Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Vilmos napja van. Holnap János és Pál napja lesz.

Izzadás, verejtékezés

Egy átlagember testsúlyának felét-kétharmadát víz teszi ki. A zsírszövetek víztartalma kisebb, a nőkben pedig több zsír található, ezért a nők víztartalma kisebb (52–55%), mint a férfiaké (60%). A víz aránya szintén kisebb idős vagy elhízott emberekben. Egy 70 kg testsúlyú emberben kb. 45 liter víz található: 27–31 liter a sejtekben, 9 liter a sejteket körülvevő térben, és kicsit kevesebb, mint 4,5 liter (kb. a teljes víztartalom 8%-ka) a véráramban. A szervezet valamennyi víztér mennyiségét szabályozza. A vizet a szervezet szükség szerint mozgatja, az egyes területeken található víz mennyiségét viszonylag állandó szinten tartja, ezáltal biztosítja a szervezet megfelelő működését.

A vízbevitelnek egyensúlyban kell lennie a vízveszteséggel

A vízegyensúly fenntartásához – a kiszáradás, a vesekövek kialakulása és egyéb egészségügyi problémák elleni védelemhez – egy egészséges felnőttnek legalább másfél-két liter folyadékot kell fogyasztania naponta. Inkább több, mint kevesebb vizet kell fogyasztani, mert a felesleges víz kiürítése egyszerűbb a szervezet számára, mint a víz tárolása. Amennyiben a vese jól működik, a szervezet a folyadékbevitel nagymértékű ingadozását is kezelni tudja.

A szervezet a víz nagy részét az emésztőrendszerben, főleg a vastagbélben szívja fel. Emellett kis mennyiségű víz termelődik egyes tápanyagok feldolgozása (metabolizmusa) során.

A vízveszteség legnagyobb részét a vesék által a vizelettel kiválasztott mennyiség adja. A szervezet szükségleteinek megfelelően a vesék kevesebb, mint 0,5 litert, de akár több liter vizeletet is kiüríthetnek. Mintegy 0,7 liter víz vész el naponta a bőrön keresztül párolgással és a tüdőből kilélegzéssel.

Az erős izzadás – amit intenzív tornázás, meleg idő vagy láz okozhat – nagyban megnövelheti a párolgással elvesztett vízmennyiséget. Normális esetben kevés víz vész el az emésztőrendszerben. Tartós hányás vagy súlyos hasmenés azonban akár 4 liternél is több víz elvesztését okozhatja naponta.

Általában mindenki elegendő folyadékot fogyaszt az elvesztett víz pótlására. Előfordulhat azonban, hogy valaki tartós hányás vagy súlyos hasmenés ellensúlyozására nem tud elegendő folyadékot fogyasztani, ennek pedig kiszáradás lehet a következménye. A zavartság, a mozgáskorlátozottság vagy az öntudat elvesztése is megakadályozhat valakit az elegendő folyadékbevitelben.

Az ásványi sók (elektrolitok), például a nátrium és a kálium a szervezetben levő vízben oldódnak fel. A vízegyensúly és az elektrolit-egyensúly  szoros kapcsolatban állnak egymással. A szervezet megpróbálja a véráramban található víz és elektrolitok mennyiségét állandó szinten tartani. Például, ha a nátrium szintje megnő, szomjúság lép fel, mely megnövekedett folyadékbevitelt eredményez. Másrészt a szomjúságra adott válaszként az agy a veséket a vizelet-kiválasztás csökkentésére serkentő hormont választ el. A hatások kombinációja a véráramban található vízmennyiség növekedéséhez vezet. Ennek eredményeként a nátrium felhígul, a nátrium és a víz egyensúlya helyreáll. Ha a nátriumszint túlságosan lecsökken, a vesék több vizeletet ürítenek ki, ami csökkenti a véráramban található víz mennyiségét, ismét csak helyreállítva az egyensúlyt.

A verejtéktermelés zavarai

A verejtéket a bőrben lévő verejtékmirigyek termelik, és azok kivezetőcsövén át kerül a bőrre. Az izzadás segít lehűteni a testet, ezért az emberek melegben többet izzadnak. Akkor is verejtékeznek, ha izgatottak, ha stressz éri őket, vagy ha tornáznak.

A verejték nagy része víz, de tartalmaz sót (többségében nátrium-kloridot) és más anyagokat is. Ha valaki sokat verejtékezik, az elveszített sót és vizet pótolni kell.

H1N1, új influenza

H1N1 - új influenzaAmit az új influenzáról (H1N1 vírusról) tudni kell...

Mi a sertésinfluenza, új influenza?

