Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Erzsébet napja van. Holnap Jolán napja lesz.
A+ A A-

Tánclépésben Delbó Balázs - „Utálom és kerülöm is a közhelyeket!”

avagy csapongó kvaterka mázli-faktorról, no meg Táncról és Filmről

Delbó BalázsÉletemben nem bénáztam még ennyit bevezetőn. Isten az égben, hát ki ez az Ember?! Táncos? Filmes? Humoros vagy komoly? Önző vagy ingét-gatyáját határon is áthajító? Barátságos vagy zárkózott? Netán mindez egyszerre? Húsz éve nézem Sorsa girbe-gurbáit, de számomra mindvégig megfejthetetlen maradt. Pedig istók zicsi sasoltam eleget! Sőt, egy-egy operabeli szerepe után esküdtem a széktámlára, hogy végre ismerem Őt, én, a Néző. Tudják, onnan lentről, a sorok közül. Hiszen a Művész valóban teljesen kitárulkozik a színpadon.

Első, szinte mindent meghatározó emlékem róla az, hogy Seregi-Delibes Sylviajában Ámorként akkorát ugrik, amitől nyíltan felhördülünk. Ugyanis ugrásainak magassága, hossza lenyűgözött mindenkit. Amíg táncolt, biztos voltam abban, hogy gőze nincs a gravitációról. Mozdulatait mindvégig laza elegancia és profizmus jellemezte, én pedig mindenben látni akartam, s ezzel közel sem voltam egyedül. Hősként ültem végig Bartók zenéjét, csak mert Őt láthattam (Harangozó-Bartók) A csodálatos mandarin Ifjújaként. Seregi-Prokofjev Rómeó és Júliájában, mint Udvari bolondot imádtam, (Barbay-Kocsák) Az ember tragédiájában Ördögnek utáltam, mivel abban igazán „goni” volt a lelkem. A Petipa-Harangozó-Csajkovszkij-féle (A) Hattyúk tavában Udvari bolondként ismét ritka dinkának tűnt, és imádni valóan másnak, mint a Júliás sztoriban. Seregi-Bartók: A fából faragott királyfi címszereplőjeként pedig egyenesen zseni szinten mozgott, a szó legszorosabb értelmében. Ott már Bartók sem zavart különösebben. Megindító érzelmeket kavart Pártay-Csajkovszkij Anna Karenina adaptációjában, melyben a Halált formálta drámaian, és Ifj. Nagy Zoltán táncművész veszte óta sokunkban fájdalmat hoz felszínre. A kimondottan rá készített Pártay-W. A. Mozart: Wolfgang AMADEUS Mozart „Amadeusa” talán a pályája csúcspontja.

Delbó Balázs

Koreográfusként sem elhanyagolandó: a Magány, a Gospel, a Swing, Cabaret, Éjféli neszek, a Kitörés a bluesból mind külön kis gyöngyszemek. Jajj, és ha akarnak még ezek felett baromi jót látni, feltétlenül nézzék meg az alábbi YouTube videót, és nézzék, ahogy másfél percig Gopakot táncol! Esküszöm, eldobják tőle az agyukat! Szóval összegzek: biztos van benne démoni, amit előhozott a kellő időben, de inkább angyali. Hiszen képzeljék, hetekig türelmesen egyeztetett az interjú időpontját illetően, aztán mikor jött a „nagy találkozás”, és a technikám közölte, hogy „nyekk”, ő gondolkodás nélkül segített – elindítva saját felvevő kütyüjét. Asszem’, akkor ő egy Profi Angyal… Nnnnya, látják? Csak megfejtettem…

Balázs, ez őrület! Most, hogy felcsaptál filmesnek, nehezebb elérni, mint egy kuala lumpuri vezérigazgatót. Ennyire bejött ez a business?
– Igen, szerencsére ennyire! 2009-ben alapítottam a cégemet, és ez a második évad, amikor nem kell félnem, hogy munka nélkül maradok, mert egyik felkérés hozza magával a másikat. Sőt, ma már olyan anyagokat készíthetek, amik boldoggá tesznek, és meg is tudok élni belőlük.

