Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Irén és Írisz napja van. Holnap Emánuel napja lesz.

Dohányzás

A dohányzás története

 Kolombusz naplójában 1492. október 15-én a következő bejegyzést olvashatjuk: „E között a két sziget között, az öböl közepén találkoztunk egy kenuzó bennszülöttel, aki Santa Maria szigetéről Fernandinára evezett.

Némi vizet és élelmet vitt magával, meg néhány szárított levelet, amit ők nagy becsben tarthatnak, hiszen már én is kaptam ajándékba tőlük ugyanezen növény leveleit.”

Pár héttel később, egy másik sziget mellett elhajózva bennszülöttekről tesz említést, akik „füstöt isznak”. Maga az angol tobacco kifejezés az indiánok Y alakú pipája nevéből származik, amelyet ők tobago-nak neveztek. (A nikotin a portugáliai francia nagykövet, Jean Nicot nevéből ered, aki kertjében – saját használatára – dohányt termesztett.)

Feledékenység, zavartság

Feledékenység, zavartságA feledékenység kisebb-nagyobb mértékben mindenkire jellemző. A kor természetes velejárója, főként az 50. és 60. életév elmúlta után. Akinek sok gondja van, vagy túlságosan belefeledkezik valamibe, ez nem jelenthet problémát. Akinél azonban hirtelen alakul ki a feledékenység vagy zavarodottság, annál valamilyen betegségre gyanakodhatunk.

Nem kell orvoshoz fordulni, ha a koncentrációzavart kialvatlanság miatti kimerültség okozza. Hasonlóan természetes reakciónak tekinthetjük, ha a feledékenység a túlterhelés, a sok gond miatt alakult ki. A szervezet hárító reakciójának tekinthetjük, ha mindig bizonyos dolgokat felejt el valaki, mert ez esetben egyszerűen nem akar olyat tudomásul venni, amit nem szívesen tesz meg. Minden más háttérbe szorulhat erős érzelmi felindulás vagy egy bizonyos témára való abszolút rákoncentrálás esetén. Végül a kor előre haladtával a megjegyzés képessége csökken, bár rendszeres edzéssel az emlékezet is karbantartható.

A mértéktelen alkoholfogyasztás gyakran vezet emlékezetkieséshez vagy zavarodottsághoz. Gyógyszerek, főleg a szorongáscsökkentő hatásúak is okozhatnak koncentráció zavarokat, s erről beszélni kell a kezelőorvossal.

A magas – tartósan 39 fok feletti láz okozhat zavarodottságot, s ilyenkor meg kell kezdeni a láz lehúzását és ki kell hívni az orvost. A hirtelen romlás a cukor-, a szív-, és a tüdőbetegségben szenvedőknél okozhat emlékezettel kapcsolatos panaszokat és csak az orvos tud segíteni. Cukorbetegeknél segítséget jelenthet némi édesség fogyasztása.

A zavartság, emlékezetkiesés előfordul fejsérülést szenvedetteknél. Ezekben az esetekben számolni kell az agyrázkódással vagy súlyosabb agyi sérüléssel. Azonnali orvosi beavatkozásra van szükség.

Amennyiben a zavartság mellett valamely testrész zsibbad, bizsereg, látászavar vagy beszédzavar alakul ki, esetleg nem mozog a kéz vagy a láb azonnal orvoshoz kell fordulni, mert fenn áll az agyvérzés ill. az agyi vérkeringés zavara. Ha ezek a panaszok viszonylag hamar megszűnnek, akkor is mielőbb orvoshoz kell fordulni, mert valószínűsíthető, hogy tranzitórikus ischaemiás attack, az agy múló vérkeringészavara okozta a panaszokat. A tünetek részleges megjelenése utalhat Alzheimer-kór kialakulására is.

Van amikor a memóriazavar, a zavartság fokozatosan, hosszabb idő alatt alakul ki. Teljes emlékezetkiesés, teljes amnézia oka a hisztéria lehet, mely valamilyen helyzetre vagy eseményre adott eltúlzott reakciónak egy formája. Kivizsgálás után pszichoterápiára lesz szükség. A zavartságot kísérhetik olyan panaszok, mint pl. személyiség változás, elhanyagoltság, probléma a mindennapi ügyek intézésében, utasítások nehéz felfogása, demenciára – leépülésre – gyanakodhatunk, különösen a 65. év után. De lehet a háttérben fertőzés vagy valamilyen súlyos betegség, ezért feltétlenül ki kell vizsgáltatni a beteget.

