Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Dezső napja van. Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Etetési problémák

Etetési problémákA legtöbb etetési probléma az első hónapokban adódik

Ez a fő forrása a csecsemő ingerlékenységének és szinte állandó sírásának egyben a szülők aggodalmának is. A kisbabáknak meg kell tanulniuk, hogyan kell helyesen ráharapni az emlőre. A cumisüvegből etetett babák esetében pedig nem könnyű megtalálni a helyes cumiméretet ill. a tápszert. A sok sírás együtt jár azzal, hogy sok levegőt nyel a csecsemő, ezért többször bukik. A táplálkozás természetesen összefügg a testsúlygyarapodással, s ezért oka lehet a lassú növekedésnek és a túlzottan gyors növekedésnek egyaránt.

A bukás mellett előfordulhat, hogy közvetlen etetés után a baba nagyobb mennyiséget hány ki, s emellett zihál, valószínűsíthető a reflux, amit a felső gyomorzáró izom gyengesége okoz, főleg a koraszülött vagy gyenge izomtónusú kisbabáknál. Ezek a babák nem szeretnek hanyatt feküdni, és némileg eltérő bánásmódot igényelnek. Célszerű őket etetés előtt tisztába tenni, s etetés után egy darabig függőlegesen tartani. Ne töltsük túl a gyomrát, inkább többször, kevesebbet adjunk. A védőnő tanácsát feltétlenül kérjük ki, ha cumisüvegből táplált gyermekről van szó. Jó hatású a sűrűbb tápszer. Négy hónapos kor után adhatunk két kiskanál tejben, vagy tápszerben feloldott babarizst, etetés előtt. Általában eredményes megoldás, ha a baba félig ülő testhelyzetben, egy babaülésben eszik kb. fél órán keresztül. A reflux általában egy éves kor előtt már elmúlik.

Azonnal orvost kell hívni, ha a kisbaba elutasítja az evést, de ha eszik, akkor rendkívül mohó. Hat hónapos korig jellegzetes, hogy az etetési időn túl 3 órával még mindig nem szik a csecsemő, akkor sürgősen intézkedni kell. Kísérő tünet lehet a szokatlan álmosság.

Etetési problémákElőfordulhat érdektelenség az étkezéssel kapcsolatban. Amennyiben a baba közérzete jóé a testsúly megfelelő, ezt elfogadhatjuk. Rossz közérzet, vagy lassú testsúlygyarapodás esetén valamilyen betegségre gyanakodhatunk, ezért forduljunk a gyermekorvoshoz.

Tapasztalhatjuk, hogy a kisbaba többször eszik, mint azt normálisnak tartanánk. A gyakori evés normálisnak tekinthető a szopós csecsemőknél, főként az első hetekben, amikor ez elősegíti a tejképződés állandósulását is. Ha a csecsemő röviddel a szoptatás megkezdése után sírásra fakad a háttérben a késlekedő tejelválasztási reflex húzódhat meg. Ilyenkor a tej nem szabadul fel azonnal a tejmirigyekből. A sírás másik oka a túl gyors és erőteljes tejkiürülés. A mama lazítása, nyugalma és esetleg szoptatás kezdete előtti tejelőfejés segíthet.

Az etetés utáni sírás zömében a szomjúságnak vagy a gyermeket bántó szeleknek tulajdonítható.

Bizonyos ételek visszautasítása gyakori a babáknál, különösen az elválasztás idején. Lehet, hogy az étel íze vagy állapota nem kedvező, így próbálkozzunk más ételekkel.

Ájulás, eszméletvesztés

Ájulás, eszméletvesztésA hirtelen bekövetkező, viszonylag rövid ideig tartó eszméletvesztést általában gyengeségérzet, szédülés előzi meg, egyben sápadtság és verejtékezés is jelentkezik. A közvetlen ok az agyvelő vérellátásának romlása – agyvérszegénység.

A legegyszerűbb esetekben az öntudat vesztést hőség, fullasztó levegő, aggódás válthatja ki. Ilyen esetekben az ájultat friss levegőre kell vinni és lefektetni oly módon, hogy a fej és a törzs egy szintben legyen. Az alsó végtagokat fel kell polcolni, a ruházat szorosságán pedig lazítani kell. Friss vízzel való locsolás, szúrós szagú folyadék szagoltatása, arcütögetés hatásos lehet. Ismétlődés estén orvoshoz szükséges fordulni, mert súlyosabb megbetegedést is jelezhet.

Jellemző, hogy az ájulás előtti szédülés akkor következik be, amikor valaki fekvő, ülő vagy lehajló helyzetből hirtelen feláll. Ez az ortosztatikus hipotónia – álló helyzetben hirtelen és átmenetileg csökkenő vérnyomás -, ami gyakran gyógyszerek mellékhatása.

Gyakori a terhesség alatti ájulás, amikor is a vérnyomás általában alacsonyabb, mert az érfalak feszessége csökken. Ugyancsak a hirtelen lecsökkenő vérnyomáshoz vezethet néhány magas vérnyomás elleni gyógyszer szedése, amit ilyenkor mással kell felváltani.

Cukorbetegeknél különösen veszélyes – de egészséges embereknél is előfordulhat –, hogy az utolsó étkezés óta az átlagosnál lényegesen hosszabb idő telik el, s az alacsony vércukorszint ájulásszerű rosszullétet, szédülést, gyengeséget, elkenődő beszédet, száj és végtag zsibbadást, látászavart és fejfájást okozhat.

Azonnal orvoshoz kell fordulni, ha az ájulás megszűnte után elzsibbad egy testrész, zavarttá válik, látászavar vagy bénulás következik be. A tünetek valószínűsítik az agy átmeneti keringés zavarát – tranzitorikus ischaemiás attack – ami általában a nyaki verőerek szűkületére vezethető vissza.

Ha az ájulás szívbetegnél következik be vagy az eszméletvesztést gyors szívverés előzte meg szintén orvoshoz kell fordulni, mert szívritmuszavarra – Adams-Stokes-roham –, a szívműködés nagyfokú, hirtelen lelassulására gyanakodhatunk.

Az ájulást ezeken kívül okozhatja nagy érzelmi megrázkódtatás, lelki problémák, lelkiektől függő légzési görcs, vérszegénység, 50 év felett a nyakcsigolyák meszesedése, vérző gyomorfekély. Ez utóbbi esetben – mely fekete, szurokszerű széklet tünettel is jár – vagy amikor nem azonosítható az eszméletvesztés kiváltó oka, feltétlenül indokolt az orvos véleményét kikérni.

A+ A A-
Etetési problémák
1 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (1)

Az anyatejes táplálás fontosságát hangsúlyozza az UNICEF

Az anyatejes táplálás fontosságát hangsúlyozza az UNICEF

A szoptatás fontosságára és egészségmegőrző hatására figyelmeztet az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) a szerdán kezdődött szoptatási világhét alkalmából.

2013. július 31. szerda
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!