Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Árpád és Árpádina napja van. Holnap Gabriella napja lesz.

Mellrák

A fejlett, ipari társadalmakban az emlődaganatok száma, a felnőtt korú női lakosság számát figyelembe véve, eléri a 10%-ot. Ezért nyugodtan nevezhetjük népbetegségnek.

Természetesen vannak esztétikai és pszichés következmények is, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy a halálozási okok között is előkelő helyet foglal el az emlődaganat. Ugyanakkor tudni kell, hogy az idejében felismert és kezelt daganatok – s ez még a rosszindulatú daganatokra is igaz - igen nagy hányada eredményesen gyógyítható. Az emlődaganatos esetek az összes melldaganat 90%-ában jóindulatúak.

Böfögés

BöfögésA böfögés lehet emésztésünk normális – bár társaságban illetlen – megnyilvánulása. A rendszeressé válása viszont a helytelen táplálkozás esetleg betegség következménye is lehet.

Az étkezés közbeni böfögés okai között szerepelhet az önkéntelen levegőnyelés, a túlzottan bőséges és gyors evés, puffasztó ételek, szénsavas italok fogyasztása. Odafigyeléssel, megfelelő ételek kiválasztásával viszonylag könnyen kiküszöbölhető tünet. Célszerű lehet a lassú rágás, a kisebb falatok lenyelése. Előfordulhat akkor is ha a gyógyszert szakszerűtlenül veszik be. A helyes módszer, ha fél pohár vízzel együtt történik a nyelés, esetleg egy-két falat étel is fogyasztható utána.

A böfögés legtöbbször idegi eredetű, neurotikus, ideges embereknél gyakoribb

Böfögés közben a gyomortartalom kis része vagy gyomorsav jöhet vissza a gyomorból. Ilyenkor előfordulhat a gyomor túlsavanyodása, a nyelőcső záró izomzatának gyengesége. A súlyfelesleg és a terhesség a hajlamosító okok között szerepel. A hosszabb ideig tartó gyomorégés illetve az égő, szegycsont mögött érzékelhető fájdalom esetén orvoshoz kell fordulni. A gyomorégést semlegesítő gyógyhatású készítményekkel eseti javulás érhető el. A böfögést mellék tünetként kísérheti rosszullét, hányás, esetleg puffadás vagy étvágytalanság. Ezek a panaszok gyomorhurutra utalnak, s ha néhány hét alatt sem szűnnek meg, orvos segítségét kell kérni.

Kísérő jelenség lehet a szorulás és hasmenés váltakozó előfordulása, puffadás érzet megjelenése

Ez ideges bél panasz, amit többnyire a normalizált étkezéssel meg lehet szüntetni, de makacs panaszok esetén szerencsésebb orvoshoz fordulni.

Amennyiben a böfögés a nyakig felhúzódó gyomorégéssel kísért, s nyelési panaszok is vannak, ismételt előfordulás estén a nyelőcső-gyulladás miatt kezeltetni szükséges.

Feltétlenül orvoshoz kell fordulni, ha az eredeti tünet mellett – zsíros ételek fogyasztása után – a felhas fájdalma görcsszerűen jelentkezik, mely akár a jobb vállig is kisugározhat, esetleg émelygés és hányás is követi, mert valószínűsíthető, hogy epekő okozza a problémát. Ha erős a fájdalom a felhas jobb oldalán és zsíros, nagy mennyiségű széklet rendszeressé válik, hasnyálmirigy rendellenességre gyanakodhatunk, melyet a mielőbbi kivizsgálás után eredményesen kezelhetnek.

A+ A A-
Mellrák
119 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (119)

A cukorbetegség és a daganatos betegségek kockázata

A cukorbetegség és a daganatos betegségek kockázata

Az utóbbi időben egyre több cikk foglalkozik az egyes betegségek, illetve az ezek kezelésére adott gyógyszerek rosszindulatú daganatok kockázatát növelő szerepével, ezért alábbi összeállításunkban ezekből tallóztunk.

2010. április 09. péntek

Sugárkezeléssel a rák ellen...

Sugárkezeléssel a rák ellen...

Egyre kevésbé igaz, hogy a rák diagnózisa egyenlő a halálos ítélettel, hiszen leginkább krónikus betegségekben halunk meg. Még akkor is így van, ha a köztudatban jóval erősebb a daganatos betegségek „marketingje”.