A reakcióképesség csökkenése vagy koncentráció gyengeség bekövetkezhet bizonyos gyógyszerek beszedése után is. Mellékhatásként jelentkezhet egyes altató- és nyugtatószereknél, izomlazítóknál, epilepszia elleni szereknél és neuroleptikumok esetében. Ellenőrizni kell a gyógyszer kísérőszövegét és az orvossal egyeztetni a további gyógyszerezést.

A+ A A-
Dohányzás
147 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (147)

A dohányzás abbahagyása megterheli a vércukorszintet

A dohányzás abbahagyása megterheli a vércukorszintet

Aki abbahagyja a dohányzást, feltétlenül ellenőriztesse vércukorszintjét, mivel az első évben megnövekszik a 2-es típusú diabétesz kialakulásának esélye.

2010. január 07. csütörtök

A rák legfőbb rizikófaktorai

A rák legfőbb rizikófaktorai

A rákos megbetegedések különböző típusaival kapcsolatba hozható rizikófaktorokat egy méretes, több mint másfél millió rákos beteg adatait feldolgozó tanulmány csoportosította - írja a divany.hu.

2017. november 28. kedd

Tüdőrák - Magyarország európai aranyérmes

Tüdőrák - Magyarország európai aranyérmes

Az Európai Unió (EU) tagországai közül Magyarországon volt a legmagasabb, 27 százalékos a tüdőrák okozta halálesetek aránya a daganatos betegségekkel összefüggő összes elhalálozásban 2014-ben - közölte kedden az Eurostat.

2017. június 01. csütörtök

Mit okozhat a cigi és az alkohol? - nyílt nap az OOI-ban

Mit okozhat a cigi és az alkohol? - nyílt nap az OOI-ban

Zsúfolásig megtelt a Kék Golyó utcai intézet 3. épületének aulája, számos érdeklődő, szakmabeli, egyetemista és középiskolás volt kíváncsi az előadókra az Országos Onkológiai Intézet és a Kor Kontroll Társaság októberi nyílt napján. A rendezvénnyel a szervezők fel kívánták hívni a figyelmet, arra, hogy a kulcscsont és a fejtető között keletkező daganatok száma a világon talán Magyarországon a legnagyobb, s – ez volt a szimpózium másik kapcsolódó témája –, a szájüregi és gégedaganatok fő okozója a dohányzás, illetve a ráépülő alkoholizmus.

2016. október 13. csütörtök

A lábujjköröm utalhat tüdőrák-kockázatra?

A lábujjköröm utalhat tüdőrák-kockázatra?

A tudósok bejelentették, hogy kifejlesztettek egy módszert arra, hogy a páciensek esetében előre jelezhessék a tüdőrák kialakulásának esélyét.

2011. március 10. csütörtök

A dohányfüst emlőrákot okozhat

A dohányfüst emlőrákot okozhat

Számos, egymással olykor ellentmondó híreket olvashatunk a dohányzásnak az emlőrák kialakulásában játszott szerepéről. Talán a legrészletesebb a California Air Resources Board által kiadott állásfoglalás foglalkozik a kérdéssel.

Címkék:
2010. szeptember 27. hétfő

WHO: 7,6 millió ember halálát okozza világszerte évente a rák

WHO: 7,6 millió ember halálát okozza világszerte évente a rák

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Rákellenes Liga közös kutatása szerint, a daganatos megbetegedések 40 százaléka megelőzhető lenne egyszerű, mindennapos egészség-megőrzési szabályok ismeretével és betartásával, valamint a megelőző és szűrő programok hatékonyabbá tételével.

2010. február 05. péntek

Ne gyújts rá reggel! A tüdőrák kockázatát növeli...

Ne gyújts rá reggel! A tüdőrák kockázatát növeli...

Azok a dohányosok, akik felébredés után rágyújtanak, nagyobb veszélynek teszik ki magukat, mint azok, akik várnak, függetlenül az elszívott cigaretták számától, mondják az amerikai tudósok.

Címkék:
2009. december 07. hétfő

A rák megelőzésének első parancsolata: ne dohányozz!

A rák megelőzésének első parancsolata: ne dohányozz!
De így szól a második parancsolat, sőt a harmadik is: ne dohányozz! Peter Boyle, az Egészségügyi Világszervezet lyoni rákkutató központjának igazgatója beszélt a különböző országok stratégiáiról.
Címkék:
2009. március 07. szombat

Melanóma: kockázat egy újabb daganatra

Melanóma: kockázat egy újabb daganatra
A melanómával kezelt betegeknél több, mint kétszeres a kockázat, hogy újabb daganatos betegség alakuljon ki náluk, olvasható egy szerdán megjelent tanulmányban.
2009. január 09. péntek

Egészségtelen országok toplista: Magyarország a hatodik

Egészségtelen országok toplista: Magyarország a hatodik

Alkoholfogyasztás, dohányzás, elhízás - hatodik helyen állunk 179 ország közül.

