Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Laura, Alida és Alina napja van. Holnap Arnold és Levente napja lesz.

Beszédzavar felnőtteknél

Beszédzavarok felnőtteknélBeszédzavarról akkor beszélhetünk, ha a beszéd nehézséget okoz, nehezen találják a szavakat, vagy a beszéd elmosódottá, érthetetlenné vált

Sok esetben lelki okok kifejezője is lehet, de az okok között lehetnek más betegségek, az agy beszédközpontját befolyásoló szerek használata, ill. a száj vagy a nyelv elváltozásai. A lelki problémák esetében a leggyakoribb tünet a dadogás. Ez kialakulhat szorongás hatására, sőt rosszabbodhat, főleg akkor, ha már gyermekkortól tart. Aki megpróbál nyugodtan, lassan beszélni általában javulást érhet el. Súlyosabb esetben, ha a dadogás nemcsak kivételes esetben fordul elő orvos segítségét kell kérni, aki logopédus bevonásával vagy gyógyszerrel segíthet. Azért is fontos orvos bekapcsolása, mert a háttérben központi idegrendszeri betegség is állhat.

Amennyiben a beszédzavar kialakulása után szédülés, kar vagy lábgyengülés, bénultság, bizsergés, zsibbadás, látáskiesés vagy homályos látás jelentkezik azonnal orvost kell hívni. A legvalószínűbb ok az agyvérzés, ill. az agyi vérkeringés súlyos zavara. Orvosi segítségre akkor is szükség van, ha a tünetek egy idő után elmúltak, mert az ok az agy átmeneti vérkeringészavara – tranzitorikus ischaemias attack – lehetett, melyet leggyakrabban a nyaki verőér szűkület eredményez.

A mértéktelen alkoholfogyasztás gyakran okoz, más tünetek mellett beszédnehézségeket. Ilyenkor a zavar addig tart, amíg az alkohol hatása el nem múlik. El kell kerülni az alkoholistává válást, s ehhez lehet, hogy szakember segítsége is szükséges.

Tökéletlen beszédet, nehéz beszédet okozhat a fájdalmas, duzzadt nyelv és száj, az állkapocs, ajak- és szájpadlás-hasadás. E tünetekkel orvoshoz kell fordulni.

Ha az okozza a beszédzavart, hogy az arc egyik fele nem mozog, akkor a mimikai izmokat mozgató arcideg átmeneti károsodásával számolhatunk – ez a Bell-féle bénulás. Az orvos gyulladás gátló szerekkel néhány hét alatt meg tudja szüntetni a panaszokat.

A beszédhiba kifejeződhet orrhang csengésű beszédben is. Ilyenkor polyp lehet az orrban, s ezt meg kell mutatni a kezelőorvosnak.

Egyes gyógyszerek a beszédre is kihatnak. Panaszok esetén célszerű megnézni a szedett gyógyszerek tájékoztatóit a mellékhatásokról, mert lehet, hogy orvosától más gyógyszert kell kérni.

Hüvelyi folyás

NőgyógyásználEnyhe folyás a hüvelyből – fluor vaginalis –, amely nem áraszt kellemetlen szagot, teljesen normális jelenségnek tekinthető

A hüvelyt a nyálkahártya átlátszó váladéka tartja nedvesen. Az átlagosnál nagyobb mértékű váladék termelődik a nemi izgalom hatására, tüszőrepedéskor és terhesség idején.

A hüvelyváladék tejsavbaktériumai a hüvelybe bejutó mikroorganizmusok elszaporodását meggátolja. A váladék képződése, reakcióként akkor fokozódik, ha a természetes védettség ellenére fertőzés alakul ki.

A+ A A-
Hüvelyi folyás
8 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (8)

Egyénre szabott hüvelyi baktériumok

Egyénre szabott hüvelyi baktériumok

Friss kutatások szerint, a hüvelyben alapállapotban jelenlevő baktériumok minden nő esetében más és más típusúak, sőt ugyanabban a nőben is megváltozhatnak akár egészen rövid idő alatt.

