Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma János és Pál napja van. Holnap László napja lesz.

Hányás csecsemőknél

Hányás csecsemőknélA kisbabáknál mindennapos jelenség, hogy szopás után visszabuknak egy kis tejet. Ez nem más mint egy evés közbeni vagy utáni passzív visszaáramlás, ami teljesen normális jelenség. A tényleges – különösen az ismétlődő – hányás azonban ennél jóval súlyosabb probléma lehet.

Nagyon fontos, hogy lehetőleg különbséget tudjunk tenni a bukás és a hányás között. Általános elv, hogy a kisbaba 2-3 hónapos koráig minden tényleges hányás esetében forduljunk orvoshoz. Természetesen nagyon fontos a megelőzés, amit elsősorban a higiénére való odafigyelést jelent. Alapvető a szappannal történő kézmosás, mindenkinek aki a babával foglalkozik, sőt a baba kezét is mossuk meg ha a lakáson kívül játszott, vagy állatot érintett meg. A beteg csecsemőnek biztosítsunk külön törülközőt. Ha a baba az első néhány hónapban minden étkezés után hány, és közben erősen éhes, felmerül a gyomorból a vékonybélbe vezető cső, a gyomorkapu szűkületének – stenosis pylori – lehetősége, amin operációval lehet segíteni.

Tudnunk kell, hogy sok lázas betegség okoz hányást. Ilyen esetekben mielőbb tisztázni kell, mi okozza a lázas állapotot. Amennyiben 38 foknál magasabb láz mellett szokatlan aluszékonyságot, az étel vagy folyadék elutasítását tapasztalunk, azonnal orvosi segítséget kell kérni, mert csak a kórházi diagnózis tudja biztonságosan kizárni az agyhártyagyulladás – meningitis – gyanúját. Ha a hasonló tünetek több napos köhögéssel egészülnek ki, s a hányás a köhögési rohamok végén következik be, fenn áll a szamárköhögés – pertussis – veszélye, ami orvosi segítséggel, valószínűleg otthon is gyógyítható.

A leggyakoribb hányást kiváltó ok a gyomor-bél hurut – gastroenteritis –, az emésztőrendszer fertőzéses megbetegedése. Ez leggyakrabban a tápszerrel etetett kisbabáknál fordul elő. Kísérő tünetként a magasabb testhőmérséklet és szokatlanul híg és gyakori széklet jelentkezik. Csak az orvos tudja eldönteni, hogy elegendő-e a kiszáradást megelőző otthoni kezelés, esetleg korházi felvétel javasolt, ahol a csecsemő intravénás cseppinfúzióval kellő mennyiségű folyadékot kaphat.

Szintén általános szabály, hogy, ha a hányadék véres, vagy zöldessárga, de a székletben nincs semmi rendellenes, akkor késedelem nélkül orvost kell hívni, mert súlyos hasi betegség okozhat ilyen tüneteket.

Az orvosi segítségkérésen túl a legfontosabb feladatunk a kiszáradás elleni teendők megtétele. A kiszáradás jelei a száraz száj, a beesett szemek – vagy behorpadt kutacs –, 3 óránál hosszabb ideig szárazon maradt pelenka, levertség és a bőr rugalmasságának elvesztése. A szoptatott csecsemők esetében 24 órán keresztül szoptatás helyett glükóz oldatot adjunk nagyjából óránkénti sűrűséggel.

A következő napokban fokozatosan cseréljük vissza a glükózoldatot a szoptatásra. A glükóz oldat készítésekor 3 csapott evőkanálnyi szőlőcukrot oldjunk fel 2 dl kiforralt vízben, majd hűtsük le. Ezt jól helyettesíti a gyógyszertárban készen kapható , kis tasakokba kiszerelt, ízesített kiszáradás elleni por, feloldott formában. A tápszerrel etetett csecsemőknél az első nap nem adunk tejet, s a 2.-tól az 5.-ig napig egyenletesen csökkentjük a glükóz oldatot és növeljük a tápszer mennyiségét.

Az elválasztott kisbabák esetében 5 napig nem célszerű tejet vagy tejterméket adni, helyette a súlyának megfelelő, általában 1000-1500 ml mennyiségű glükózoldat a megfelelő. A 2. naptól kezdve passzírozott gyümölccsel, főzelékkel bővítsük a táplálékot. A 6. napig fokozatosan növeljük a pépes étel arányát, majd visszatérhetünk a megszokott étrendhez.

Ájulás, eszméletvesztés

Ájulás, eszméletvesztésA hirtelen bekövetkező, viszonylag rövid ideig tartó eszméletvesztést általában gyengeségérzet, szédülés előzi meg, egyben sápadtság és verejtékezés is jelentkezik. A közvetlen ok az agyvelő vérellátásának romlása – agyvérszegénység.

A legegyszerűbb esetekben az öntudat vesztést hőség, fullasztó levegő, aggódás válthatja ki. Ilyen esetekben az ájultat friss levegőre kell vinni és lefektetni oly módon, hogy a fej és a törzs egy szintben legyen. Az alsó végtagokat fel kell polcolni, a ruházat szorosságán pedig lazítani kell. Friss vízzel való locsolás, szúrós szagú folyadék szagoltatása, arcütögetés hatásos lehet. Ismétlődés estén orvoshoz szükséges fordulni, mert súlyosabb megbetegedést is jelezhet.

Jellemző, hogy az ájulás előtti szédülés akkor következik be, amikor valaki fekvő, ülő vagy lehajló helyzetből hirtelen feláll. Ez az ortosztatikus hipotónia – álló helyzetben hirtelen és átmenetileg csökkenő vérnyomás -, ami gyakran gyógyszerek mellékhatása.

Gyakori a terhesség alatti ájulás, amikor is a vérnyomás általában alacsonyabb, mert az érfalak feszessége csökken. Ugyancsak a hirtelen lecsökkenő vérnyomáshoz vezethet néhány magas vérnyomás elleni gyógyszer szedése, amit ilyenkor mással kell felváltani.

Cukorbetegeknél különösen veszélyes – de egészséges embereknél is előfordulhat –, hogy az utolsó étkezés óta az átlagosnál lényegesen hosszabb idő telik el, s az alacsony vércukorszint ájulásszerű rosszullétet, szédülést, gyengeséget, elkenődő beszédet, száj és végtag zsibbadást, látászavart és fejfájást okozhat.

Azonnal orvoshoz kell fordulni, ha az ájulás megszűnte után elzsibbad egy testrész, zavarttá válik, látászavar vagy bénulás következik be. A tünetek valószínűsítik az agy átmeneti keringés zavarát – tranzitorikus ischaemiás attack – ami általában a nyaki verőerek szűkületére vezethető vissza.

Ha az ájulás szívbetegnél következik be vagy az eszméletvesztést gyors szívverés előzte meg szintén orvoshoz kell fordulni, mert szívritmuszavarra – Adams-Stokes-roham –, a szívműködés nagyfokú, hirtelen lelassulására gyanakodhatunk.

Az ájulást ezeken kívül okozhatja nagy érzelmi megrázkódtatás, lelki problémák, lelkiektől függő légzési görcs, vérszegénység, 50 év felett a nyakcsigolyák meszesedése, vérző gyomorfekély. Ez utóbbi esetben – mely fekete, szurokszerű széklet tünettel is jár – vagy amikor nem azonosítható az eszméletvesztés kiváltó oka, feltétlenül indokolt az orvos véleményét kikérni.

A+ A A-
Hányás csecsemőknél
16905 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (16905)
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!