2017. szeptember 28. csütörtök

Előzd meg a jövőd! - egészségért dolgozók futják körbe az országot

Előzd meg a jövőd! - egészségért dolgozók futják körbe az országot

Szeptember 17-én rajtol „Előzd meg a jövőd!” szlogennel az a futás, amelynek keretében egészségért dolgozók körbefutják Magyarországot. A 16 napon és 1600 kilométeren át tartó futással és egészségkommunikációs kampánnyal a NEFI arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy mi magunk tehetünk a legtöbbet az egészségünk megőrzéséért.

2016. szeptember 11. vasárnap

Csipkerózsával az alkoholizmus és a dohányzás ellen

Csipkerózsával az alkoholizmus és a dohányzás ellen

A csipkerózsa nemcsak a különféle vérkeringési problémák ellen jó, de erősíti az immunrendszert, sőt: az alkoholizmussal és dohányzással küszködő embereknek is ajánlott.

2007. szeptember 24. hétfő

Csak életmódváltás vállalása esetén jár teljes gyógyszerár-támogatás

Csak életmódváltás vállalása esetén jár teljes gyógyszerár-támogatás

A gyógyszerpiac jövő évi megszorításait tartalmazó javaslatcsomag – számos jogszabály módosításával – rendkívül szigorú támogatási rendszert léptethet életbe, hogy a Széll Kálmán Terv szerint a ciklus végéig 120 milliárddal, a büdzsé harmadával szűkítse a gyógyszerek támogatását.

2012. január 05. csütörtök

Dohányzás - jogszabályváltozások 2012-ben

Dohányzás - jogszabályváltozások 2012-ben

A jövő évben számos jogszabályváltozás érinti a dohányzókat. Január elsejétől lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás, így munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani; februárban és júliusban emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója; szeptembertől pedig a dohánytermékek dobozán megjelennek a képes egészségvédelmi figyelmeztetések.

Címkék:
2011. december 28. szerda

Januártól tilos...! A nemdohányzók védelméről szóló törvénymódosítás

Januártól tilos...! A nemdohányzók védelméről szóló törvénymódosítás

Jövő év januárjától nagyjából minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás. Eszerint a munkahelyen, éttermekben és kocsmákban sem lehet majd rágyújtani. Csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt engedélyezett a füstölés.

Címkék:
2011. április 26. kedd

Parlamenti bizottság tiltatja be az e-cigarettát

Parlamenti bizottság tiltatja be az e-cigarettát

Ha az OGYI nem minősíti gyógyhatású terméknek az e-cigarettát, akkor fogyasztóvédelmi eljárást kell kezdeményezni. Koszorús László és képviselőtársai az e-cigaretta emberi szervezetre gyakorolt hatásairól nyújtottak be határozati javaslatot a Parlament Egészségügyi Bizottságához, amely május 7-én tárgyalt a témáról.

Címkék:
2008. máj. 15. csütörtök

Az elbutulás béklyójában - a rettegett demencia 2.

Az elbutulás béklyójában - a rettegett demencia 2.

A demencia (elbutulás) a szellemi képesség olyan mértékű hanyatlása, amely már a beteg hétköznapi életét befolyásolja. Önmagában nem egy betegség, hanem egy olyan tünetcsoport, ami számos betegség velejárója. Ebbe a tág értelmű fogalomba beletartozik a memória romlása, az értelmi képességek, a racionalitás, a társas kapcsolatok és az érzelmi reakciók hanyatlása.

2011. február 21. hétfő

A rendszeres dohányzás gyakran okoz depressziót

A rendszeres dohányzás gyakran okoz depressziót
Amerikai vizsgálatok szerint a mindennapi dohányzás erősen kötődik az öngyilkossági kísérletekhez és gondolatokhoz - jelentette a Spicy Press hírügynökség.   A vizsgálat több mint tíz évig tartott, ezalatt számos interjút készítettek - a kísérletben részt vevő - kilencszáz emberrel. A vizsgálatok során kiderült, hogy a dohányzás növeli az öngyilkossági kockázatot.
2007. október 01. hétfő

A Crohn-betegséget is befolyásolhatja a dohányzás

A Crohn-betegséget is befolyásolhatja a dohányzás
Az Edinburgh Egyetem kutatói legújabb kutatásuk során megállapították, hogy a Crohn-betegség esetében a szervek érintettségét a dohányzás is befolyásolhatja.  A Crohn-betegség az egész tápcsatornára, de különösen a vékonybél-vastagbél átmenetre kiterjedő ismeretlen eredetû gyulladásos megbetegedés.
2007. október 19. péntek
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!