Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Laura, Alida és Alina napja van. Holnap Arnold és Levente napja lesz.

Beszédzavar felnőtteknél

Beszédzavarok felnőtteknélBeszédzavarról akkor beszélhetünk, ha a beszéd nehézséget okoz, nehezen találják a szavakat, vagy a beszéd elmosódottá, érthetetlenné vált

Sok esetben lelki okok kifejezője is lehet, de az okok között lehetnek más betegségek, az agy beszédközpontját befolyásoló szerek használata, ill. a száj vagy a nyelv elváltozásai. A lelki problémák esetében a leggyakoribb tünet a dadogás. Ez kialakulhat szorongás hatására, sőt rosszabbodhat, főleg akkor, ha már gyermekkortól tart. Aki megpróbál nyugodtan, lassan beszélni általában javulást érhet el. Súlyosabb esetben, ha a dadogás nemcsak kivételes esetben fordul elő orvos segítségét kell kérni, aki logopédus bevonásával vagy gyógyszerrel segíthet. Azért is fontos orvos bekapcsolása, mert a háttérben központi idegrendszeri betegség is állhat.

Amennyiben a beszédzavar kialakulása után szédülés, kar vagy lábgyengülés, bénultság, bizsergés, zsibbadás, látáskiesés vagy homályos látás jelentkezik azonnal orvost kell hívni. A legvalószínűbb ok az agyvérzés, ill. az agyi vérkeringés súlyos zavara. Orvosi segítségre akkor is szükség van, ha a tünetek egy idő után elmúltak, mert az ok az agy átmeneti vérkeringészavara – tranzitorikus ischaemias attack – lehetett, melyet leggyakrabban a nyaki verőér szűkület eredményez.

A mértéktelen alkoholfogyasztás gyakran okoz, más tünetek mellett beszédnehézségeket. Ilyenkor a zavar addig tart, amíg az alkohol hatása el nem múlik. El kell kerülni az alkoholistává válást, s ehhez lehet, hogy szakember segítsége is szükséges.

Tökéletlen beszédet, nehéz beszédet okozhat a fájdalmas, duzzadt nyelv és száj, az állkapocs, ajak- és szájpadlás-hasadás. E tünetekkel orvoshoz kell fordulni.

Ha az okozza a beszédzavart, hogy az arc egyik fele nem mozog, akkor a mimikai izmokat mozgató arcideg átmeneti károsodásával számolhatunk – ez a Bell-féle bénulás. Az orvos gyulladás gátló szerekkel néhány hét alatt meg tudja szüntetni a panaszokat.

A beszédhiba kifejeződhet orrhang csengésű beszédben is. Ilyenkor polyp lehet az orrban, s ezt meg kell mutatni a kezelőorvosnak.

Egyes gyógyszerek a beszédre is kihatnak. Panaszok esetén célszerű megnézni a szedett gyógyszerek tájékoztatóit a mellékhatásokról, mert lehet, hogy orvosától más gyógyszert kell kérni.

Alzheimer-kór

Alzheimer-kórAz Alzheimer-kór progresszív, a szellemi tevékenység feltartóztathatatlan hanyatlásával járó betegség

A betegség során az agyállomány degenerációja figyelhető meg, az idegsejtek pusztulnak, időskori (szenilis) plakkok, továbbá neurofibrilláris kötegek jelennek meg.

Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb oka

Az idősebb generációban akár az esetek 65%-a mögött ez a kórkép áll. A 60 évesnél fiatalabbakban nagyon ritka. Az öregedéssel gyakorisága növekszik. A 60 és 64 év közöttiek 1%-át érinti, azonban 85 éves kor fölött gyakorisága a 30%-ot is elérheti. Az Egyesült Államokban mintegy 4 millió embert érint.

