Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Etelka és Aletta napja van. Holnap Lázár és Olimpia napja lesz.
A+ A A-

A nap képe: Afrikai leopárdtestvérpár született a Nyíregyházi Állatparkban

Afrikai leopárdtestvérpárAfrikai leopárdtestvérpár született a Nyíregyházi Állatparkban, az apróságokat az első általános állatorvosi vizsgálatuk keretében csütörtökön mutatták be a látogatóknak és a sajtó munkatársainak a háromszáz állatfaj háromezer egyedét gondozó, illetve bemutató intézményben.

Petró Zsuzsa, az állatkert szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta: a leopárd testvérpár július 6-án született, szombaton lesznek háromhetesek. A 2007-ben Hollandiából Nyíregyházára került Szása nevű hím és a Franciaországból érkezett, Leona névre hallgató nőstény kölykei. Az állatoknak azóta minden évben születtek utódai a nyírségi állatparkban, de most az első alkalom, hogy testvérpár jött a világra.

Garamvölgyi László, az intézmény állatorvosa a csütörtöki bemutatón vizsgálhatta meg először a nősténytől ideiglenesen elvett kis leopárdokat, és jó általános állapotban találta őket. A vizsgálat során, amelynek keretében súlymérés is volt, kiderült, hogy a most 1690 grammos egyik állatkölyök hím, míg a másik 1240 grammos a nőstény. Az állatorvostól a leopárdtestvérpár megkapta az első, betegséget megelőző gyógyszerkészítményt is, féregtelenítő pasztát fecskendeztek a szájukba.

Afrikai leopárdtestvérpár

Petró Zsuzsa pedig "megkeresztelte" a kölyköket, élőhelyüknek megfelelően afrikai nevet választott nekik. A hím Ami névre hallgat, amelynek jelentése "szombaton született", míg a nőstény Amina lett, afrikai nyelven "nemes szív". A szóvivő tájékoztatása szerint a sárgás, fekete foltos bundájú kis leopárdokat három hónapos vemhesség után hozta világra az anyjuk, és anyatejjel táplálja őket. Három hónapos korukig szopnak majd, s utána kezdenek próbálkozni ragadozó fajtájuknak megfelelően a húsevéssel. Apjukat elkülönítették a három tagú családtól, mert - mint Petró Zsuzsa mondta - "nem a gondos hímfajták közé tartozik".

Afrikai leopárdtestvérpár

A kölykök, amelyek most ugyanolyanok, mint egy házi macska, a szemük is ahhoz hasonlóan vizenyős és kék színű, másfél, két éves korukig maradnak a Nyíregyházi Állatparkban. A 100 kilogrammosra is meghízó fiatal állatok aztán valamelyik európai ország állatkertjébe kerülnek a fajmegmentési és -megőrzési program keretében.

MTI / Fotó: Balázs Attila

Kapcsolódó kifejezések: Nyíregyháza  afrikai leopárd  állatkert 
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!