Címkék:
2012. máj. 08. kedd

Nyári kellemetlenségek: gombafertőzések, allergia

Nyári kellemetlenségek: gombafertőzések, allergia

A visszatérő fertőzésben jelentősége lehet az allergiának, ami létrejöhet például illatosított tisztasági betétekre, habfürdőre, mosószerekre, fogamzásgátló habokra és zselékre, ritkán az óvszerre, sőt, a klóros uszodavíz is kiválthatja.

2010. augusztus 21. szombat

Hüvelyi folyás: mitől lehet, mit tehetünk ellene?

Hüvelyi folyás: mitől lehet, mit tehetünk ellene?

Az enyhe hüvelyfolyás – fluor vaginalis –, amely nem áraszt kellemetlen szagot, teljesen normális jelenségnek tekinthető. A hüvelyt a nyálkahártya átlátszó váladéka tartja nedvesen. Az átlagosnál nagyobb mértékű váladék termelődik a nemi izgalom hatására, tüszőrepedéskor és terhesség idején.

Címkék:
2010. július 26. hétfő

Hüvelyfertőzések és hátterük

Hüvelyfertőzések és hátterük

A vaginitisz a hüvely nyálkahártyájának gyulladása: a külső nemi szerven égő érzéssel, viszketéssel, valamint fájdalmas vizeletürítéssel jár. Jellegzetes klinikai tünetei a kellemetlen szagú, bőséges váladék ürülése a gyulladt hüvelyből (lehet gennyes is), viszketés és lokális diszkomfortérzés.

2010. február 08. hétfő

Amiről nem szívesen beszélünk...

Amiről nem szívesen beszélünk...
A nőgyógyászati szakrendelésen a leggyakoribb panasz a hüvelynyálkahártya gyulladása. Okozhatja fertőzés, idősebbeknél hormonhiány, allergiás reakció és néha kémiai vagy mechanikai irritáció.
2008. november 09. vasárnap

Mégsem steril a vizelet

Mégsem steril a vizelet

A Journal of Clinical Microbiology című folyóirat áprilisi számában a Loyola Egyetem Orvosi Karának kutatói megcáfolták azt a közkeletű nézetet, miszerint az egészséges vizelet teljesen steril, és semmilyen fertőzést nem okozhat.

2012. április 11. szerda

Intim védelem nőknek

Intim védelem nőknek
Az intim higiénia a női egészség és tisztaság elengedhetetlen része. A természetes hüvelyi flóra fontos alkotói a tejsavbaktériumok (lactobacilusok), gátolják és pusztítják a fertőző baktériumokat és vírusokat, és lactobacilusok a felelősek a hüvely savas kémhatásáért.
2009. máj. 09. szombat

Hüvelyi rendellenességek

A többnyire gombás, vagy bakteriális fertőzések otthoni kezelésére többféle lehetőség van.

1. étrend – immunrendszer megerősítésére folsavban, flavonoidokban, béta-karotinban, vasban, cinkben, magnéziumba, B-, C-, és E-vitaminokban valamint esszenciális zsírsavakban gazdag táplálék.

2. aromaterápia – a nemi szervek külső gyulladásaira levendula- és mirhafűolaj az illatanyag nélküli testápoló krémbe, viszketésre édes kakukkfű- és teafaolaj jojobaolajba keverve, klimax utáni gyulladásra a fürdővízbe kamilla-, levendula, rózsamuskátli-, cickafark-, eukaliptusz- és teafaolajból összesen hat csepp.

3. gyógynövény-készítmény – nemi szerv viszketésénél lemosásra tyúkhúrtea, irritációra kamilla-, tyúkhúr, körömvirág, kakukkfű és aranygyökér kivonatából néhány csepp a fürdővízbe, immunerősítésre kakukkfűből, kasvirágból, aranygyökérből és ragadósgalajból készült napi egy csésze tea.

2011. máj. 03. kedd
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!