Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Jónás és Renátó napja van. Holnap Szilvia napja lesz.
A+ A A-

Dr. Zacher Gábor: „Tízmillió függő országa vagyunk”

Dr. Zacher: „Tízmillió függő országa vagyunk”„Tízmillió függő országa vagyunk” – mondja Dr. Zacher Gábor főorvos, a Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának vezetője, s ha valaki, ő biztosan tudja, miről beszél.

Ha az újságok lapjain vagy a képernyőn feltűnik, már tudható, hogy a valóság keményebb jelenségeiről, sötétebb oldaláról esik szó, életet veszélyeztető függőségekről, krízishelyzetekről, öngyilkosságról, drogtúladagolásról, alkoholbetegségről. Ám vannak nagyon is hétköznapi függőségek, s mint kiderült, a főorvos is rabja néhány nagyon is gyakori és emberi szenvedélynek, mint amilyen a munkamánia, a csokoládéimádat, vagy éppen az edzésfüggőség.

Hétköznapi függőségeink, avagy minden jóban van valami rossz – interjú Dr. Zacher Gábor főorvossal

Azt nyilatkozta, hogy percen belül eszi a 100 g-os mogyoróst. Csak azt, vagy – mint Gombóc Artúrnál – más is jöhet?
– Alapvetően az egyszerű, hagyományos mogyorós csokit szeretem, de ha lehet, abból a jobb minőségűeket. Egyetemista koromban képes voltam kiszállni a metróból, hogy csokit vegyek, s mire visszaszálltam, már meg is ettem. Persze nem dől össze a világ, ha egy nap eltelik mogyorós nélkül, de azért ez szerencsére ritkán fordul elő, most is van a kórházi fiókomban, és a feleségem is hoz nekem, ha vásárolni megy, különben elenném a gyerek elől...

A férfiakról ritkán hallja az ember, hogy csokifüggők, az inkább olyan női dolog, szerelmi bánatokra tartogatva...
– Mi férfiak is szeretjük a csokoládét, csak nem valljuk be, mert az evésfüggőség, legyen bármilyen, valóban nem túl macsós.

Ugyanakkor a súlyával nincs gond, amit nyilvánvalóan az edzésfüggőségének köszönhet... Miben áll ez?
– Igyekszem minden nap (egészen pontosan hetente ötször) lefutni a magamét, ami 5 km-t jelent, télen futógépen a pincében, jó időben pedig kint. Ha ez kimarad, fizikálisan már nem érzem jól magam, viszont a futás kilazít, idegi értelemben is. Valljuk be, a monoton mozgás nem igényel nagy szellemi erőfeszítést, még azt sem mondom, hogy közben különösebben pörögne az agyam, mégis, valahogyan a helyükre kerülnek a dolgok, időnként jó ötleteim is támadnak. Egy bizonyos kor után az emberre már észrevétlenül rárakódik évente egy-két kiló, ezt mindenképpen meg lehet előzni a mozgással. Úgy 16–17 évvel ezelőtt egyszer csak azon kaptam magam, hogy elhagytam a száz kilót. Éltem a kórházi orvosok meglehetősen egészségtelen életét: megéhezünk, valamit gyorsan befalunk, aztán rohanunk tovább, éjjel pedig, úgy félhárom körül, az ügyelet csendesebb időszakaiban megint csak eszünk, pedig ha ekkor otthon lennénk, már régen aludnánk, nem is lennénk éhesek. Így ment ez évekig, csak mozogni nem volt időm, kedvem, egyszóval meghíztam, anélkül, hogy tudtam volna róla. A feleségem titokban csinált rólam egy képet a zuhany alatt, mit mondjak, nem hittem a szememnek: ki ez a hájas állat a fürdőszobámban? Ez a szembesülés volt a motivációm, leadtam 17 kilót úgy, hogy elkezdtem sportolni és racionálisan ettem, s próbálom ezt tartani most is, bár nem vagyok az a zöldséget-zöldséggel típus. A gyümölcsöket szeretem, például sajttal, s akkor már kenyér nélkül. Télen, amikor kevesebb a gyümölcs, akkor ügyelet alatt akár két doboz lekvárt is „elnyalok”, persze a 80%-os gyümöcstartalmúból.

Az interjú a reklám után folytatódik

Tudom, hogy pipázik, de azt nem, cigarettázott-e előtte vagy sem?
– Mint minden kamasz, kipróbáltam, de nem cigarettáztam soha, én azonnal pipázni kezdtem, amiben persze eleinte több volt a póz, mint az élvezet. Rossz dohánnyal és rossz pipával valóban kínszenvedés, csípi, marja az ember nyelvét, de én már 1975-ben jó cuccal kezdtem, mert apám pipázott, így aztán immáron 35 éve szívom, s ma már 400 pipából álló gyűjteményem van. Persze tudom, hogy egészségtelen, minden szakmai érvet ismerek, de nincs motivációm a leszokáshoz. Talán ha valaki azt mondaná, hogy ez meg ez a betegségem van, azonnal abba kell hagynom, akkor az motiválna...