A+ A A-
Alzheimer-kór
98 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (98)

Gyulladáscsökkentő baktérium

Gyulladáscsökkentő baktérium

A Digestive Disease Week folyóiratban megjelent adatok szerint a Bifidobacterium infantis mérsékelni tudja a gyulladást szalmonella fertőzésben és ízületi gyulladásban. Az Alimentary Health biotechnológia cég egy Washingtonban tartott konferencián ismertette annak a két vizsgálatnak az eredményét, amelyek a Bifantis (Bifidobacterium infantis), természetes probiotikus baktérium törzs ízületi gyulladásos modellben és szalmonella fertőzésben kifejtett gyulladáscsökkentő hatását bizonyítják.

Címkék:
2007. november 06. kedd

Alzheimer-kór

Alzheimer-kór

Az élet befejezésére irányuló tudat alatti vágy, és a valóság elöli menekülés jellemzi. Az egyén nem képes uralni az élet-adta szituációkat, fél, hogy sok fájdalmas élmény éri.

Címkék:
2011. máj. 05. csütörtök

Alzheimer-kór - ígéretes eredmények, korai kezelés

Alzheimer-kór - ígéretes eredmények, korai kezelés

Új vérvizsgálatot fejlesztettek ki japán és ausztrál kutatók, mellyel az Alzheimer-kórral és az elbutulással kapcsolatos ártalmas fehérje kimutatható - írta a BBC News.

Címkék:
2018. február 02. péntek

A demencia lett az első számú elhalálozási ok Angliában és Walesben

A demencia lett az első számú elhalálozási ok Angliában és Walesben

A demencia vált az elhalálozások első számú okává Angliában és Walesben, megelőzve a szív- és érrendszeri betegségeket.

Címkék:
2016. november 16. szerda

Légszennyező részecskéket fedeztek fel agyszövetmintákban

Légszennyező részecskéket fedeztek fel agyszövetmintákban

Légszennyezésből származó apró szemcséket talált emberi agyszövetmintákban egy új kutatás - adta hírül BBC News.

Címkék:
2016. szeptember 06. kedd

Nemzetközi Alzheimer-konferencia lesz Budapesten

Nemzetközi Alzheimer-konferencia lesz Budapesten

A világ vezető egészségügyi szakemberei és demenciakutatói részvételével rendezik meg csütörtöktől vasárnapig a budapesti Kongresszusi Központban a 31. Nemzetközi Alzheimer-konferenciát.

Címkék:
2016. április 19. kedd

Először sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral összefüggő memóriaromlást

Először sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral összefüggő memóriaromlást

Amerikai kutatóknak először sikerült visszafordítaniuk az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát.

Címkék:
2014. október 03. péntek

Alzheimer Világnap 2014

Alzheimer Világnap 2014

A demencia és az idősödő népesség „ketyegő időzített bomba” világszerte.

Címkék:
2014. szeptember 22. hétfő

Évtizedekkel a tünetek előtt detektálható az Alzheimer-kór

Évtizedekkel a tünetek előtt detektálható az Alzheimer-kór

Amerikai kutatók az Alzheimer-kór olyan korai jeleit azonosították, amelyek már évtizedekkel az első észlelhető tünetek felbukkanása előtt jelzik az agyi eltéréseket.

Címkék:
2012. november 07. szerda

Alzheimer Világnap - szeptember 21.

Alzheimer Világnap - szeptember 21.

A Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) 2012. évi Alzheimer Világjelentése szerint 2010-ben közel 36 millió ember élt demenciával világszerte. Évente 7,7 millióval növekszik az új esetek száma, ami azt jelenti, hogy a világban négy másodpercenként fordul elő egy új eset (ez a szám pl. Svájc vagy Izrael lakosságának felel meg).

2012. szeptember 21. péntek

Tíz éven belül gyógyítható lesz az Alzheimer-kór

Tíz éven belül gyógyítható lesz az Alzheimer-kór

A 2020-as évekre már gyógyszeres kezeléssel is megállítható lesz Alzheimer-kór okozta biológiai leépülés – mondta Penke Botond akadémikus, a Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont vezetője.

