Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Gellért és Mercédesz napja van. Holnap Eufrozina és Kende napja lesz.
A+ A A-

Fajkusz kocc Fajkusz: „Szerintem jó nagypapa leszek!”

avagy diktafonos ősmacera Fajkusz Csabával, a győri női torna utánpótlás vezetőedzőjével

Fajkusz CsabaTöbb, mint 30 éves emlék. Helyszínünk Zugló, a Szent Domonkos templom csendje. Hátul, a gyóntatófülkék mellett egy alacsony, de gyönyörű arcú, gyönyörűen kidolgozott testű kamasz srác áll alázatosan. Tornász, a közeli Tornacsarnokból érkezett. Sokszoros bajnok, pedig akkor még nincs is a csúcson. Autogramot adni hívtam, mivel köröttem a csajok tombolnak érte, és a még létező Képes Sportban épp apró, ám szupi fotó jelent meg róla, ahogy magnéziumos kézzel bejelentkezik gyakorlatra. Kábé húsz lány onnan kivágott fotója van rám bízva dedikálás céljából, amit professzoros szórakozottsággal sikerül otthon hagynom. Égő. Csak a tárcámban lapul egy, amit mindig magamnál hordok, bár én ezt a fiút nem erotikus okból szeretem. Az orra alá nyomom, odafirkant, hát majd jobb híján húsz fecnire vágom, azt szétosztom! A következő, lassan 35 évre természetesen nem nyomja rá bélyegét ez a kínos incidens.

Ma Győrben találkozunk, kijön elém kocsival a pályaudvarhoz. Egy plázában telepszünk le, mert annyira enne valami sütit. Közben mosolyogva közli, hogy a pocakja nem attól nagy, hanem a sörtől. Aztán mesélni kezd arról, hogy jó volt ott Linzben az a tíz év edzősködés, viszont vágyott vissza Győrbe, mert itthon várta a felesége és Lili lánya. Milyen fura, hogy ha öten férnek a csapatba, bár még nem tudni kik, máris akad szülő, aki arról érdeklődik, vajon az övé miért nem került be, sőt, milyen klassz lett volna olimpiát rendezni, hiszen a tavalyi Vizes VB és a győri EYOF Kupa jól sikerült, tehát az olimpiával sem maradtunk volna szégyenben. Kifurikázunk az utóbbi versenynek otthont adó sportkomplexumhoz, ahol teljesen elámulok. Már nem a 21., inkább a 22. század létesítményét látom. Pozsgai Péter városi sportügyi osztályvezető jóvoltából mindenhova bejutunk, és valóban „szájat tátok”. Gyönyörű tatamik, varázslatos tornaterem, ahol Csaba dolgozik, távolban uszoda, nyolc sávos, extra talajjal fedett beltéri futóterem. Próbababák a múlt évi verseny formaruháival, kezükben az érmekkel. Dobogó, aminek legfelső fokára rögtön felcuppanok, a virágokat és a jó pasikat majd az öltözőmbe kérem, csak előbb hadd szóljon nekem a Himnusz. A csúcs viszont a kültéri futópálya. Amióta megláttam, Bakancslistás álmom körbe-körbe vergődni ott anélkül, hogy bárki elzavarna öreges settenkedésemet látva. Higgyék el: ott kocorászni maga a teljes Szabadság… Ja, édességet persze nem eszünk. Én úgy harminc éve a fotókat felejtettem el, Csaba pedig most a sütit. Hiába, mindketten Fajkuszok vagyunk…

Hogy van a jobb vállad?
– Köszönöm, jól! Igaz, most egy kicsit fáradtabb, mert edzésen emelgettem a tanítványaimat, de hála istennek alapvetően semmi baj vele…

Igazából a hosszas tornász pályafutásod okán kérdem, ugyanis nyújtón volt egy lélegzetelállító elemed. Jobb karral indítottad az óriáskört, majd elrugaszkodtál, átrepültél a galaxison, végül ugyanazon jobboddal fogtál vissza a szerre. Kívülről azt hittük, tokostól kiszakadt a vállad, és ma is gemkapocs tart össze…
– Szerencsére sosem lett belőle sérülés, de ennek elsősorban technikai háttere van. Ugyanis a Ginger-szaltóból egy picit ki, vagy túl lehet fordulni, és így nem nyomja meg az ízületeid „vissza fogáskor”. Ha teljesen szembe érkezem, tuti elszakadt volna bennem pár szalag…