2018. október 23. kedd

Az alkoholfogyasztás növeli a mellrák kockázatát

Az alkoholfogyasztás növeli a mellrák kockázatát

További bizonyítékot találtak arra, hogy az alkoholfogyasztás, akár napi fél pohár bor is növeli a mellrák kialakulásának kockázatát - írja a BBC.

Címkék:
2017. máj. 24. szerda

Nem mellékes mellünk egészsége - Önvizsgálat, magadért!

Nem mellékes mellünk egészsége - Önvizsgálat, magadért!

Mi a közös Christina Applegateben, Kylie Minogueban, Anastaciaban és Tallós Ritában? Az, hogy mindegyikük leküzdötte a mellrákot, amely a WHO felmérése szerint évente több mint 500.000 nő életét oltja ki. Pedig, ha idejében diagnosztizálják a mellben a rosszindulatú daganatot, akkor a betegeknek 75% esélyük van arra, hogy akár 15 év múlva is egészségesen élhessenek. A mellrák már a fiatalabb korosztályt is egyre inkább érinti, ezért is fontos, hogy minél előbb kialakuljon az egészségtudatos szemléletmód.

Címkék:
2017. április 03. hétfő

Továbbra is minden 4. ember rákban hal meg az EU-ban

Továbbra is minden 4. ember rákban hal meg az EU-ban

Az összes halálozás 26 százalékának rákos megbetegedés volt az oka 2013-ban az Európai Unióban, közel 1,3 millió ember halt meg rákban ebben az évben - derül ki az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrisssebb adataiból.

2016. február 04. csütörtök

Az idejében felismert mellrák 95 százalékban gyógyítható!

Az idejében felismert mellrák 95 százalékban gyógyítható!

A mellrák korai felismerésének fontosságára hívta fel a figyelmet vasárnap az Egészség Hídja Összefogás Egyesület, A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány és a Női Egészségmegőrző Program.

Címkék:
2015. október 05. hétfő

Vérvizsgálattal is szűrhető lesz a mellrák

Vérvizsgálattal is szűrhető lesz a mellrák

Izraelben és Olaszországban hamarosan már akár egy egyszerű vérvizsgálattal is kimutatható lesz a mellrák. A teszt nyolc éves kutatás eredménye, a betegség korai felismerésében hatalmas áttörést hozhat. Az amerikai szakmai befektetők és az izraeli kutatóintézet reményei szerint hamarosan az Egyesült Államok egészségügyi hatóságai is engedélyezik a forradalmi diagnosztikai eljárást, ami felválthatja a sokszor kellemetlen és kevésbé hatékony vizsgálatokat.

Címkék:
2014. július 01. kedd

Rákgyógyítás: személyre szabott orvoslás hozhat áttörést

Rákgyógyítás: személyre szabott orvoslás hozhat áttörést

Február 4-e a rák világnapja, ilyenkor esik világszerte a legtöbb szó a „rettegett kórról”. A szakértők idén arra hívják fel a figyelmet, hogy a genomelemzésre épülő személyre szabott orvoslás hozhatja majd meg a valóban átütő eredményeket, de nem szabad elfeledkezni a korai diagnosztika fontosságáról sem.

2014. február 04. kedd

Két éven belül alkalmazható lesz a részletes mellrák-teszt

Két éven belül alkalmazható lesz a részletes mellrák-teszt

A személyre szabott kezelést és ezáltal a gyógyulás nagyobb lehetőségét elősegítő mellrák-tesztet fejlesztettek ki brit kutatók, akik hét típusba sorolták a betegség fajtáit.

Címkék:
2013. november 01. péntek

Küzdj meg a rákkal! - nyílt nap az Onkológiai Intézetben

Küzdj meg a rákkal! - nyílt nap az Onkológiai Intézetben

2013. október 28-án a Kor Kontroll Társaság az Országos Onkológiai Intézettel (OOI) közös nyílt napot tartott, hogy felhívja a figyelmet a két leggyakoribb daganattípus – a tüdő- és a méhnyakrák – megelőzésének, illetve korai stádiumban történő felismerésének jelentőségére. Az esemény jó alkalom volt arra is, hogy a nagyközönség közelebbről megismerhesse az intézet mellkas-sebészeti és nőgyógyászati osztályának munkáját, valamint a közelmúltban elérhetővé vált legújabb diagnosztikai és terápiás lehetőségeket.

