Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Menyhért és Mirjam napja van. Holnap Bence napja lesz.
A+ A A-

Elkezdődött a kullancsszezon

kullancs 32756263A március végétől június elejéig tartó időszakban a legaktívabbak a kullancsok. Az elmúlt időszak enyhe időjárásának köszönhetően elkezdődött a tavaszi kullancsszezon – mondta Zöldi Viktor, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) biológusa szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Magyarországon a kullancsok aktivitásának két csúcspontját figyelték meg a szakemberek. A tavaszi szezon után, a második kisebb csúcs szeptemberben jelentkezik.
 Zöldi Viktor elmondta: a kullancsok 4-5 Celsius-fok feletti átlaghőmérséklet felett aktivizálódnak, így a természetben már hetek óta jelen vannak. A biológus arra is kitért: Magyarországon jellemzően a középhegységi lombhullató erdőkben fordulnak elő. Így a legérintettebb területek elsősorban az ország nyugati része, Zala és Vas megye, az Északi-középhegység, valamint a Dunántúli dombság.

Zöldi Viktor kiemelte: a kullancsoktól nem kell félni, csak tisztában kell lenni a kockázatokkal, és meg kell tenni a lehetséges óvintézkedéseket. Ha valaki a természetben tölti az időt, használja a drogériákban, illetve patikákban kapható kullancsriasztó szereket, a turisták számára pedig azt javasolják, hogy a kijelölt útvonalakról ne térjenek le, ne vágjanak át sűrű aljnövényzetű területeken. Hazatérve mindenki tartson „kullancsvizitet”, ha pedig valaki bőrében kullancsot talál, azt speciális csipesszel azonnal el kell távolítani – hangsúlyozta.


 

A kullancsokkal kapcsolatos legfontosabb tévhitekről Lakos András infektológus elmondta: az egyik ilyen, hogy a globális felmelegedés miatt több lesz a kullancs. Az infektológus szerint viszont a kullancsok számát a nagyvadállomány befolyásolja. Magyarországon az utóbbi években körülbelül tízszeresére, néhány vadpopuláció pedig nyolcvanszorosára emelkedett, így emiatt lehetséges, hogy valóban emelkedett a kullancsok száma, de semmiképpen sem a globális felmelegedés miatt – szögezte le.

A másik leggyakoribb tévhit, hogy a kullancsok felmásznak a fákra. Valójában viszont 60–80 centiméternél magasabbra nem mennek fel.
 Lakos András elmondta: Magyarországon a kullancsok kétféle betegséget terjesztenek. Az egyik a Lyme-kór, míg a másik a kullancs-enchephallitis, vagyis a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás. Mint kiemelte: – vélhetően a védőoltás elterjedésének köszönhetően – az utóbbi időben Magyarországon az agyvelőgyulladás előfordulása csökkent.


MTI

Kapcsolódó kifejezések: kullancsok  kullancsszezon 
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!