Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Arnold és Levente napja van. Holnap Gyárfás napja lesz.
A+ A A-

Dr. Gödölle Zoltán: Amikor elmúlnak a „terápiás mézeshetek”

Dr. Gödölle Zoltán: Amikor elmúlnak a „terápiás mézeshetek”Akik ismerik, nem csodálkoztak, amikor dr. Gödölle Zoltán főorvosnak egy tekintélyes orvosi szaklapban tanulmánya jelent meg a pörkölt múltjáról és jövőjéről, persze a belgyógyász szakorvos szemszögéből. Megszokták, hogy a három szakvizsgás szakember a legváltozatosabb terepeken és témákon keresztül igyekszik változtatni a betegoktatás és a rehabilitáció szemléletén és módszerein, az új kihívásokra reagálva. Most éppen a betegoktatók konferenciájához kapcsolódó első országos versenyt szervezi. Erről és az egészségfejlesztés jövőjéről kérdeztük.

Gyógyítónk: Dr. Gödölle Zoltán

Honnan jött a verseny ötlete?
– Évtizedekkel ezelőtt, egy külföldi előadói tréningen azt a feladatot kaptuk, hogy rögtönözzünk 8 perces magyar nyelvű előadást egy amerikai gyógyszer időskori alkalmazásának előnyeiről. A produkciókat filmre vették, így a magyarul nem tudó tréner szembesíteni tudott minket az összes hibánkkal, azzal, milyen szörnyen unalmas, hatástalan, esetenként kifejezetten rossz, amit csinálunk. Ezt követően újra elő kellett adnunk ugyanazt az előadást átalakítva, amiből kiderült, hogy az előadói készség fejleszthető, a technikai hibák javíthatóak. A 2x22 előadás elhangzása közben fény derült arra is, hogy vannak köztünk ős-zsenik, akik a semmiből is varázslatos előadást tudnak összehozni. őket figyelni, trükkjeiket elemezni, tőlük tanulni kell, már ami hitelesen átvehető, saját lelki, előadói alkatunkra átültethető. Ezeknek a „közönségbűvölőknek” a felkutatására legalkalmasabb egy országos verseny.

Pályámon sok előadást tartottam, és sokat tanultam a betegektől, más kollégáktól vagy éppen más előadói szakmák képviselőitől. Minden alkalommal átgondolom, hogy mi volt jó, mi volt az, ami „nagyon bejött” és mikor „ült le” az előadás, veszett el reménytelenül a figyelem, vagy szimpátia. Melyik téma, poén, hangvétel, megközelítés, előadói módszer, technikai segédeszköz vált be leginkább, azaz melyiken keresztül tudom a fontos információt hitelesen, meggyőzően és emlékezetesen továbbadni.

A rehabilitáció, s benne a betegoktatás hosszú távra szól, hiszen a páciens ismereteinek bővítésén túl egész hozzáállását, meggyőződését, magatartását, életstílusát akarjuk megváltoztatni. Olyan reális tervet, cselekvési programot kell a beteggel együtt számára összeállítani, ami akkor is tartható, amikor orvos és betege már nem járnak „kéz a kézben”, amikor már elmúltak a „terápiás mézeshetek”. Így nevezi a szakma a krónikus beteget ért trauma (pl. infarktus, az asztma, a cukorbetegség diagnózisával való szembesülés) okozta együttműködési felbuzdulást. Amikor mindent megígér, elhatároz, megfogad, nem véve tudomást arról, hogy egy erőtérben él, így másokra is hatással van az új helyzete.

Hogyan képzeljük el magát a versenyt?
– Felhívásunkban arra buzdítjuk az orvoskollégákat, pszichológusokat, gyógytornászokat, dietetikusokat és a szakdolgozókat, hogy bármilyen segédanyagot, szemléltető technikát felhasználva tartsanak 15 perces előadást az általuk választott, fontosnak tartott témában. A selejtezők után 16 jelentkező kerül a novemberi döntőbe. Ott a 7 tagú zsűri maximálisan 10 ponttal jutalmazhatja az előadás témáját, szakszerűségét, 10 ponttal a demonstráció értékét (a diák, filmbejátszások mennyire átláthatóak, megjegyezhetőek, szellemesek, vagy meghatóak). Az előadási technikát is maximum 10 ponttal értékelik, azt tehát, hogy az előadás mennyi re érthető és szuggesztív. További 5 pontot ér az összbenyomás. A telitalálat tehát hétszer 35 pont a zsűritől és az első helyezett félmillió forintot kap. Mivel a verseny 50, a helyszínre szállított, egyébként éppen kórházi rehabilitációs osztályon fekvő beteg előtt zajlik, a végén átadunk egy 100 ezer forintos közönségdíjat is, melyről tehát a laikus hallgatóság dönt.