Címkék:
2013. október 30. szerda

A fiatalokat szólították meg idén a mellrák elleni küzdelem szervezői

A fiatalokat szólították meg idén a mellrák elleni küzdelem szervezői

Elsősorban a fiatalabb generáció tagjait szólították meg a mellrákellenes kampány szervezői a hagyományos, Lánchídon átvonuló sétával vasárnap. A rendezvényhez - az egészségmegőrzés jegyében - többen kerékpárral, riksával és rollerrel csatlakoztak.

Címkék:
2013. október 13. vasárnap

Két keréken a mellrák ellen – Megújul a Rózsaszín Lánchídi Séta

Két keréken a mellrák ellen – Megújul a Rózsaszín Lánchídi Séta

2013. október 13-án rendhagyó  módon kampányol a mellrák ellen és az egészségmegőrzés mellett az Egészség Hídja Összefogás Egyesület. Ezúttal nem csak a sétálókat, de a bicikliseket is várják egy 2 km-es táv megtételére a Lánchídon át. A cél a fiatalok minél szélesebb körű bevonása annak érdekében, hogy minél korábban megismerkedjenek az egészséges életmód fontosságával.

Címkék:
2013. október 10. csütörtök

Go pink! GombaPink!

Go pink! GombaPink!

„Go pink!” Ezzel a szlogennel indult sok évvel ezelőtt világ körüli útjára az a kezdeményezés, amely a pink színnel igyekszik felhívni a figyelmet a mellrák megelőzés fontosságára. Minden évben október első napja a mellrák világnapja, amikor rózsaszínű szalagokat tűznek ki az aktivisták és nem egyszer épületeket díszítenek fel pink szalagokkal.

Címkék:
2013. október 04. péntek

Hogyan ad az emlőrák tüdőáttétet?

Hogyan ad az emlőrák tüdőáttétet?

Az emlőrák más szervekre való terjedése (áttét) felelős az emlőrákos halálesetek 90 százalékáért. A Johns Hopkins Egyetem munkatársai a jelenség biológiai hátterét próbálták feltárni.

Címkék:
2011. november 24. csütörtök

Mellrák: tévhitek és tények

Mellrák: tévhitek és tények

Olyan sok pletyka és ellentmondás lát napvilágot az emlőrák okaival és megelőzésével kapcsolatban, hogy nehéz eldönteni, kinek lehet hinni.

Címkék:
2011. máj. 04. szerda

Hat gyakori daganatos betegség tünetei

Hat gyakori daganatos betegség tünetei

A rákot könnyebb gyógyítani, ha a tüneteit korán felismerik. Bizonyos ráktípusok, például a petefészek- és a prosztatarák esetén a korai diagnózis óriási különbséget jelenthet a prognózis és a kimenetel szempontjából.

2011. máj. 02. hétfő

Hetitéma: hogyan előzhetjük meg a rákot?

Hetitéma: hogyan előzhetjük meg a rákot?

A daganatos betegségek a második leggyakoribb okai a halálozásnak, közel nyolcmillió ember halálát okozva – ez több, mint amennyiért a malária, az AIDS és a tbc együttvéve felelős. 2030-ig ez csaknem 16 millió esetre növekszik majd és évente 11,5 millió haláleset lesz a rák számlájára írható, ha a jelen trendek nem változnak.

2011. április 11. hétfő

Rákbetegségek és alkoholfogyasztás

Rákbetegségek és alkoholfogyasztás

Bár az ünnepi bulik ritkán zajlanak alkoholfogyasztás nélkül, a rákszakértők arra intik az ünneplőket, hogy tartsanak mértéket.

Címkék:
2010. december 27. hétfő

Fókuszban a daganatos betegségek 2

Fókuszban a daganatos betegségek 2

A rákbetegségek közös jellemzője a szabályozatlan sejtszaporulat, a biológiai szövetekbe való betörési képesség. Ez utóbbi tulajdonságuk történhet invázióval és áttétképzéssel is. Ezt a kontrollálatlan növekedést olyan DNS-hibák, genetikai mutációk okozzák, melyek a sejtciklus szabályozásában vesznek részt...

2010. október 04. hétfő
© Copyright 1993-2019 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!