Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Izsó napja van. Holnap Gáspár napja lesz.
A+ A A-

Érvek és ellenérvek a védőoltásokról

Érvek és ellenérvek a védőoltásokrólPéldaértékű védőoltási rendszerünk megőrzéséért felvilágosító programokat szervez hétfőtől a Somogy megyei ÁNTSZ.   Európát, s benne Magyarországot két éve, június 21-én nyilvánította gyermekbénulás mentessé a WHO. Ezt követően döntöttek úgy a járványügyi szakemberek, hogy a rettegett kórtól való szabadulásról évente a Védőoltás Napján emlékeznek meg.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal ajánlására újból és újból felhívják az emberek figyelmét a védőoltások fontosságára, egyénre szabott voltára, s arra, hogy nincs valóságalapja az ellenük szóló érveknek. Ezek ugyanis egyre gyakrabban szólalnak meg Somogyban is.

Az ellenzők azt kifogásolják, hogy a védőoltás kötelező, ezért nem egyénre szabott, legyengíti, megterheli az immunrendszert, betegségeket – többek között autizmust – generál, s alapvetően a gyógyszergyártó lobbik érdekeit szolgálja. Állítják még: a fertőző betegségeket nem a védőoltások, hanem a higiénés helyzet javulása szorította háttérbe. Azzal is érvelnek: a nyugati államok legtöbbjében már egyénileg dönthetnek a beadásáról.

A védőoltás megtagadására Somogyban a 70-es években egy töreki mûvészfamiliában volt először példa. Napjainkra azonban nem egyszer éppen a liberálisabb védőoltási rendszerû nyugati – köztük számos uniós állam példája nyomán –, már húszra nőtt azoknak a családoknak a száma, akik nem engedik beadni, s az immunitás természetes úton való megszerzése mellett érvelnek – tudtuk meg dr. Szöllösy József megyei járványügyi főorvostól, aki többek között ezeket a megalapozatlan érveket is adatokkal alátámasztva, tudományos igénnyel cáfolja.

Elmondta: Somogyban már több bírósági eljárást is kezdeményeztek azok az alternatív életformát vallók, akik a Nyitott Kapu Alapítvány védernyője alatt, adott esetben az értékrendjüket valló háziorvos segítségével igyekeznek megvédeni álláspontjukat. S, bár a bíróságon két esetben is az alperes Somogy megyei ÁNTSZ melletti ítélet született, az ellenzők gyermekei a törvényi felhatalmazás ellenére máig nem részesültek védőoltásban.

A fertőző betegségek elleni védőoltásból való kimaradás pedig súlyos következményekkel járhat akkor, ha az átoltottság az adott közösségben az előírt szint alá süllyed. Egyes betegségeknél – ilyen a Varicella – ez az arány igen magas, az átoltottság mértékének a járvány elkerülése érdekében legalább 95 százalékosnak kell lennie.

Olaszországban 2002-ben ez alá a kritikus szint alá süllyedt a Varicella-átoltottság aránya, melynek következtében 3 gyermek és egy 14 év fiatal meghalt, három további pedig encephalitisben szenvedett. Ausztriában 1994-ben több, mint hatezren betegedtek meg kanyaróban. Somogyban utoljára 1995-ben regisztráltak egy esetet.

Somogy a védőoltások végrehajtása tekintetében az ország első harmadában szerepel; 1977 óta nem fordult elő szamárköhögés, 1961 óta diftéria, 1978 óta járványos gyermekbénulás, 1993 óta tetanusz, s 1990 óta pedig hastifusz sem.

A cikk a reklám után folytatódik

Figyelemre méltó, hogy a küzelmúltban két európai diftéria járványhullám is lezajlott a kontinensünkön. A második, 1990 és 1996 között Oroszországból kiindulva, 15 szovjet utódállamot érintett 150 ezer megbetegedéssel és 5 ezer halálozással. A fertőzést 14 európai országba is behurcolták, hazánk azonban a megfelelő arányú átoltottság okán érintetlen maradt.

Nem véletlen tehát, hogy a magyar járványügyi szakemberek féltik az unió által is elismert, példaértékû oltási rendszerünket, mely 1870- ben, a himlő elleni védőoltás elrendelésével született meg.

Az újnak vélt, de valójában legtöbbször csak még beazonosítatlan kórokozók által okozott járványok – SARS, Nyugat-nílusi láz és egyéb fertőző vérzéses kórképek – egyáltalán nem fordultak elő hazánkban. Somogyban is csupán két, nem halálos kimenetelû, legionella okozta tüdőgyulladásos esetet regisztráltak.

Megtudtuk: arról, hogy beadható-e valakinek és mikor a védőoltás, a háziorvos, illetve az oltást végző orvos dönt. Egyéni probléma esetén, vagy a védőnő javaslatára azonban egy speciálisan kiképzett oltási tanácsadó orvoshoz fordulhatnak a paciensek. Somogyban dr. Szinku Ilona, megyei klinikai védőoltás tanácsadó orvos, a kaposvári kórház infektológiai osztályán délelőttönként fogadja az ilyen eseteket. Azokat, akik később egyéni oltási terv alapján kaphatják meg a szükséges védelmet.

A Védőoltás Napjához kapcsolódva dr. Szöllösy József Kaposváron már a múlt héten üzemorvosokkal ismertette az eredményeket, tennivalókat, gondokat. A városi ÁNTSZ-ek a héten a háziorvosoknak szerveznek tájékoztató értekezletet, majd 22-én a Kapos TV fórumán dr. Szöllösy József főorvos, dr. Fintics Klára gyermekorvos és dr. Szinku Ilona beszélnek a témáról, s válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. E mellet bárki, egyénileg is kérhet információt, tanácsot a tisztiorvosi szolgálattól illetve a kórházi tanácsadó orvostól.

A védőoltásokkal kapcsolatos legfrisebb hazai információkkal, adatokkal a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ információs hetilapjában megjelent módszertani levélből tájékozódhatnak a szakemberek.

Kapcsolódó kifejezések: gyermekbénulás  járvány  oltás  védő 
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!