Eredetileg kinek a fejében állt össze ez a meghökkentő és látványosan szép elem? Valamelyik edződnek, pár sör után a havernak vagy simán bénáztál az edzésen?
– Nekem, persze véletlenül. Egyik barátommal fogadtunk melyikünk tud több egykarú óriáskört csinálni. Ha ő mutatott mondjuk hatot, akkor annyit én is mutattam! Aztán egyszer csak - a győzelmem tudatában - spontán elengedtem a Ginger-szaltót, majd lazán rácsaptam a nyújtó vasára, mire „fenn akadtam”… Csak néztünk egymásra, és a haverom odaszólt, hogy fogadjunk, nem vagyok képes megismételni. Márpedig képes voltam! Mikor beérkezett az edzőm, elsőre nem érdekelte a dolog, azt hitte hülyéskedünk. A foglalkozás után viszont addig erősködtem, míg végre bemutathattam neki, mit tudok. Leesett tőle az álla. Onnantól fogva ez az elem benne volt a gyakorlatomban…

A tornarajongók borítékolhatták, hogy előbb-utóbb villantasz valamit nyújtón, mivel ez volt a kedvenc szered. Biztos azért, mert azon lehetett „lógni”…
– Így van, ott úgy „lógok”, ahogy én akarok! Viszont mára le van tiltva, amiről beszélünk, ma nem szabad egy karral visszafogni a nyújtóra. Gondolom egészségügyi okokból. Az én időmben nagyon más volt a torna, azóta rengeteg dolog változott…

Hogyan alakult ki egy-egy gyakorlatod?
– Az ember ugye gyermek korában elkezdte tanulni a különböző elemeket, és amit biztosan, jól tudott, az eleve bekerülhetett. Aztán ezekre fokozatosan ráépültek a nehezebb mozdulatok, mondjuk a Diamidov. Így szép lassan, lépésről lépésre összeállt egy gyakorlat. Persze ezen felül a szabályok is alakították…

No és a vak szerencse, ha az ember „fenn akad” itt-ott… Járt olyan elem a fejedben, amiről tudtad, hogy szintén „üt”, anélkül, hogy pár bíró kirepül a székéből?
– Természetesen, méghozzá a pályafutásom vége felé. Akkor ismét változtak a szabályok, ezért variálni kellett. Viszont bármit szerettem volna, fizikailag már képtelen voltam kivitelezni, hiszen a harmincadik évem fölött jártam. Szóval nem csoda, hogy kimaradt…

1990-ben Ónody Henriettával azért te lettél az év tornásza. Járt ezzel némi lóvé, Claudia Schiffer és Cindy Crawford az ágyadba, vagy csak üldögéltél otthon talpig dicsfényben?
– Csak üldögéltem. Ja, de várjál… Cindy Crawford „megvolt”!

Egyem a humorodat! Na, mindjárt elveszem. 1989-ben a stuttgarti világbajnokságon – szuper gyakorlat ide, szuper gyakorlat oda – egy banális elemnél rárogytál a nyújtóra. Ami azért gáz, mert ha ezt a bakit kihagyod, akkor a dobogón állsz.
– Igen?! Én viszont úgy tudtam, hogy akkor a versenyt mindjárt meg is nyerem! Ez óriási teherként nehezedett rám, és a Gingerrel kötött Deff szaltó kombinációtól eleve nagyon tartottam. Az igazi baj mégis az lett, hogy bemelegítésnél elszakadt a tenyérvédőm, és Takács Gyulától kértem kölcsön. Azzal versenyeztem, így bizonyos fogásváltásnál sajnos nem oda került a kezem, ahova szerettem volna…

Hogy dolgoztad fel, hogy egy rossz mozdulat miatt oda a világbajnoki arany?
– Nehezen, de nem csak nekem kellett túl lépnem rajta, hanem a családomnak, barátaimnak is. Azt a vb-t máig mindenki felemlíti, úgy, mint te. Szerencsére az idő sok mindent megold…

Bevallhatom, hogy én szintén összeomlottam a tévé előtt. Apukám utána hetekig vígasztalt. De sírdogált még jó pár kamasz lányka, mert a rajzosan szép arcoddal, kidolgozott testeddel – mint oly sok tornász – szex-szimbólumnak számítottál. Sok hormonoktól buzgó csajszi szedett volna túszokat, hogy veled tölthesse az éjszakát…
– Ebből hozzám semmi nem jutott el! Ezek a lányok vagy nem mutatták, hogy engem akarnak, vagy én voltam túl vaksi…

