Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Zsófia napja van. Holnap Diána napja lesz.
A+ A A-

A női szívroham jelei

A női szívroham jeleiA női szívroham jelei eltérőek a férfiakétól. Amint az a Circulation című szakfolyóiratban megjelent, sok esetben készül téves diagnózis: feltehetően több lábon kihordott szívroham zajlik le nők esetében, mint a férfiaknál.  Legtöbbször gyomor-bélrendszert érintő betegségre vagy depresszióra gyanakszanak, pedig a veszély sokkal nagyobb lehet.

Melyek a női szívroham tünetei?

  • Nyomásérzés a mellkas közepén, amely a nyak, a vállak vagy az állkapocs irányába sugárzik
  • Ájulásérzés, izzadás, hányinger, légszomj, szédülés

A nőknél igen gyakori, hogy nincs mellkasi fájdalom. Az 515 nő bevonásával végzett felmérés azt mutatta, hogy az alanyok 43 százaléka nem érzett fájdalmat.  – olvasható a Circulation-ban. Ez félrevezető, mivel a szívinfarktus egyik markáns jeleként az erős mellkasi fájdalmat szokás említeni.

„Bár a nők is érezhetnek mellkasi szorítást, meg kell értenünk, hogy náluk ez nem szükségszerű kísérőtünet.” – magyarázza Nieca Goldberg, a „Women’s Healthy Heart Program” szerzője.

A nők szívinfarktusánál általánosságban észlelhető jelek: légszomj, megmagyarázhatatlan és nagymértékű  fáradtság, nyomás a mellkas alsó részén – ez utóbbi miatt gondolnak az orvosok gyomorbetegségre.” – fűzi hozzá.

A hivatkozott tanulmányban az alábbi statisztika olvasható a tünetmegoszlás tekintetében:

  • Légszomj – a betegek 57,9 százalékánál
  • Gyengeség – a betegek 54,8 százalékánál
  • Szokatlanul nagy mértékű levertség - a betegek 42,9 százalékánál jelentkezett.

Szintén gyakran tapasztalták, a fentieken kívül:

  • Hányinger
  • Szédülés
  • A mellkas alsó részén érzett fájdalom
  • A has felső részén jelentkező nyomás
  • Hátfájdalom

A női szívroham előjelzői

Már a tényleges szívroham előtt hetekkel tapasztalhatóak bizonyos figyelmeztető jelzések. Akár hat héttel az infarktus előtt jelentkezhet légszomj, nagyfokú kimerültségérzés, fáradtság, hasfájás: ezek mind egy elzáródó artériára utalhatnak.

A légszomj felléphet fizikai megterhelés nélkül, nyugalmi állapotban, sőt, akár alvás alatt is. Ezek mellett – mint rizikófaktorok – kiemelt figyelmet érdemelnek a következők: családi szívbetegség-halmozódás, magas vérnyomás és  koleszterinszint, 2-es típusú diabétesz.

A cikk a reklám után folytatódik

 

Mit tegyünk?

Amennyiben felmerül a szívroham gyanúja, azonnal orvosi segítséget kell kérni. Ilyenkor nem szabad várni, minden perc számít.

„Az orvosi praxisomban sajnos sokszor találkozom olyan esettel, amikor a szívroham jelei mellett sem hívnak orvost. Pedig a halogatás miatt szívizomelhalás következhet be. Vannak, akik attól félnek, mit szól majd az orvos, ha mégsem szívroham okozta a tüneteket. Azt kell mondjam, a kellemetlen érzés elmúlik szívkárosodás nélkül, a szívroham azonban nem. Megint mások nem veszik komolyan a jeleket. Volt egy 57 éves nőbetegem, aki nem engedte, hogy a férje orvosi segítséget kérjen, amíg ő ki nem takarította a szobát. A késedelem itt életbe kerülhet.” – mondta Goldberg.

Legcélszerűbb mentőt hívni, nem pedig arra várni, hogy egy ismerős vagy egy taxi beszállítson. A mentőn életmentő gépek és eszközök  találhatóak, amelyekkel a szakképzett személyzet máris nekiláthat a legfontosabb tennivalóknak.

Végezetül

Dr. Goldberg valamennyi, a felsorolt panaszokat észlelő nő számára üzeni: bátran mondják ki, ha úgy gondolják, szívroham állhat a háttérben. Sok orvos nem tudja, hogy a nőknél más jelek utalnak szívinfarktusra, ezért többek között ízületi gyulladásra, emésztési panaszokra, gyomorbetegségre, szorongásra, depresszióra gondolnak.

Goldberg egyik betege, akinek az orvos gyomorsavközömbösítő gyógyszert írt fel, így szólt az orvosához: „Nézze, cukorbeteg vagyok és a női szívroham másként jeletkezhet. Nem mozdulok innen, amíg nem végez el egy EKG-vizsgálatot.” A nőn másnap bypass-műtétet végeztek.

Persze, lehetséges, hogy esetenként valóban csak egyszerű gyomorfájásról van szó. Nem árt azonban az ellenőrzés. Hogy is szoktuk mondani? Jobb félni, mint megijedni?

Címkék:
Kapcsolódó kifejezések: női szívinfarktus  női szívroham 
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!