Ennyiből is kiderült, hogy Ön és kollégái cseppet sem elégedettek a rehabilitáció, a betegoktatás jelenlegi módjával, eredményeivel. Mit lát a legnagyobb problémának?
– Abból kell kiindulnunk, hogy bár ez volna a krónikus betegek gondozásának legköltséghatékonyabb eleme, (hiszen a hevennyé válás vagy a szövődmények elkerülésével milliárdos egészségügyi kiadást tudnánk megspórolni, és a beteg életminősége látványosan javulhatna), ezen a területen mégis valódi szakmai konszenzus nélkül, elavult szemlélettel és eszközökkel, erre szolgáló képzés és önképzés nélkül tevékenykedik a kollégák zöme. Valójában azt sem tudjuk, ki, mikor, mit, miért és hogyan mondjon. Ugyanakkor túl kell lépnünk végre az „én elmondtam az utasításokat és tanácsokat, a beteg a hibás, ha nem fogadja meg” koncepción. Nem a mi orvosi lelkiismeretünk ebben a történetben a főszereplő, hanem a beteg kétségbeesése, érdeklődése, felfogó-, tűrőképessége, türelme, szorgalma, szociális ügyessége. Ezekhez nekünk, mint szolgáltatónak, alkalmazkodnunk kell. Nagy hatással volt rám, mikor a diabetológusok figyelmeztettek, nem szabad tanácsokkal neki esni a frissen felfedezett cukorbetegnek. A beteget a diagnózis sokkolta, úgysem figyel rám, a saját rettegésével van elfoglalva. Hagyni kell, hogy a félelmeit, ijesztő tapasztalatait, keserű családi vagy környezeti emlékeit erről a témáról kibeszélhesse magából.

Az interjú a reklm után folytatódik

A tapasztalatok szerint azonban a betegekkel sem könnyű...
– Igaz, magam is megdöbbenek néha, hogy felsőfokú végzettségű embereknek is milyen csekély ismereteik vannak a saját testük felépítéséről és működéséről, betegségük tünettanáról. Olyan pácienseknek is, akiket – elvileg – már évek óta oktatnak.

Jelentős felismerés, hogy az egészség-nevelésben sokszor fontosabb az, amit a beteg tudni akar, annál, amit mi mondani akarunk. Hiszen a saját kérdései sokkal jobban foglalkoztatják, a válaszok hiánya vagy éppen érthetetlensége erősen gátolják őt a mindennapokban. Tehát először a kérdéseit kell nagyon pontosan és korrekten megválaszolnunk. Ha ezzel megnyertük a bizalmát, becsempészhetjük a beszélgetésbe a mi mondandónkat is, akár a „bulvártémák” marketinghatását is felhasználva. Hozzá kell szoknunk ahhoz is, hogy az „átlagbeteg” nem rutinos hallgató és tanuló, ezért figyelemfelkeltőnek és érdekesnek, megérhetőnek és megjegyezhetőnek kell lennünk, keveset beszélnünk és jóval többet beszélgetnünk. Ráadásul mindezt csapatmunkában kell megvalósítani, a team minden tagjának ezt kell képviselnie, egyben hitelesnek és hihetőnek kell lennünk, figyelembe véve a beteg szociális helyzetét is.

Tehát a szakmai elvárások igen magasak, a betegoktatás és a rehabilitációs munka presztízse ugyanakkor igen alacsony. Ha elfogadjuk azt az általánosnak tűnő vélekedést, hogy a rehabilitátor olyan a szakmai hierarchiában, mint a pedagógusoknál a napközis tanárnő, akkor a betegoktató az orvostudomány pedellusa.

Belgyógyász kardiológusként miért fordult az érdeklődése a rehabilitáció felé?
– Én mindig egységben képzeltem el a betegség-megelőzést, a diagnosztizálást és gyógyítást, illetve a rehabilitációt. Keresem, vagy megteremtem a rendelőn, kórházon kívüli terepét a betegoktatásnak, megelőzésnek, rehabilitációnak, legyen az a Tatai Ínyencek Klubja vagy a tatabányai Fitt-klub. Utóbbi például 1982 október 1. óta működik, s még mindig csak várólistáról lehet bekerülni.