Ha már a kipróbálásnál tartunk, kisfia éppen a kis- és nagykamaszkor határán áll, izgalmas éveknek néznek elébe. Van valamilyen családi, apai stratégiája, hogyan óvhatná meg a drogoktól?
– Egyetlen stratégiánk van, nagyon szeretjük és ismerjük a gyereket. Sokat beszélgetünk, átlátjuk a napjait, teendőit, ismerjük a barátait, tudjuk, mikor mi foglalkoztatja. Amikor pl. érte megyek az iskolába, már messziről látom a fején, hogy milyen napja volt, vagy ha reggel a kórházból felhívom amikor ébred, és beleszól a telefonba „Szia Papi”, már tudom hogyan aludt. Sokszor kérdezik tőlem a szülők, miből vehettem volna észre, hogy a gyerek drogozik. Nem azt kell észrevenni, hanem azt, hogy valami nem stimmel. Ehhez persze folyamatos figyelem és kontaktus kell, hiszen a gyerek a „mi történt”- típusú kérdésekre azt feleli, hogy semmi, de ha sokszor beszélgetünk, csak úgy, kötetlenül, akkor megtudjuk, mi foglalkoztatja, vannak-e gondjai, csalódásai, konfliktusai, és azt is hamarabb észrevesszük, ha megváltozik. Persze, én könnyen beszélek, mert Bendegúz igazán fantasztikus gyerek.

A munkamániával az Ön esetében csínján kell bánni, hiszen az egészségügyiek nem azért dolgoznak sokat, mert függők, hanem azért, mert a munka jellege vagy a körülmények kikényszerítik az extrém terhelést. Kevesen tudják, hogy Önnél a sürgősségi toxikológia választása egyfajta kényszerváltás volt, hiszen baleseti sebészként és mentőorvosként (oxiológus) azt csinálhatta, amit szeret.
– A latex-allergiám miatt kellett váltanom, az egyetlen megoldás annyira drága volt – az mai is –, amit sem a kórház, sem én nem tudtuk vállalni. Érdekes, hogy miközben egyre több az allergiás orvos, a tudomány éppen nekik nem talált még megoldást a „gumikesztyű-érzékenység ellen. Mindazonáltal a korábbi szívügyeim is megvannak, ha úgy adódik, a kisebb sebészeti feladatokat magam megoldom itt az osztályon. Mentőzni még egyetemista koromban kezdtem, 18 évig csináltam és végigjártam a szamárlétrát, ápolótól a szakvizsgáig. Nagyon jó iskola volt és nagy szerelem. Ma is tagja vagyok a szakmai kollégiumnak, alelnöke a Sürgősségi Orvostani Társaságnak, tanítok a főiskolán és az egyetemen. Bár „kivonulni” már nincs időm, egy alternatív mentőszervezet szakmai vezetője vagyok, s éppen idén kaptam meg a Magyar Mentésügyért kitüntetést. Mi működtetjük heti 5 napban azt a mobil intenzív egységet (MICU), amelyik (nem véletlenül) a Péterfy kórházhoz van telepítve.

Régen a mérgezési esetek mutattak valamilyen természetes szezonalitást, tavasszal a permetlé-, ősszel-télen a szénmonoxid és széndioxid mérgezés volt jellemzők. Ma mi a helyzet?
– Nálunk általában telt ház van, ritka az üres ágy, ami azt jelenti, hogy viszonylag állandó a betegszám, de vannak jelentős változások. Régen a karácsony vagy a halottak napja csúcsidőszaknak számított, ma már szerencsére nem, ahogyan a gombamérgezések és a pincebalesetek is csökkentek, hatott a felvilágosítás, a folyamatos ismeretterjesztés. Persze bejött a drog, a hajléktalanságból adódó krízisek, az alkoholmérgezések száma sem csökkent, a fiatalok péntekenként nekiindulnak az éjszakának, s lehet, hogy nálunk kötnek ki, de gyógyítunk mi milliomost, politikust... A lényeg, hogy ma már valóban sokat tudunk segíteni, ez a tudományterület is állandóan fejlődik, igazi kihívás, szakmai kaland az itt dolgozóknak, ezért egyre inkább érdeklődnek iránta a fiatal orvosok.

Hogyan pihen, ha megteheti?
– Leginkább úgy, hogy nem csinálok semmit. Pipázom, bambulok ki a fejemből vagy elszöszölök kicsit a kertben, olvasok, bár abból leginkább szundikálás lesz... Ha nyaralni megyünk, akkor itthon marad a mobil, s legalább egy hét kell, amikorra nem ájulok be este kilenckor az ágyba a még otthonról hozott fáradtságtól. Ezért nálunk az osztályon az a szabály, hogy mindenki egy hónapra megy szabadságra, és azalatt nem zaklatható. A többieknek ilyenkor nehezebb, de tudják, hogy az az egy hónap nekik is ilyen lesz majd.

Komornik Vera

Kapcsolódó kifejezések: Zacher Gábor  toxikológus 
© Copyright 1993-2019 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!