Utóbbi! Talán egy mára legendássá vált szerelem miatt lettél az, hiszen a még mindig csodálatos Csisztu Zsuzsihoz akkortájt rendkívül mély hevület kötött. Többek szerint a vb előtti szakítástól omlottál össze…
– Ez hülyeség, hiszen utána mindkettőnknél kezdődtek az újabb szerelmek. Bár az tény, hogy miután szétmentünk, elég nehéz időszak jött. Viszont fel kellett állni, az élet megy tovább. Egyébként Japánban indult az egész. Először csak „húztam”, aztán már nem csak „húztam”. Egymásba szerettünk…

Az 1994-es, Brisbaneben rendezett VB a stuttgartinál kicsit szebbre sikerült…
– Nem mondanám, mivel végül ötödik lettem. Jobbra számítottam…

Van olyan tornász, akire felnéztél, akit sokra tartottál?
– Például Valentin Mogilnijt, ő pár éve sajnos meghalt. De csodáltam Vitalij Scserbot, Dmitry Bilozerchevet, Yuri Chechit...

fajkusz EB Moszkva 1987

EB Moszkva, 1987
Valerij Belenkij, Valeri Ljukin, Valentin Mogilnij, Fajkusz Csaba

A tornász pályafutásodnak sérülés vetett véget. Igaz, az életkorod miatt eleve „menekülőben” voltál a teremből, ezért a nagy „búcsúzokogás” érthetően elmaradt…
– Már nagyon nehezen készültem fel a versenyekre. Aztán Cottbusban úgy estem le a nyújtóról, hogy elszakadt az Achilles-ínem. Jött a műtét, majd egy év kényszerpihenő. Kihagyás után az első versenyem szintén Cottbusban zajlott, csak hogy megnyugodjak. A legrosszabbnak viszont azt tartottam, hogy nem jutok ki az 1996-os atlantai olimpiára. Előtte a kvalifikációs versenyen, pár tizeden múlott, hogy ott legyen a csapat. Tizenkettőnek volt szabad az út, de mi a tizenharmadikok lettünk. Tényleg pár tizeden múlt. Egyéniben pedig mindössze három fő indulhatott, és Csollány Szilveszter valamint Supola Zoltán biztos tagnak számított. A fennmaradó helyért versengtünk négyen: Pánczél Miklós, Mravecz Béla, Jordanov Krisztián és én. A fiatal Krisztián kapott esélyt. Ettől már tényleg abba akartam hagyni a tornát, de azért egy évet ráhúztam. Végül 1997-ben a svájci VB-n leszálltam a szerről, és a következő héten elkezdtem itthon, Győrben testnevelést tanítani…

Oda hogy kerültél? „Betámadtál” az igazgatóhoz, hogy jöttél, láttál, győznél?
– Arnold Csaba járta ki nekem ezt az utat, aki ma nyugdíjas, 1997-ben viszont még a Bercsényi DSE szakosztályának az elnöke volt.

Anyám, az első órát, amit tartottál, megnéztem volna! Ahogy elüvöltöd magad, hogy „futás körbe indulj!”, utána pedig jön a rugó – rugó – cicahát…
– Ja, nagyjából így telt el, az első pár órán csináltuk, ami épp az eszembe jutott…

Szót fogadtak a nebulók?
– Ha nem tették, jött a bünti! Mondjuk egész órán guggolásból felállás…

Szadista! Ki se nézni belőled…
– Micsodaaa?! Tudok én szemét lenni! Keményen kell fellépni, különben „megesznek”…

Egy tesi tanárnak illik magasugrást, kislabda hajítást, meg egyéb ilyen receficéket is oktatni..
– Ó, hát ezekben szintén profi vagyok, hiszen testnevelőnek tanultam Szegeden, levelezőn. Nyolc évig használtam tudásomat a Balassi Bálint iskolában…

A győri női torna utánpótlás vezetőedzőjeként ma sem lehetsz pipogya, mivel itt szintén a fejedre nőnének. Sőt, olykor komoly döntéseket kell hoznod. Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség Elnöke sem az a kimondott vérfarkas. Hosszan tűrő, intelligens és okos. Mégis rákényszerült, hogy az Angliából haza hívott Sóvágó Lajost elküldje a …szóval vissza oda, ahonnan jött, mivel – ha információim helytállóak –, „uralkodása” alatt pár férfi és fiú gyakorlatilag ellépett a szerek mellől.
– Én nagyon jóban voltam Sóvágóval, mert amikor érettségi után Győrből felkerültem Pestre az Újpesti Dózsába, ő látta el a vezetőedző posztot. Erről a konfliktusról nem tudok háttér dolgokat, nem is nagyon szeretnék, de úgy hallottam komoly feszültség volt a személyi edzők és közte. Az viszont biztos, hogy ha ennyire nem ment a közös munka, a helyében én magam álltam volna föl…