Tatabányán, „odairányított” pályakezdőként krónikus belosztályra kerültem, ahol az országban elsőként indítottunk pszichoterápiás csoportfoglalkozást gyulladásos gyomor-bélrendszeri és funkcionális kardiológiai betegeinknek, mert felismertük: csak ez lehet célravezető. Nem pszichiáterhez küldtük őket, hanem a pszichoterapeutát hívtuk oda. Lelkesen és mindennemű görcstől mentesen vettek részt a foglalkozásokon, mert papírjuk volt arról, hogy belgyógyászati betegek.
Úgy érezték, bármit elmondhatnak a csoportnak, nem fenyegeti őket a „diliflepni” réme.

Ha már így kezdtem, muszáj a pörkölt jövőjéről is beszélnünk, hiszen a tanulmány nagy visszhangot váltott ki szakmai körökben...
– Valóban népszerű írás volt, olyannyira, hogy az akkori egészségügyi államtitkár az íráson felbuzdulva felkért, írjak az egészséges magyar étkezési hagyományokról. A rehabilitáció szakvizsgámon pedig a bizottság elnöke a pörkölt-cikk ismertetését kérte, mert az jobban érdekelte, mint a kihúzott tételem.

A cikk lényege egyébként az, hogy a pörkölt – rendkívüli tekintélyét felhasználva – kétszer már segített a magyarság körében. Döntő szerepe volt az étkezési paprika – mint maláriaellenes szer – elterjesztésében. Erre a XVIII. században a szuttyogós, mocsaras-lápos területekről induló maláriavészek idején nagy szükség volt. Másodszor akkor, amikor a XIX. századi nagy éhínségek idején az olcsó, jól megtermő „ínségételt”, a burgonyát népszerűsítette.

Úgy vélem, hogy a pörköltre és a belőle származtatott ételekre a XXI. században ismét fontos szerep vár. A barna kenyér elterjesztésében, a burgonya, mint „bőségétel” eltüntetésében, a hungaricumnak számító főzelékek megőrzésében, a gazdagon bezöldségelt levesek népszerűsítésében, a nyúl-, a kecske-, a birka- és a marhahús, a vadhúsok és a halak fogyasztásának reklámozásánál, a kultúrált vörösbor-fogyasztás kialakításában jeleskedhetne.

A tanulmány részletei a cikk végén található elektronikusan olvasható Dr.Info - Cukorbeteg Élet magazin Ét-lapok rovatában, az 54. oldalon.

Komornik Vera

Dr. Gödölle Zoltán 1979-ben szerez diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, 1984-ben tesz általános belgyógyászati, 1988-ban kardiológiai és 2007-ben rehabilitációs szakvizsgát. A pályát 1979-ben a tatabányai megyei kórházban kezdi, ahol 1999-ig különböző beosztásokban és területen dolgozik, a belgyógyászati osztályokon végzett munka mellett 1982-től vezeti a kardiológiai prevenciós munkát, 1986-tól az intézeti és ambuláns rehabilitációs programot. 1994-től részlegvezető főorvos a 12 ágyas koronária őrzőben és a 19 ágyas szubintenzív részlegen. 1999–2005-ig a tatai Városi Rehabilitációs Kórház általános igazgató helyettese, mellette rövid ideig megbízott osztályvezető főorvos is a Kardiológiai Rehabilitációs Osztályon. 2006–2009 a Soproni Állami Szanatórium főorvosa. Jelenleg a Tatai Kórház Kardiológiai Gondozójának vezető főorvosa. Több tudományos társaság tagja, nős, két gyermeke van.

Olvassa on-line! Dr.Info magazin

Dr.Info magazinOlvassa el a Dr.Info – Cukorbeteg Élet magazin októberi számát!
Sok érdekes cikk, 64 oldalon

A tartalomból:
– De nehéz az iskolatáska!
– Országos Gyermekdiabétesz Nap
– Egereknél már bevált a nanovakcina
– Gyulladásos reumatológiai és kötőszeöveti betegségek
– Nem beszélnek zöldségeket!
– Úton egy egészségesebb igazi magyar konyha felé
– Az inzulin felszívódása
– Mozgás, de melyik?

© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!