Az először 1930-ban azonosított sertésinfluenza a sertések gyakori, időnként halált okozó légzőszervrendszeri megbetegedése, melyet az A-típusú influenza vírus okoz. A betegség normál esetben csak a sertésekre veszélyes. Időnként azonban előfordul, hogy a sertés egyszerre egynél több influenza vírussal fertőződik, ami lehetővé teszi a kórokozók genetikai állományának keveredését. Ennek eredményeképpen egy új vírustörzs fejlődik ki, amely a faji határt átlépve emberekre is átterjedhet, eleinte azokra, akik a fertőzött sertésekkel kerülnek érintkezésbe. A legújabb fenyegetést az influenza vírus H1N1 típusa jelenti.

A+ A A-
H1N1; új influenza
183 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (183)

Tüdőgyulladás - tények és tévhitek

Tüdőgyulladás - tények és tévhitek

Tévedés, hogy a tüdőgyulladás mindig lázzal jár, anélkül is előfordulhat, különösen idősebbek vagy, atípusos tüdőgyulladás esetében. A H1N1-vírus okozta súlyos légúti szövődmények hátterében az USA-ban az esetek mintegy 30%-ában Streptococcus pneumoniae bakteriális okot feltételeznek. Az antibiotikus terápia tehát vírus- tüdőgyulladásban is fontos – a vírusellenes szerek mellett.

2010. január 30. szombat

H1N1: Mit tegyen a cukorbeteg influenza idején?

H1N1: Mit tegyen a cukorbeteg influenza idején?

A 2009 szeptemberében kitört új influenza megbetegedést komolyan kell venni, különösen cukorbetegség esetén! Mindeddig a vezető népegészségügyi hatóságok sem tudnak pontos felvilágosítást adni a cukorbetegséggel szövődött H1N1 vírus fertőzés kockázatairól. Íme néhány tipp, hogy mire figyeljenek a cukorbetegek!

2009. december 16. szerda

Ráfizetünk a vakcinára?

A piaci árnál drágábban veszi az influenza elleni vakcinát a kormány - írja a Magyar Nemzet. Nettó ezerötven forintot fizet a magyar állam a gyártónak az idén a szezonális influenza elleni oltóanyagért ampullánként, míg a lap információi szerint a gyógyszer-nagykereskedők nettó kilencszáznegyven forint körüli összegért szerzik be a készítményt.

2009. november 23. hétfő

A büdzsé tartaléka állja a vakcinaszámlát

Négymillió új influenza elleni vakcina leszállítására kötött szerződést a múlt héten az egészségügyi tárca a gyártó Omninvest céggel - tájékoztatott Zimonyi Ferenc, a társaság ügyvezető igazgatója. Ezt térítésmentesen kapják meg az idősek, a krónikus betegek és a terhesek.

2009. szeptember 10. csütörtök

Nem csak az emberekre „veszélyes” a H1N1?

Nem csak az emberekre „veszélyes” a H1N1?

Az emberi gyógyászatban alkalmazott vakcinák, melyek az emberek védelmét szolgálják, veszélyeztetett cápafajok májából kivont anyagokat tartalmaznak. Több millió adag H1N1 elleni védőoltás tartalmaz olyan, szkvalén elnevezésű összetevőt, melyet cápák májából vonnak ki - figyelmeztet a WWF.

2010. január 16. szombat

Top10 orvosi innováció 2009-ben

Top10 orvosi innováció 2009-ben

A CNN idén is nyilvánosságra hozta az év 10 legjobb orvosi innovációit. Nézzük a listát:

2009. december 22. kedd

H1N1: hol sokkolóan, hol szájbarágósan a közhasznú reklámokban

H1N1: hol sokkolóan, hol szájbarágósan a közhasznú reklámokban

Nyakunkon a sertések influenzája! Eddig nem látott energiával és sávszélességgel ugrott rá a média a H1N1-re, mint témára.

2009. december 08. kedd

A vitamin nem, az oltás véd a vírus ellen – indul az influenzaszezon

A vitamin nem, az oltás véd a vírus ellen – indul az influenzaszezon

Megkezdődött az idei influenzaszezon, de vajon mikor érdemes beadatni az oltást, létezik-e egyáltalán megfelelő védettség? Mit érnek a vitaminok, ha itt a járvány? Milyen szövődményei lehetnek az influenzának és lehetnek-e mellékhatásai az oltásnak? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában Dr. Falus András és az ÁNTSZ volt az OrientPress Hírügynökség segítségére.

2011. november 07. hétfő

Egyszerre két influenza vírussal is megfertőződhetünk

Egyszerre két influenza vírussal is megfertőződhetünk

Ritkán, de előfordulhat, hogy egy ember egyszerre fertőződik meg az influenza vírus két különböző típusával is. Ilyen esetre találtak a kutatók nemrégiben bizonyítékot, ami ismét felhívja a figyelmet arra, hogy a vírustörzsek egy ember szervezetén belül is könnyen mutálódhatnak, aminek következtében halálos vírus születhet.

2011. november 04. péntek

Influenza védőoltás - vissza a józan észhez!

Influenza védőoltás - vissza a józan észhez!