Erről az egész ügyről hatalmas cikk jelent meg valamelyik vezető internetes fórumon. Állt a bál, mint az amerikai sportorvos, Larry Nassar szexuális molesztálási ügyénél, amibe Károlyiék is belekeveredtek. Sajnos ezek mellett említhetném a hazai úszók világát. Gondolok itt például Szepesi Niki leleplező könyvére, Hosszú Katinka harcára, vagy arra, hogy Gyárfás Tamást épp most cincálják szét. Remélem, a honi tornász berkeket nem rengeti meg hasonló sorozatos botrány, nem kezdenek „kiesni a szekrényből csontvázak”, és Dr. Magyar Zoltán nem jut egy nap Kiss László vagy Gyárfás Tamás sorsára…
– Dehogy fog, kizárt dolog, Zoli felől szerencsére megnyugodhatsz…

Igazából nem attól tartok, hogy sok vaj van a füle mögött, mert ez eszembe sem jut. Az viszont igen, hogy - mint bármelyik vezetőnek -, vannak ellenségei, és sajnos jó pár sajtóorgánum a legbecsületesebb embert is a sárba tapossa, ha úgy forog a szélkakas...
– Zoli felől tényleg megnyugodhatsz. Jó ember, és jó vezető…

A Szövetség elnökeként gondolom sok segítséget nyújt, akárcsak Borkai Zsolt győri polgármester, az 1988-as szöuli olimpia aranyérmes „lólengője”…
– Abszolút! Egyébként ettől az amerikai botránytól totál ledöbbentem, el sem tudom képzelni, hogy itthon ilyesmibe belefutok! Ismerem a kollégáimat. Az biztos, hogy manapság nagyon kell vigyázni, nehogy valami félreérthető legyen, hiszen az ilyen balhé magát az adott sportágat is megszégyeníti. Edzésen én sem érintem intim helyen a lányokat, és ha véletlenül mégis előfordul, rögtön elnézést kérek. Magyarul a dolog mindkettőnknek kellemetlen. Egyébként szerintem akkor érezhetem magam teljes biztonságban mikor olyannal dolgozom, akit én neveltem fel. Úgy gondolom saját tanítványom sosem vádolna zaklatással. Persze lehet, hogy csak hülye vagyok.

Nem hinném, az edző-tanítvány viszony bizalmon alapul. Te általában bíztál az edzőidben. Röck Samu neve pedig különösen kedves …
– Nekem ő a példaképem, és ma megint járt nálunk a teremben. Be szokott jönni, sőt, szervezte a 80. szülinapját…

Ő?! Miért nem ti?!
– Azért, mert pont attól ő „A” Röck Samu,hogy személyesen csinálja! Korát meghazudtoló életerő és vitalitás van benne. Amikor kicsiként kezdtem a tornát, eredetileg más körzetbe tartoztam, csak anyu elvitt hozzá, nehogy focista legyek, mint az apám. Kétségtelenül be kellett nála tartani a játékszabályokat, viszont nagyon jó hangulatú foglalkozásokat vezetett a Móra Ferenc Általános Iskolában. Szerettem hozzá járni. Persze elsősként a torna mellett minden tárgyat szerettem, csak ahogy múltak az évek, egyre kevésbé érdekelt a tanulás…

Jesszusom! Nem akart anyukád emiatt „felmenteni” tornából?
– Dehogy akart! Úgy gondolta, ha már hülye a gyerek, legalább sportban érjen el valamit…

Bejött a taktikája, elértél…
– Mórásként sorra nyertük a Diák Olimpiákat. Azt hiszem, később talán a Bercsényivel is, ahova középiskolába, sporttagozatra jártam. 1985-ben, harmadikos gimnazistaként kerültem ki életem első világbajnokságára Montreálba, tartalék versenyzőként. Akkoriban még a tartalékokat is kisorsolták bírói pontozáshoz valamilyen szerre, és hála istennek a nyújtóra kerültem. Ott természetesen végre hajtottam ezt a bizonyos egykarú elemet, amiről az elején annyit beszéltünk. Sőt, volt Jager szaltóm, összekötve Gingerrel, amit én találtam ki, azóta sem láttam senkitől. De Borsos Jenőn kívül mindenki lepontozott. Mikor kérdezték tőle, hogy az adható 10-ből miért kapok 9,8 körül, elmagyarázta, hogy azért, mert eredeti elemeket láttak, nem sima rontások sorozatát, ahogy gondolják. Na, akkor megint jött, hogy ismételjem már meg az egészet, ha tudom. Tudtam, így az akkori vezető, Bordán Dezső berakott a csapatba…

