Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Miklós napja van. Holnap Ambrus napja lesz.

Beszédzavar felnőtteknél

Beszédzavarok felnőtteknélBeszédzavarról akkor beszélhetünk, ha a beszéd nehézséget okoz, nehezen találják a szavakat, vagy a beszéd elmosódottá, érthetetlenné vált

Sok esetben lelki okok kifejezője is lehet, de az okok között lehetnek más betegségek, az agy beszédközpontját befolyásoló szerek használata, ill. a száj vagy a nyelv elváltozásai. A lelki problémák esetében a leggyakoribb tünet a dadogás. Ez kialakulhat szorongás hatására, sőt rosszabbodhat, főleg akkor, ha már gyermekkortól tart. Aki megpróbál nyugodtan, lassan beszélni általában javulást érhet el. Súlyosabb esetben, ha a dadogás nemcsak kivételes esetben fordul elő orvos segítségét kell kérni, aki logopédus bevonásával vagy gyógyszerrel segíthet. Azért is fontos orvos bekapcsolása, mert a háttérben központi idegrendszeri betegség is állhat.

Amennyiben a beszédzavar kialakulása után szédülés, kar vagy lábgyengülés, bénultság, bizsergés, zsibbadás, látáskiesés vagy homályos látás jelentkezik azonnal orvost kell hívni. A legvalószínűbb ok az agyvérzés, ill. az agyi vérkeringés súlyos zavara. Orvosi segítségre akkor is szükség van, ha a tünetek egy idő után elmúltak, mert az ok az agy átmeneti vérkeringészavara – tranzitorikus ischaemias attack – lehetett, melyet leggyakrabban a nyaki verőér szűkület eredményez.

A mértéktelen alkoholfogyasztás gyakran okoz, más tünetek mellett beszédnehézségeket. Ilyenkor a zavar addig tart, amíg az alkohol hatása el nem múlik. El kell kerülni az alkoholistává válást, s ehhez lehet, hogy szakember segítsége is szükséges.

Tökéletlen beszédet, nehéz beszédet okozhat a fájdalmas, duzzadt nyelv és száj, az állkapocs, ajak- és szájpadlás-hasadás. E tünetekkel orvoshoz kell fordulni.

Ha az okozza a beszédzavart, hogy az arc egyik fele nem mozog, akkor a mimikai izmokat mozgató arcideg átmeneti károsodásával számolhatunk – ez a Bell-féle bénulás. Az orvos gyulladás gátló szerekkel néhány hét alatt meg tudja szüntetni a panaszokat.

A beszédhiba kifejeződhet orrhang csengésű beszédben is. Ilyenkor polyp lehet az orrban, s ezt meg kell mutatni a kezelőorvosnak.

Egyes gyógyszerek a beszédre is kihatnak. Panaszok esetén célszerű megnézni a szedett gyógyszerek tájékoztatóit a mellékhatásokról, mert lehet, hogy orvosától más gyógyszert kell kérni.

Gyomorfekély

Gyomor- és nyombélfekélySok embert – megközelítőleg a lakosság 1%-át – kezelnek az emésztőrendszer részének fekélyével

Az orvosi nevén ulcus ventriculi és az ulcus duodeni a gyomor ill. a nyombél nyálkahártyáján az izomrétegig terjedő mély seb, ami akkor alakul ki, amikor a gyomorsav a nyálkahártyán sérülése miatt behatol a szövetekbe. Súlyos esetben vérzés következik be, sőt a szerv fala is átfúródhat.

A+ A A-
Gyomorfekély; nyombélfekély
17 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (17)

Gyomor- és nyombélbetegségek okozója: helicobacter pylori

Gyomor- és nyombélbetegségek okozója: helicobacter pylori

A Helicobacter pylori Gram negativ festődésű baktérium. Földünk népességének több, mint felében kimutatható a jelenléte. A fejlődő országokban 70-90%-os, a fejlett országokban 30-50%-os a kolonizáció.

2009. december 11. péntek

A fekélyt okozó baktérium megvéd az asztmától?

A fekélyt okozó baktérium megvéd az asztmától?
A Helicobacter pylori, a gyomorfekélyben komoly szerepet játszó kórokozó megvédhet az asztmától és allergiáktól - derül ki az Archives of Internal Medicine április 23-ai számából.  A New Yorki Orvosi Egyetem kutatói közel 8000 felnőtt adatait használták fel elemzésükhöz.
2007. november 06. kedd

Gyomor- és nyombélfekély (Ulcus Pepticus) diétája

Gyomor- és nyombélfekély (Ulcus Pepticus) diétája

A betegség kapcsán beszélhetünk hiperaciditásról (gyomorsav túltermelésről) és hipaciditásról (elégtelen mennyiségű gyomorsavtermelésről).

2011. máj. 04. szerda

Gyomorfekély

Alacsony önértékelés, melynek következtében a személy hajlandó a környezetétől bármit lenyelni. Elnyomja az érzéseit, vágyait, nem tiszteli magát.

Úgy érzi, kiszipolyozzák, az élet eseményeit túldramatizálja. Hajlamos a kemény önkritikára, képes akár önpusztításra is.

Feladat: Ez a test jelzése és felhívása a saját jó tulajdonságok és erények felfedezésére és annak felismerésére, hogy nagyon nagy szeretetigény áll fenn.

2011. máj. 05. csütörtök

Gyomorrák lehet a polipból és a fekélyből is

Gyomorrák lehet a polipból és a fekélyből is

A gyomorrák világviszonylatban a második leggyakoribb emésztőszervi daganatos megbetegedés. Előfordulási gyakorisága és a miatta bekövetkező halálozások aránya azonban a legtöbb országban csökkenő tendenciát mutat. Ennek ellenére prognosztikai szempontból továbbra is igen kedvezőtlen daganattípusnak tekinthető.

