Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Árpád és Árpádina napja van. Holnap Gabriella napja lesz.
A+ A A-

Évtizedekkel a tünetek előtt detektálható az Alzheimer-kór

alzbrain2Amerikai kutatók az Alzheimer-kór olyan korai jeleit azonosították, amelyek már évtizedekkel az első észlelhető tünetek felbukkanása előtt jelzik az agyi eltéréseket.

A Lancet Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban olyan emberek agyát térképezték fel, akik hordozzák az Alzheimer-kór korai, 40 éves kor körüli megjelenéséhez köthető gént, és ezeket a képeket összehasonlították olyan emberek agyáról készült felvételekkel, akiknél nem volt várható a családi halmozódású Alzheimer-változat megjelenése.

Korábban is feltételezték, hogy az Alzheimer-kór hamarabb kezd kialakulni az agyban, mint amikor első tünetei megjelennek, egyes agyterületeken az agysejtek száma ekkorra vélhetően akár 20 százalékkal is lecsökken a sejtpusztulás miatt.


A cikk a reklám után folytatódik

Az arizonai Banner Alzheimer Intézet kutatói húsz olyan, 18 és 26 év közötti ember agyát szkennelték, akik hordozzák a korai megjelenésű Alzheimer-kórhoz köthető génmutációt, amelynek jelenlétében csaknem mindig felbukkan 40 éves kor körül a betegség, valamint huszonnégy olyan kortársuk agyát, akiknél nincs jelen a mutáns gén.


„Megállapításaink azt sugallják, hogy az agyi változások megkezdődnek sok évvel az Alzheimer-kór klinikai megjelenése előtt” – idézte Eric Reimant, a kutatás egyik résztvevőjét a BBC. A szakemberek azt remélik, hogy az érintettek korai diagnózisával hatékonyabb kezelésre nyílik lehetőség.


MTI

Címkék:
Kapcsolódó kifejezések: Alzheimer-kór 
© Copyright 1993-2019 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!