Az idei influenza szezont megelőzően, országos tájékoztató kampány indult háziorvosok részére, melynek fő üzenete: „Vissza a józan észhez!” A kampány szakmai támogatója az Országos Alapellátási Intézet, célja, hogy korrekt, valós tényeken alapuló szakmai tájékoztatás nyújtásával kiemelje és segítse az influenza megelőzésének fontosságát, és visszaállítsa a bizalmat a védőoltások alkalmazásának tekintetében.

2011. október 21. péntek

H1N1: veszélyben vagyunk?

H1N1: veszélyben vagyunk?

H1N1, influenzák, betegségek. Sokat hallhatunk mostanában a futótűzként terjedő vírusokról és az egyre több betegről, néhol halálos esetekről. Vírusok mindig is voltak és lesznek, csak a tudomány fejlődik útközben. Megvédhet minket a rettegett H1N1-től a védőoltás, vagy elég akár csak immunrendszerünk támogatása a gyógyuláshoz? Van mellékhatása, kockázata az oltásnak? Mi is az a H1N1 és mennyire veszélyes? Miért van az, hogy egyikünknek erősebb, másikunknak gyengébb a védekezőképessége és mit tehetünk ez ellen? Gyakorlati segítséget, és mindenre kiterjedő válaszokat kaptunk első kézből Falus András immunológus, akadémikustól.

2011. január 29. szombat

Nem félünk az oltástól!

Nem félünk az oltástól!

Az utóbbi években jelentősen javult a védőoltások közösségi megítélése: 10-ből 7 magyar a leghatékonyabb módszernek tartja a betegségek elleni védekezés e formáját – a bizalomban pedig nagy szerepet játszik a háziorvosok kedvező véleménye is.

2011. január 27. csütörtök

Előttünk az influenzajárvány

Előttünk az influenzajárvány

Bár a járványügyi szakemberek szerint a közelítő influenzajárvány már nem lesz annyira viharos, mint az új vírus felbukkanása utáni tavalyi, a felkészülés megkezdődött, a figyelőszolgálat működik és novemberben az idei szezonra szóló vakcinák is megérkeznek a patikákba, rendelőkbe.

2010. november 03. szerda

H1N1: nem tűnt el, de új fázisába lépett

A WHO feloldotta az influenzajárvány 6. figyelmeztető fokozatát és a pandémiát befejeződöttnek nyilvánította. Ezzel azonban a H1N1 vírus nem tűnt el, előreláthatólag mint szezonális influenzavírus tovább fog cirkulálni.

2010. szeptember 28. kedd

Minden kismamának ajánlják az influenza elleni oltást!

Minden kismamának ajánlják az influenza elleni oltást!

Ahogy közeledik az influenzaszezon, az egészségügyi szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a kismamák és azok, akik gyermeket terveznek kapjanak influenzaoltást, mert a betegség, különösen a terhesség során komoly, akár halálos szövődményeket is okozhat.

2010. szeptember 23. csütörtök

Új irányelvek: a gyermekek H1N1 influenzaoltásával kapcsolatban

Új irányelvek: a gyermekek H1N1 influenzaoltásával kapcsolatban

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Társasága legfrissebb irányelveiben azt javasolja, hogy a szezon kezdetén minden 6 hónaposnál idősebb gyermek kapja meg az éves trivalens influenza elleni oltást.

2010. szeptember 07. kedd

H1N1: a sertésekben tovább mutálódik

Bár a H1N1 vírus, amely tavaly világjárvánnyal fenyegetett, genetikailag stabil maradt az emberekben, kínai kutatók most arra figyelmeztetnek, hogy a sertésekben az új influenza tovább mutálódik. A szakemberek ezért attól tartanak, hogy a genetikai változások új, agresszívabb vírust hoznak létre, amely ellen hatástalan lesz minden, jelenleg létező oltóanyag vagy gyógyszer.

2010. június 18. péntek

H1N1: összefoglaló kérdések és válaszok az új influenzáról, a megelőzésről, a védőoltásról

H1N1: összefoglaló kérdések és válaszok az új influenzáról, a megelőzésről, a védőoltásról

A védőoltással kapcsolatos általános tudnivalókat tartalmaz, valamint fontos információkat közöl kismamák és oktatási intézmények számára az ÁNTSZ közleményében.

2010. január 05. kedd

H1N1: ezek az első tünetek

Egy influenzás betegnek este már rossz közérzete van, másnap reggel pedig úgy ébred, mint akit összetörtek, fáj a feje, szédül, látászavarai lehetnek és izomfájdalom gyötri...

2009. december 10. csütörtök

H1N1: kismamáknál tízszeres kockázat az intenzív kezelésre

H1N1: kismamáknál tízszeres kockázat az intenzív kezelésre

Az előttünk álló hetekben, hónapokban a világjárványt okozó influenzavírus gyors terjedése várható Magyarországon. Az új vírus esetében - a szezonális influenzától eltérően - a legtöbb súlyos megbetegedés és a legmagasabb mortalitás a gyermekek és fiatal felnőttek között fordul elő.

2009. december 07. hétfő
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!