Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma László napja van. Holnap Levente és Irén napja lesz.

Mellrák

A fejlett, ipari társadalmakban az emlődaganatok száma, a felnőtt korú női lakosság számát figyelembe véve, eléri a 10%-ot. Ezért nyugodtan nevezhetjük népbetegségnek.

Természetesen vannak esztétikai és pszichés következmények is, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy a halálozási okok között is előkelő helyet foglal el az emlődaganat. Ugyanakkor tudni kell, hogy az idejében felismert és kezelt daganatok – s ez még a rosszindulatú daganatokra is igaz - igen nagy hányada eredményesen gyógyítható. Az emlődaganatos esetek az összes melldaganat 90%-ában jóindulatúak.

Teniszkönyök

TeniszkönyökA teniszkönyök – tendinitis – a könyöknél lévő inak gyulladásának a következménye

Jellemzője a mozgáskor az alkarban, az ínhüvely területén jelentkező fájdalom, aminek következtében a tárgyakat nehezen tudjuk megemelni, megfogni. Ha a fájdalom erősödik, az emelés lehetetlenné válik. Az erős fájdalom már egy kézfogásnál is jelentkezhetnek.

A betegség oka, hogy az izmok, az inak és a szalagok a megengedettnél nagyobb terhelést kapnak

Többnyire a fokozott, intenzív sport, egyoldalú mozgás (pl. csavarozás), vagy rosszul gyógyult ínhúzódás, ínszakadás következménye. A teniszkönyök a könyök külső oldalán futó inat, míg a kevésbé ismert golfkönyök a belsőoldali ín gyulladását jelenti.

A+ A A-
Teniszkönyök
3 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (3)

Meglepő fájdalomforrások 1. – a fájdalom elkerülhető!

Meglepő fájdalomforrások 1. – a fájdalom elkerülhető!

A fájdalmak megkeserítik a mindennapjainkat. Hogy ne így legyen, néha pár egyszerű változtatás is elegendő lehet.

2010. máj. 26. szerda

Vérinjekciókkal kezelhető lehet a teniszkönyök

Vérinjekciókkal kezelhető lehet a teniszkönyök

A sajátvér-terápia, különösen, ha az trombocitákban gazdag vérrel történik, enyhítheti a teniszkönyök okozta fájdalmakat azoknál a betegeknél, akiknél az egyéb kezelési módszerek csődöt mondtak. A tanulmány a The American Journal of Sports Medicine című folyóiratban jelent meg.

Címkék:
2011. augusztus 31. szerda

A teniszkönyök után itt a „dobcsukló”

A teniszkönyök után itt a „dobcsukló”

Az orvosok szerint a jövőben nem csak a „teniszezőknek” kell majd számolniuk azzal, hogy a megerőltetés miatt problémájuk lehet a karjukkal. Egy idős férfi segítségével ugyanis sikerült fényt deríteni egy újabb, foglakozáshoz kapcsolódó betegségre. Kiderült, hogy az ütőhangszeren játszó emberek csuklója az évek során végzetesen eldeformálódhat.

Címkék:
2010. szeptember 05. vasárnap
© Copyright 1993-2018 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!