Akivel a fáma szerint nem igazán jöttél ki. Egyszer állítólag a budapesti Tornacsarnokban oda üvöltöttél neki valami olyasmit, hogy ne pofázzon bele a dolgodba, mert semmi köze hozzá…
– Nem, azt a Sági Lacinak üvöltöttem oda. Természetesen rögtön meg is bántam, és elnézést kértem tőle. Sajnos, már nincs köztünk, tavaly meghalt. Nem lehet szavakkal kifejezni, milyen sokat köszönhetek neki…

Beszóltál a saját edződnek?! Gratula! Egyébként izgulós versenyző voltál?
– Ha fizikailag rendesen fel tudtam készülni, akkor nem, mert jó értelemben ment fel bennem az adrenalin. A pályafutásom vége felé viszont azzá váltam, hiszen mindig újat akartam csinálni, de mint már mondtam, sehogy sem ment…

Manapság már saját kis tanítványaidért izgulsz, akikkel szép eredményt értél el épp abban a sportcsarnokban, ahol sok éve leüvöltötted az edződ fejét. Ez év április 14.-én igazán kitettek magukért a lányok!
– Hú, ne is mondd… Ilyenkor több kilónyi víz ömlik le rólam! Most kábé 18-an vagyunk, velük indultam, mikor teljesen haza költöztem Linzből, ahol tíz évet húztam le edzőként. Mostanra kialakult belőlük egy erősebb mag, ők az első osztályban indulnak. Ez évben sikerült is megnyerniük csapatban a Diák Olimpia országos döntőjét! Megérdemlik, hogy felsoroljam a nevüket: Benkő Dorka, aki Kadettben már kis híján nyert ugrásban, második lett. Szegényke épp gipszben van, mert egy Rundelben eltörte a könyökét. Aztán Czetler Vivien, Wagner Kata, Dányi Éda, Nagy Kinga. Egyéniben pedig büszkék lehetünk Algács Kornéliára, és Bársony Bertillára. Az április 14.-én versenyzőket nevezhetjük a „B” csapatunknak, másodosztályban. Ezt a csapatot Fehér Szonja, Gyöngyösi Mercédesz, Takács Lorin, Kovács Piroska alkotta, és ebben is benne volt Nagy Kinga, valamint vittünk tartalék versenyzőt…

Fajkusz Csabát!
– Háháhááá… igazán vicces… inkább Gayer Dorinát! Viszont sajnos zajlik egy sérülés hullámunk, ezért még inkább féltek mindenkit.

Három éve tértél haza „Fő bácsiskodni” Linzből…
– Oda Sivadó János révén kerültem, aki régen szintén tornász volt, és Linzben edzősködött. Viszont ki akart szállni és a helyére kerestek valakit. Egy ottani csapatversenyen látták, mit tudnak a győriek, ez alapján gondoltak rám. A vezetőedzőt pedig Kőműves Gyurinak hívták. Először félállásról szólt a dolog az utánpótlás nevelésben, de a végén Gyuri nyugdíjba ment, Sivi átkerült alsó Ausztriába, és vezetőedző lettem…

Akárcsak itthon.
– Annyi különbséggel, hogy életemben először foglalkozom lányokkal…

Mit vagy úgy oda, van egy tündéri feleséged, egy tündéri lányod, igazán szakszerű tanácsot kaphatsz tőlük a női lélek rejtelmeiről…
– Az biztos!

Feleségével Fajkuszné Vas Szilviával

Feleségével Fajkuszné Vas Szilviával

Fajkusz LiliLili szintén élsportoló?
– Nem, ő normális!