Címkék:
2012. március 08. csütörtök

Az Alzheimer-kór tünetei

Az Alzheimer-kór tünetei

Fontos, hogy ismerjük az Alzheimer-kór tüneteit. A szakértők szerint ugyanis azok a korai diagnózishoz is hozzásegíthetnek.

Címkék:
2012. január 30. hétfő

Napi egy keresztrejtvény megelőzheti az elbutulást

Napi egy keresztrejtvény megelőzheti az elbutulást

Napi két óra testi-szellemi edzés ugyanolyan hatékonyan védi ki a szellemi hanyatlást, mint a gyógyszeres kezelés – állítják német kutatók.

Címkék:
2011. december 07. szerda

Az elbutulás béklyójában - a rettegett demencia 2.

Az elbutulás béklyójában - a rettegett demencia 2.

A demencia (elbutulás) a szellemi képesség olyan mértékű hanyatlása, amely már a beteg hétköznapi életét befolyásolja. Önmagában nem egy betegség, hanem egy olyan tünetcsoport, ami számos betegség velejárója. Ebbe a tág értelmű fogalomba beletartozik a memória romlása, az értelmi képességek, a racionalitás, a társas kapcsolatok és az érzelmi reakciók hanyatlása.

2011. február 21. hétfő

Az elbutulás béklyójában - a rettegett demencia

Az elbutulás béklyójában - a rettegett demencia

A demencia az értelmi képességek lassú, folyamatos és egyre súlyosbodó hanyatlása, melynek során az emlékezés, a gondolkodás, valamint az ítélő- és tanulási képesség károsodik.

2011. február 07. hétfő

Alzheimer Világnap 2010: az Alzheimer elkerülhető!

Alzheimer Világnap 2010: az Alzheimer elkerülhető!

Az Alzheimer-kórt először Alois Alzheimer német ideggyógyász írta le 1907-ben. A betegség a gondolkodás és a kognitív funkciók beszűkülésével, magatartásválto­zással, demenciával, majd gyors biológiai leépüléssel jár.

Címkék:
2010. szeptember 21. kedd

Az Alzheimer-kór megelőzhető!

Az Alzheimer-kór megelőzhető!

Az időseket sújtó egyik legkomolyabb elváltozás az Alzheimer-kór, ami a mentális képességek folyamatos leépülésével jár. A betegség azonban megelőzhető, pár egyszerű módszerrel.

Címkék:
2010. augusztus 18. szerda

Alzheimer-kór és vérszegénység

Alzheimer-kór és vérszegénység

Az Alzheimer-kór növeli a vérszegénység kockázatát, azonban a kapcsolat bizonytalan, a megerősítéshez további vizsgálatok szükségesek.

2010. július 28. szerda

Új irányelvek az Alzheimer-kór diagnosztizálásában

Új irányelvek az Alzheimer-kór diagnosztizálásában

Nemrég mutatták be a világ legnevesebb Alzheimer-kór szakértőinek azt a tervezetet, amelyben az orvosok 25 év után először javasolnak új módszereket a betegség diagnosztizálására. A kutatók szerint ugyanis azok az irányelvek, amelyeket 1984-ben dolgoztak ki, már elavultak, hiszen a kórral kapcsolatos ismeretek azóta rengeteget bővültek.

Címkék:
2010. július 16. péntek

7 körülmény, amely befolyásolhatja az Alzheimer-kór kialakulását

7 körülmény, amely befolyásolhatja az Alzheimer-kór kialakulását

Az idős emberek esetében egyre gyakoribb, hogy valamilyen mentális betegség árnyékolja be utolsó éveiket. A statisztikák szerint ezek közül a leggyakoribb az Alzheimer-kór, amely a szellemi hanyatláshoz köthető esetek 60–80 százalékáért tehető felelőssé.

Címkék:
2010. június 15. kedd
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!