Ez ritka nagy kincs! De az idáig vezető utad pöttyet homályos számomra…
– Te, nem éltem én kisgyermek korom óta ennek a „mágiának” a bűvöletében. Egyszerűen csak láttam még táncosként, hogy ha kijön egy tévés csapat, az nagyon rossz anyagokat készít, mert köti őket saját szakmájuk szigorú szabályrendszere, a tánchoz viszont nem értenek.

Húúú Balázs, ilyeneket kijelenteni meredek dolog…
– Attól még igaz! Az évek során kitanultam az ő oldalukat is egy neves hazai szakembertől, átlátom, mennyire kötött az úgynevezett plánok sorrendje, mikéntje, viszont a Tánc kényes dolog. Rengeteg szempontot kell figyelembe venni, kezdve az adott koreográfia, mozdulat irányulásától a felvétel optimális szögéig, és az sem mindegy, hogy vehetem-e a táncost közelről, s ha igen meddig, mivel egy nehéz elemnél sokszor legfeljebb az erőlködés látszódna. Az időzítés pedig kimondottan kulcsfontosságú, mint az élet minden területén…

Te mikor „időzítettél” kamerát magadnak?
– Ez az egész az akkori páromnak, Irina Tsymbalnak köszönhető, aki afféle munkamániásként vissza akarta nézni a próbáit, így vett magának egy handycam-et. Ezt adta oda nekem a koppenhágai turné alatt, ahol sok szabadidőm akadt, mert amolyan „nyugdíjas” szerepet táncoltam a darabban. Szóval elkezdtem kint hülyéskedni a kamerával, itthon pedig Solti Csaba – aki már jó ideje készített kis filmeket – adott nekem hozzá vágó szoftvert. El is készült a kis filmem, tettem alá zenét, aztán a végére teljesen rákattantam az egészre, mert lenyűgözött, mennyire befolyásolhatom a hangulatot, arculatot, hiszen a vágás valójában egy második rendezés. Utána csináltam a Hófehérke és a hét törpéből egy vicces werk-filmet, ami az egész Társulatnak nagyon tetszett. Szép lassan pedig kezdtem anyagokat gyártani hol ennek, hol annak, sokszor szívességből. Gondolom, most kezdjek arról beszélni, hogyan jutottam el a saját filmes cég alapításáig.

Én is gondolom, mert nagyon sokunkat érdekel.
– 2005-ben Harangozó Gyula volt a bécsi opera balett igazgatója, ő hívott át hármunkat magához – Irinát, Lukáts Andrást és engem. Természetesen művészként meg akartam hódítani a kinti közönséget, de egy bokasérülés közbeszólt. Mire végre a harmadik orvos megoldotta, és visszatérhettem volna a színpadra, lejárt a szerződésem. Igaz, a második műtétem után,2007-ben már voltam bent Harangozónál, hogy kész, vége, befejezem a táncos pályafutásomat. Ez lelkileg a mélypontot jelentette, mivel a bécsi társulat Európa egyik legjobbja, és ott szólistának lenni… hónapokig nem tudtam belépni az épületbe. 2008-ban, mikor hivatalosan is lejárt a szerződésem, hirtelen a török vendégmunkással lettem egyenrangú, munka nélkül, és németül sem beszéltem. Szerencsére már tudtam, mivel akarok foglalkozni.

Ne csigázz, mivel?! Csak nem a filmezéssel? Na jó, ez poén…
– De, azzal, 2009-ben meg is alakítottam a cégemet. Nekem a Mázli Faktorom óriási, ezért a segítségemre jött. Egyik orosz kollégám – akinek szuper kapcsolatai vannak, és mára barátom- meghallotta, hogy egy volt kazah tévés nő egyszemélyes stábot keres, mert felélesztené a karrierjét. Beajánlott engem neki. Hirtelen én lettem egyazon személyben az operatőr, a rendező, a kamera man, a vágó. Három év alatt berepültük vele szinte egész Európát, ott váltam igazán „profivá”, mert meg kellett tanulnom pár perc alatt hibátlanul felkészülni. De ez még messze volt attól, amit most csinálok.