És a tanulást illetően te is olyan engedékeny vagy vele, mint veled volt az anyukád?
– Szó se lehet róla, a Lili csak tanuljon! Mondjuk szorgalmasabb, mint amilyen anno én voltam, de az ugye, nem nagy cucc. Érettségi előtt áll, és le kell tennie nyelvvizsgát is. Még nagyon kislányos, bújós. Ahogy hazaérek, jön. Jó, a nyakamba már nem ugrik, mert leszakadna tőle a derekam, de átölel. Csendes, zárkózott, fogalmunk sincs, mi lesz belőle. Talán óvónő, német nyelvű intézményben…

S ha egy szép napon ez a csendes, zárkózott lány eléd áll, közli, hogy dobbant az országból, és elindul teszem azt Kuala Lumpurba tenyészbikát számolni?
– Hát mit tud tenni ilyenkor a szülő?! Támogatja, amiben csak tudja. De nem hinném, hogy valaha meglép ilyesmit, mert se a feleségem, se ő nem akart hozzám költözni Linzbe. Én szintén végig haza vágytam ide, Győrbe. Mindig itt akartam élni, dolgozni. Ebben biztos közrejátszott az, hogy a nejem jó ideig nem kapott állandó munkát tanítónőként, pedig közben fejlesztő és gyógypedagógus diplomát is szerezett. Mikor meg végre el tudott helyezkedni, akkor nyilván nem akarta felszámolni az egzisztenciáját, ami érthető. Ma fejlesztő gyógypedagógusként dolgozik. Szóval akkoriban én ingáztam Győr és Linz között, hétvégenként viszont velük lehettem. Amikor elkezdtem, Lili mindössze öt éves volt…

Apa és lánya, Fajkusz Lili

Apa és lánya, Fajkusz Lili

Ne tagadjuk, időnként dalra fakadsz. Kaphattunk ízelítőt Friderikusz Sándor Osztálytalálkozó című műsorában, ahol a már említett Csisztu Zsuzsival dalzottál a Grease-ből, utána tutultál néki szép szerelmeset. Sőt, hallhattuk a 2012-es, londoni olimpiára készült cd-n is a hangod, ahol az Elődök útján című dalt adtad elő Mizsér Attila öttusa olimpiai bajnok jóvoltából…
– Ez úgy kezdődött, hogy mikor érettségi után felkerültem Pestre, Kaszásdűlőn volt lakásom, ahova egy szál hátizsákkal valamelyik barátom barátja hozzám költözött albérlőként. Kárpáti Norbinak hívták, és minden áron be akart kerülni az egykori, híres Rock Színházba. Sikerült neki. Miközben látogattam, beleszerettem a musicalekbe, és Norbi segedelmével elkezdtem tanulgatni dalokat mondjuk a Nyomorultakból, vagy Schönberg darabjaiból. A mostani, második feleségemet is neki köszönhetem, mert mikor átkerült Székesfehérvárra, követtem, és a tánckarban volt egy lány… Mizsér Attilának, aki ezt a bizonyos cd-t létrehozta úgy juthattam eszébe, hogy az 1992-es barcelonai olimpián többször együtt látogattunk le a tengerpartra, ahol előkerült a gitárja, és közben énekelgettem…

Zsuzsa húgod hegedűművész, róla eddig nem beszéltünk. Vagy nem is fogunk?
– Miért ne beszélnénk? Te, most meg nem mondom neked, hány évig játszott Göttingenben a filharmónikusoknál, jelenleg Klágenfurtban él. Van egy kis alakuló kamarazenekaruk, a helyi színházban is zenél. A lánya egy évvel idősebb Lilinél.

Mondd, a híres Fajkusz Banda szintén rokon?
– Elképzelhető, mivel a bátyámról és a három fiáról van szó. Népzenészek, szóval a Banda „szintén zenész”…

Ha képzeletben előre szaladunk úgy 30-40 évet, milyennek látod a jó öreg Fajkusz Csabit? Olimpiai bajnok nevelője, ahogy Kovács István Berki Krisztiáné? Boldog nagypapa? Netán a kettő együtt?
– Mennyit szaladjunk, hát szerinted nekem van annyi hátra?! Egyelőre a mára figyelek. Egyelőre azon dolgozom a kollégáimmal, hogy egy erős serdülő csapatot összehozzunk, hát hol van nekünk még az olimpia?! Szerencsére jó kis gárdával lehetek. Ugyan Lilit messze elkerülik még a fiú ügyek, de… igazából, igen… jó lenne olimpiai bajnokot nevelni, hiszen ez volna a cél. És én, mint nagypapa? … Valahol azt is várom, mert biztosan jó nagypapa leszek! Igen, biztosan jó, nagyon jó... Csak van még annyi időm hátra…   

Fajkusz Lory

 

© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!