2010. január 13. szerda

Ne vedd félvállról: a gyomorfekély tünetei

Ne vedd félvállról: a gyomorfekély tünetei

A gyomorfekély akaratunktól független, a vegetatív idegrendszer egyensúlyi zavarainak következménye. Maga a fekély  kerek szövethiány (ulkusz peptikum), a gyomornyálkahártya folytonosságának megszakadását jelenti legalább 5 mm kiterjedésű területen. Mélységben a nyálkahártya különböző rétegeit érintheti.

2010. máj. 24. hétfő

Átfogóan: az emésztőrendszer betegségei

Átfogóan: az emésztőrendszer betegségei

{nomultithumb}

Az emésztőrendszerrel kapcsolatban számos betegséget megemlíthetünk. Leggyakoribbak a gyomor- és bélrendszer fekélyes és daganatos elváltozásai, a reflux, az irritábilis bélszindróma, a Crohn-betegség és a bélgyulladások.

2010. máj. 17. hétfő

Mitől "lyukad ki" a gyomor?

Mitől "lyukad ki" a gyomor?
Igaz-e, hogy ha valaki sok fűszeres ételt eszik, akkor előbb-utóbb kilyukad a gyomra?  A gyomorban olyan emésztőenzimek termelődnek, melyek képesek a táplálék lebontására. Ezek az enzimek valamint a gyomornedv egyik összetevője, a sósav tulajdon környezetükkel szemben is agresszívan viselkedhetnek.
2009. március 16. hétfő

Ne a vizsgálattól, a betegségtől féljen!

Ne a vizsgálattól, a betegségtől féljen!
Mik a leggyakoribb tünetek, melyek több, viszonylag enyhébb és akár súlyosabb bélrendszeri betegség beköszöntői lehetnek?
2009. január 19. hétfő

Új gyógyszer gyomorfekély ellen

Új gyógyszer gyomorfekély ellen
A svéd orvosok új gyógyszert állítottak elő a gyomorfekély ellen. A tabletta, úgy tûnik, tökéletes gyógyuláshoz vezet.  Egy orvosi konferencián fogják bemutatni új gyógyszerüket a stockholmi Karolinska Intézet kutatói.
2007. október 15. hétfő

Hamar jön a gyomorfekély, a depresszió

Hamar jön a gyomorfekély, a depresszió
Az elkövetkező évtized legsúlyosabb népegészségügyi problémája a munkahelyi stresszártalomból fakad – figyelmeztetnek a szakértők.  Míg a fejlett országokban jó ideje jelentős összegeket költenek a cégek a káros hatások enyhítésére, Magyarországon jobbára csak a témában érdekelt kutatók „stresszelik” magukat.
2007. szeptember 25. kedd

Ég a gyomrom!

Ég a gyomrom!
Gyakran okoz kellemetlenséget önnek a gyomor túlsavasodása? Kis odafigyeléssel hamar megszüntethetőek a panaszok.  Mitől ég a gyomor? A válasz: ahhoz, hogy a gyomorfal az emésztéshez szükséges sósav és fehérjebontó enzimek hatására ne károsodjon, a gyomornyálkahártya mirigysejtjei filmszerûen bevonó nyákot termelnek.
2007. szeptember 25. kedd

A só serkenti a fekély kórokozóját

A só serkenti a fekély kórokozóját
Kutatók a magas sótartalmú étkezés újabb kockázatát azonosították a már közismert magas vérnyomás mellett. A magas sókoncentráció a gyomorban úgy tûnik, növeli a fekélyt okozó Helicobacter pylori génaktivitását, így az még virulensebbé válik és a fertőzött személynek nő az esélye a súlyos gyomorbetegség kifejlődésére.
2007. október 19. péntek

Az áfonya mérsékli a bélbetegségek kialakulását

Az áfonya mérsékli a bélbetegségek kialakulását

Ismert, hogy az áfonyafélék nagy mennyiségben tartalmaznak antioxidánsokat és vitaminokat. A svédországi Lund Egyetem Mérnöki Karának munkatársai kimutatták, hogy az áfonya rosttartalma szintén védő hatást fejtenek ki, mérséklik a gyulladást, többek között colitis ulcerosás, fekélyes vastagbélgyulladásos betegekben.

2010. február 18. csütörtök

Vakcina a gyomorhurut, a gyomorfekély, és a gyomorrák ellen

Vakcina a gyomorhurut, a gyomorfekély, és a gyomorrák ellen

A Rhode Islandi Egyetem, és az EpiVax gyógyszercég munkatársai olyan védőoltást fejlesztettek, mely védettséget nyújt Helicobacter pylori nevű baktériummal szemben – a fertőzést igen fontos tényezőnek tartják a gyomorfekély, és a gyomorrák kialakulásában.

2011. február 13. vasárnap

Dohányzásmentes Világnap - május 31.

Dohányzásmentes Világnap - május 31.
A dohányzás abbahagyása az egyik legfontosabb lépés, amelyet megtehet egy dohányos annak érdekében, hogy megőrizze, vagy visszanyerje az egészségét. Összeállítás a dohányzás ártalmairól.
2009. máj. 29. péntek

Párkapcsolatunk minősége befolyásolhatja egészségünket

Párkapcsolatunk minősége befolyásolhatja egészségünket

Azoknak, akik nem érzik magukat biztonságban amellett, akivel együtt élnek, nagyobb az esélyük a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására – állítják kanadai kutatók.

2010. július 26. hétfő
© Copyright 1993-2019 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!