Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Árpád és Árpádina napja van. Holnap Gabriella napja lesz.

Beszédzavar felnőtteknél

Beszédzavarok felnőtteknélBeszédzavarról akkor beszélhetünk, ha a beszéd nehézséget okoz, nehezen találják a szavakat, vagy a beszéd elmosódottá, érthetetlenné vált

Sok esetben lelki okok kifejezője is lehet, de az okok között lehetnek más betegségek, az agy beszédközpontját befolyásoló szerek használata, ill. a száj vagy a nyelv elváltozásai. A lelki problémák esetében a leggyakoribb tünet a dadogás. Ez kialakulhat szorongás hatására, sőt rosszabbodhat, főleg akkor, ha már gyermekkortól tart. Aki megpróbál nyugodtan, lassan beszélni általában javulást érhet el. Súlyosabb esetben, ha a dadogás nemcsak kivételes esetben fordul elő orvos segítségét kell kérni, aki logopédus bevonásával vagy gyógyszerrel segíthet. Azért is fontos orvos bekapcsolása, mert a háttérben központi idegrendszeri betegség is állhat.

Amennyiben a beszédzavar kialakulása után szédülés, kar vagy lábgyengülés, bénultság, bizsergés, zsibbadás, látáskiesés vagy homályos látás jelentkezik azonnal orvost kell hívni. A legvalószínűbb ok az agyvérzés, ill. az agyi vérkeringés súlyos zavara. Orvosi segítségre akkor is szükség van, ha a tünetek egy idő után elmúltak, mert az ok az agy átmeneti vérkeringészavara – tranzitorikus ischaemias attack – lehetett, melyet leggyakrabban a nyaki verőér szűkület eredményez.

A mértéktelen alkoholfogyasztás gyakran okoz, más tünetek mellett beszédnehézségeket. Ilyenkor a zavar addig tart, amíg az alkohol hatása el nem múlik. El kell kerülni az alkoholistává válást, s ehhez lehet, hogy szakember segítsége is szükséges.

Tökéletlen beszédet, nehéz beszédet okozhat a fájdalmas, duzzadt nyelv és száj, az állkapocs, ajak- és szájpadlás-hasadás. E tünetekkel orvoshoz kell fordulni.

Ha az okozza a beszédzavart, hogy az arc egyik fele nem mozog, akkor a mimikai izmokat mozgató arcideg átmeneti károsodásával számolhatunk – ez a Bell-féle bénulás. Az orvos gyulladás gátló szerekkel néhány hét alatt meg tudja szüntetni a panaszokat.

A beszédhiba kifejeződhet orrhang csengésű beszédben is. Ilyenkor polyp lehet az orrban, s ezt meg kell mutatni a kezelőorvosnak.

Egyes gyógyszerek a beszédre is kihatnak. Panaszok esetén célszerű megnézni a szedett gyógyszerek tájékoztatóit a mellékhatásokról, mert lehet, hogy orvosától más gyógyszert kell kérni.

Gerincferdülés

GerincferdülésAz egészséges gerincoszlop több helyen kissé ívelt: előredomborodik a nyaki és az ágyéki szakasz, hátra pedig a keresztcsonti és farkcsonti rész.

Kórosnak az oldalirányú elhajlást tekintjük, s ez az ún. gerincferdülés (scoliosis), ami rendszerint két tényezőből tevődik össze.

Az egyik, hogy az elváltozásban részt vevő gerincszakasz jobbra vagy balra ívszerűen, a hát síkjában meggörbül, a másik, hogy ugyanekkor a gerincszakasz csigolyái függőleges tengelyük körül is elfordulnak.

A+ A A-
Gerincferdülés
8 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (8)

Meglepő fájdalomforrások 1. – a fájdalom elkerülhető!

Meglepő fájdalomforrások 1. – a fájdalom elkerülhető!

A fájdalmak megkeserítik a mindennapjainkat. Hogy ne így legyen, néha pár egyszerű változtatás is elegendő lehet.

2010. máj. 26. szerda

Gerincfájdalmakkal kapcsolatos tévhitek

Gerincfájdalmakkal kapcsolatos tévhitek

Bár a gerincbetegségek megelőzése egyre hangsúlyosabbá válik, a hatékony prevenció érdekében fontos eloszlatni néhány közkeletű gerincfájdalmakkal kapcsolatos tévhitet.

Címkék:
2012. március 10. szombat

A gerincgyógyászat fellegvárában

A gerincgyógyászat fellegvárában

Háromféle ember van: akinek már fájt a gerince, akinek fáj, és akinek fájni fog. Bár elcsépelt közhelyként hangzik a megállapítás, sok igazságtartalma van Varga Péter Pál szerint is, aki az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatójaként és gyakorló gerincsebészként naponta szembesül a mondás valóságával.

2012. február 21. kedd

Iskolatáska: nem mindegy, milyen nehéz!

Iskolatáska: nem mindegy, milyen nehéz!

„Összenyomja az iskolás gyerekeket az iskolatáska.” - állítják a csontkovácsok. Óva int a pénztárca kímélő vásárlástól iskolakezdés idején az Új-Zélandi Csontkovácsok Egyesülete, mert bebizonyították, milyen súlyos sérüléseket okozhat a nem megfelelő hátizsák.

Címkék:
2010. február 08. hétfő

A nem használt hátizmok bosszúja

A nem használt hátizmok bosszúja
A televízió, számítógép előtt eltöltött órák tartósan kikapcsolhatják a gerincet merevítő, mozgásait koordináló hátizomzatot - állandó hátfájást okozva. 
2009. július 18. szombat

Megnyomorít a számítógép: tegyünk ellene

Megnyomorít a számítógép: tegyünk ellene

A számítógéphez kötöttek 52 százaléka fordult már nyaki-tarkótáji, háti-deréktáji fájdalmai miatt orvoshoz. A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht. szervezésében „Egészség és Harmónia" címmel olyan tájékoztató előadás-sorozat zajlik, amely során egészségünk megőrzéséhez kaphatunk hasznos tanácsokat.

Címkék:
2008. október 08. szerda

Hanyag tartás

Hanyag tartás
A legfrissebb felmérések szerint a középiskolások több mint háromnegyedének rossz a tartása, vagy valamilyen gerincbetegsége van. Így egyre több fiatal panaszkodik hátfájásra, gerincferdülésre.  A hanyag tartás egy idő után berögződik és ez komoly következményekkel járhat, mint például a porckopás és a porckorongsérv. A háttérben a szakemberek szerint csak a mozgáshiány állhat.
Címkék:
2007. szeptember 12. szerda

Nyári mozgásformák

Nyári mozgásformák
A nyaralás alatt is sportoljunk, soha ne lustálkodjunk! Nyáron az ember jobban feltöltődik (nap)energiával, erősebbnek és fittebbnek érzi magát. Ilyenkor még azok is aktívabbak, akik az év többi részében nem annyira sportbarátok. Bármilyen könnyû sportról is legyen szó, az első lépés, hogy alaposan melegítsünk be. A futás az egyik legkedveltebb mozgásforma, sokan úgy tartják, a kocogáshoz csak akaraterőre van szükség.
Címkék:
2007. szeptember 12. szerda
© Copyright 1993-2019 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!