelni jöttünk” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, ugyanaz már nem lesz a helyzet, de semlegesíteni próbálják a korábbi kártételt. Ezzel arra utalt, hogy az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) a szakma erőteljes tiltakozása ellenére 2007-ben bezáratták. A miniszter hozzátette: az új intézmény részben átveszi az egykori OPNI feladatait, de a betegellátásban elsősorban a létrehozandó mentális hálózatra kíván támaszkodni.


Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár elmondta, a tervek szerint negyven lelkiegészség-központot kívánnak létrehozni. Közölte, hogy bár az OPAI kevesebb ággyal fog működni, mint elődje, de a mentálhigiénés központok működése segíteni fog az ellátásban. Az államtitkár kiemelte, hogy a mentálhigiénés ellátás újjáalakítása és a leendő rendszer kiépítése a szakmával közösen történt.

Egy terapeuta áll a betegek által készített alkotások között az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) művészetterápiás részlegében, Budapesten, a Nyírő Gyula Kórházban 2013. június 3-án. 2013. június 3-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Németh Attila, a Nyírő Gyula Kórház főigazgató főorvosa elmondta, a kórházban helyet kapó OPAI mindent, ami jó volt, szeretne átvenni az OPNI-ból, hiszen az ott folyó gyógyítást, kutató és oktató munkát sokan nem látták. Több speciális ambulancia – a többi között pszichoonkológia, a szexuálmedicina, az anorexia és a bulimia nervosa (kényszeres evés), a játékszenvedély, a hosszabb rehabilitációs kezelést vállaló drogbetegek detoxikálása – indul majd az intézményben, és itt kap helyet a magas biztonsági fokozatú osztály.
 A főigazgató azt mondta, lesz elég szakember az intézményben annak ellenére, hogy a pszichiáter hiányszakmának számít. „Nincs üres állásunk” – jelentette ki.


A „Lipótként” nevezett OPNI-t 2007-ben, az akkori MSZP-SZDSZ-kormány egészségügyi átalakítása során zárták be. Molnár Lajos szabad demokrata egészségügyi miniszter 2007 márciusában hirdette ki azt a listát, amely a bezárni kívánt intézményeket nevesítette.
 Az OPNI bezárásának terve tiltakozáshullámot indított el, mind a szakma, mind a betegképviseletek ellenezték a bezárást. A Magyar Pszichiátriai Társaság akkori vezetése nyomatékosan tiltakozott a tervezett lépés ellen, és az ombudsman is számos állásfoglalásában kifejtette, hogy aggályos egy ilyen komplex intézet bezárása. 2009 márciusában kezdte meg működését Budapesten az Országos Pszichiátriai Központ (OPK), amely a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján kapott helyet. 2012 őszén született döntés arról, hogy a Nyírő Gyula Kórházban kap helyet az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet.

A Magyar Pszichiátriai Társaság legutóbbi, márciusi közleménye szerint adottak a feltételek a Nyírő Gyula Kórházban ahhoz, hogy megkezdje működését az OPAI, és támogatják a lelki egészségközpontok létesítését, amelyeknek részben az elsődleges, kisebb részben a másodlagos prevencióban lesz helyük, ugyanakkor leszögezték, ezeket a központokat klinikai szakpszichológusoknak kell vezetniük.


MTI

Kapcsolódó kifejezések: Lipót  Magyar Pszichiátriai Társaság  OPAI  OPNI 
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!