Delbo Balázs

Témájában igen, de ha az időpontot nézzük, már közelítesz a Staatsoper „promóihoz”…
– Én mindig azt hittem, hogy oda filmes oldalról is Harangozó Gyula fog bevinni. De nem így történt. Valójában én kopogtam rá az anyagaimmal a következő igazgatóra, Manuel Legris-re olyan elgondolással, hogy szeretném a Társulat „promóit” készíteni. Nem volt vesztenivalóm. Megköszönte a jelentkezésemet, és ígérte, hogy szólni fog, amint szüksége lesz rám. 2010 májusában aztán csengett a telefon, hogy vár engem, menjek be hozzá. Azóta én csinálom a balett részlegének kisfilmjeit, sőt, az Operaház 45 darabot közvetít évente élőben, azokat is én rendezem ebben a műfajban.

Mikor kint lejárt a szerződésed, itthon sokan örültünk volna neked.
– Eszembe sem jutott haza jönni! Azt akartam, hogy úgy emlékezzenek rám, ahogy táncolni láttak, és a Staatsoper színvonalánál sem adtam volna alább. Ez sikerült, amiből máig profitálok. Ha nem találok rá erre az új hobbyra, talán egyike lennék a világ sok ezer táncosának, aki próbál utána tanítani vagy ki tudja, mi mindenfélét csinálni.

Ó, én akkor is megnéztelek volna, ha a gombák táncát ropod az utolsó sorban, annyira sokat adtál a színpadról…
– Pedig a tánchoz az utolsó pillanatban kerültem igazán közel. Mikor a balett mester anyukám tízéves korom körül rákérdezett, hogy akarok-e az Intézetbe menni, talán csak annyit válaszoltam, hogy akar a fene!Inkább úsztam, teniszeztem, fociztam. Már gyermekként is halálosan untam a próbatermek világát, te, hát tizenkét évig ugyanazokra a zenékre ugyanazokat a mozdulatokat végezni… Láttam gyermekként eleget abból a monoton világból, míg arra vártam, hogy véget érjenek anyu órái. Fordulatot az hozott, mikor a 80’-as évek végén Művelődési házban kezdett el dolgozni, és egy sóstói nyári táborban lenyűgözött az amatőrök megszállottsága a sokféle mozgásfajtával. Apám meg eleve multifunkcionális pali volt, táncolt a Budapest Néptánc Együttesben,majd a Győri Színházhoz került,utána a Savoy Bárban steppelt, énekelt. Talán tőle hoztam ezt a szélesebb körű érdeklődést. Akkor aztán szóltam anyunak, hogy mégis táncos akarok lenni, és nem érdekelt, hogy késő bánat, mert már tizenegy éves elmúltam. A jelentkezésnél végül Pécsre esett a választás, mivel azt mondták, hogy Uhrik Dóra iskolájánál nincs jobb. Aztán négy év múlva, mikor végeztem, ajánlatot kaptam a pécsi, a győri, és a budapesti vezető Táncszínháztól valamint az Operától. Az Operát választottam…

Bátor húzás volt, mert olyan erős csapat dolgozott ott akkor, amelyik megehetett volna téged reggelire! Említhetném a 2008-ban tragikusan elhunyt Ifj. Nagy Zoltánt, akire egy repertoár épült, vagy Nagyszentpéteri Miklóst…
– Nem jött ilyen jellegű gond, mert Ifj. Nagy Zoltán nagyon jó ember volt, akit úgy jellemezhetnék, hogy „szívből táncolt”, mindig adni akart valamit a Nézőnek a színpadról. Vele kimondottan jó lett a kapcsolatom, és a Mázli Faktorom már működött, mert az édesapja, Id. Nagy Zoltán balett mester mindig kedvelte a magam fajta karaktereket. Hamar felfigyelt rám. A Róna – féle Csipkerózsikában be is tett a három ivanuska egyikeként középre, ami kimondottan előretolt figura! Az első összpróba egyébként mindig hatalmas stressz, főleg egy kezdőnek, mert ez eleve nagy balett, ott ül a teremben vagy hatvan táncos, és árgus szemekkel les… Máig állítom, ha nem ebben a szerepben debütálok, hanem a karban hátul állok valahol, akkor teljesen máshogy alakul a karrierem.

Kétségtelenül! Kik határozták még meg a pályádat így vagy úgy?
– Eichner Tibort ki nem hagynám a sorból. Jaj, van egy aranyos sztorim, amire legalább olyan büszke vagyok, mint a filmes pályafutásomra. Mikor nyolcadikosként elhatároztam, hogy táncos leszek, volt egy évem arra, hogy formába hozzam magam. Anyu tanácsára beiratkoztam Tibor pesti tánciskolájába. Na, alig öt év múlva a Sylvia próbája közben állunk az Operaház büféjében, mire ő odafordul hozzám, hogy „a jó életbe, hát nemrég még én tanítottalak a Demi Pliére, és most pont te váltasz engem Ámor szerepében?” Igeeen!

Delbó Balázs

Eichner Tibort természetesen minden szempontból elismerés illeti, de biztos akad még ember a szívzugodban, aki mellett ott lapul pár kedvelt darab, szerep…
– A mostaniak közül kiemelném Davide Datot, a régiektől pedig Hágai Katalint, és Szakály Györgyöt. Ők erőlködés nélkül léteztek a színpadon úgy, hogy az alakításuk még a legutolsó sorban is „hatott”. De az abszolút favoritom Mikhail Baryshnikov. Jó lenne majd valamikor készíteni az övéhez hasonló, egy személyre épülő, egy felvonásos koreográfiát videókkal, modern technikával. Darabok? Nagy kedvencem a Bahcsiszeráji szökőkút, amit még az Erkelben láttam a Nuralit alakító Nagyszentpéteri Miklóssal. Na, ő nálam is nagyobbat tud ugrani! Annyira tetszett, hogy ott a nézőtéren – már Pécsre járva – azt gondoltam, hogy hú, ezt a szerepet nekem el kell a pályafutásom alatt táncolnom. Pedig nyilván fogalmam sem volt arról, hogy pár év múlva felvesznek az Operába. Seregivel sajnos nem találtam a hangot, de a Fából faragott királyfit szerettem tőle, sőt, látványra tetszett a Rómeó és Júlia. Szerettem az Ember tragédiájában az Ördögöt, na és Zorbát az athéni Amphiteatrumban, a hatezer őrjöngő, dübörgő nézővel, előttem a nyolcvan éves Theodorakissal! Az egy őrületes show volt! De a Zorbával átéltem azt is – mivel a szerepem szerint öngyilkos leszek –, hogy a végén felkeresett egy néző, és elmesélte, mennyire megérintette az alakításom, mivel nem rég veszítette el valakijét. Ez a gesztus aztán engem érintett meg, hiszen számomra mindig fontos volt, hogy egy adott karakter alá legyen támasztva Lélekkel. Aztán… Nagyon kedvelem Kilián darabjait, hiszen mióta filmezek, mindent „globálisan” nézek. A Copélius mestert pedig szívesen eltáncolnám, ha kapok rá alkalmat. Szerintem az nekem még menne. Bécsben ez volt az egyik utolsó nagy szerepem…

Zene? Film?
– Alapvetően jazz-rajongó vagyok, Oscar Petersontól szinte minden jöhet. Filmben szeretem Clint Eastwood rendezéseit, viszont mindenben utálom, és kerülöm a közhelyeket!  

A magánéleted eléggé zűrös, nem?
– Egyáltalán nem, sőt! Ugyan pár éve elváltunk a brazil táncosnő feleségemmel és nyilván volt emiatt egy kis mélypontom, de valahol büszke vagyok arra, hogy eddig még bármi ért, sosem zuhantam életveszélyes depresszióba. Tovább tudtunk lépni, és nagyon jó maradt vele a viszonyom. Egyébként azt is elfogadom, ha a sors úgy hozza, hogy nem lesz gyermekem, hiszen tele vagyok ötletekkel, tervekkel, meghívásokkal. Jó lenne a jövőben zenészekkel is dolgozni, már volt hasonló jellegű projektem.

Szóval alapvetően marad a „Hivatás mindhalálig”?
– Jaj, dehogy, nem ezt mondtam! A halállal viszont nem foglalkozom, nem szoktam azon gondolkodni, van-e valami Odaát. Mégsem hiszem, hogy jön egy szívleállás, mire az a sok érzelem, értelem, gondolat, álom és vágy, ami egy emberben lakik, hirtelen mind semmivé lesz, szóval, hogy az egész csak ennyi volna… ilyen rövid fizikai Lét azt kész… De megmagyarázni ezt az egészet nyilván én sem tudom…

Fajkusz Lory

 

Kapcsolódó kifejezések: Delbó Balázs  Fajkusz Lory  Gopak  Tánclépésben 
© Copyright 1993-2014 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!