Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Jónás és Renátó napja van. Holnap Szilvia napja lesz.

Méhnyakrák

HPV - méhnyakrákA nyolcvanas évek elején nem is gondoltuk, ma már tudjuk, hogy a rosszindulatú daganatok legalább 20 százalékát vírusok okozzák. Ezért elsősorban három vírus tehető felelőssé: a hepatitis B vírus májrákot, az Epsein-Barr vírus orr-garat rákot, illetve nyirokszövet eredetű rosszindulatú daganatokat, a humán papillomavírus, a HPV pedig bőrdaganatokat, de főleg méhnyakrákot és egyéb genitális rákot okoz.

Az említett vírusok DNS-ből épülnek fel, vagyis ugyanabból az örökletes anyagból, amely a növényi, állati, emberi sejtek működését is szabályozza. Az utóbbi években kezdtük megérteni, hogy ezek a vírusok hogyan okozhatnak daganatot és milyen módon védekezhetünk ellenük.

A vírusok, így a daganatot kiváltó DNS vírusok nem képesek önmagukban szaporodni. Ehhez mindig egy magasabbrendű élő sejt közreműködése szükséges. A vírusok – bejutva a szervezetbe – beépülnek az egészséges sejtekbe, köztük olyanokba is, amelyek feladata a szövetek saját elöregedett sejtjeinek pótlása. A sejtek normális működését úgy „kódolják át”, hogy többé azok már nem csak a körülöttük lévő szövetek épségének fenntartását végzik, hanem a bennük lévő vírusokat is megsokszorozzák. Az átkódolás visszahat a gazdasejt saját életműködésére, mert például a humán papillomavírus kikapcsolja a sejtben lévő védekező mechanizmusokat, amelyek saját örökítő anyagának (DNS-ének) épségéért felelősek. Ezután a fertőzött sejt már nem képes kivédeni a benne lévő vírus, vagy a környezetből bejutott rákkeltő anyagok további DNS-t károsító hatását. Ez olyan láncreakciót indíthat meg, amelynek következtében a sejt fokozatosan elveszti a környező sejtekkel való kapcsolattartás képességét, egyre gyakrabban és szabályozatlanul osztódik, végül ráksejtté alakul át.

Petefészekciszták

PetefészekcisztákA petefészekciszták többsége jóindulatú (azaz nem rákos), és sok esetben maguktól, kezelés nélkül elmúlnak

Néha azonban egy-egy ciszta igen nagyra megnőhet, s ilyenkor műtéttel kell eltávolítani.

A petefészekcisztáknak nincs jellegzetes saját tünete, de kihatással lehetnek a menstruációra.

Fájdalmas, erős vérzést okozhatnak, esetleg a menstruáció teljes elmaradását. A nagy ciszták fájdalmassá tehetik a közösülést, vagy hasi fájdalmat okozhatnak. A petefészekcisztákkal összefüggésben néha endometriózis alakul ki. Ilyenkor a cisztákat barna folyadék tölti ki ("csokoládéciszták").

A+ A A-
Petefészekciszták
6 találat Rendezés
  • Összes találat
  • (6)

Ciszta

Ciszta

Bűntudat, lelkiismeret-furdalás, egy múltbéli esemény felett érzett fájdalom, bosszúság, szenvedés lehet az oka.

2011. máj. 05. csütörtök

Petefészekciszta és tumor

Petefészekciszta és tumor

A petefészkek a méh jobb és bal oldalán találhatóak. Hormonokat termelnek, például ösztrogént, amely a menstruációs ciklus szabályozásában működik közre. Minden hónapban egy érett petét bocsátanak ki, vagyis ovuláció történik. A parányi petesejt azután keresztülhalad a petevezetéken és akár meg is termékenyülhet.

2009. december 22. kedd

Ne vedd félvállról: a funkcionális petefészek ciszta tünetei

Ne vedd félvállról: a funkcionális petefészek ciszta tünetei

A funkcionális petefészekciszta legtöbbször ártalmatlan, nem okoz tüneteket és kezelés nélkül elmúlik. Az elnevezés összefoglaló kifejezés, mely legtöbbször egy folyadékkal telt, hártyával vagy vaskosabb fallal körülvett elváltozást jelöl, mely a petefészken alakul ki.

2010. máj. 22. szombat

Fogyással a petefészek-ciszták ellen

Fogyással a petefészek-ciszták ellen
Az elhízott nők, akiknek polycisztás petefészek szindrómájuk van, menstruális rendellenességgel küszködnek, amelyek termékenységi problémákat hoznak magukkal, és anyagcsere zavar állhat be, amely sérülékennyé teszi őket a cukorbetegséggel szemben.
2007. szeptember 12. szerda

Elkészítették a petefészekrák géntérképét

Elkészítették a petefészekrák géntérképét

Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet és az amerikai Nemzeti Humán Genom Kutatóintézet közös projektjének köszönhetően készült el a „csendes gyilkosnak” is nevezett agresszív petefészekrák teljes géntérképe. Ez a tanulmány eddig a legnagyobb és legrészletesebb, amely egy meghatározott daganattípussal kapcsolatban készült el.

2011. július 02. szombat

A PCOS befolyásolja a szexet is

A PCOS befolyásolja a szexet is

A szex és a nőiesség megélése olyan tényezők egy nő életében, amiknek rendben kell lenniük ahhoz, hogy az illető kiegyensúlyozott és boldog lehessen. Egyes betegségek azonban képesek ezeket egyszerre tönkretenni azzal, hogy a hormonháztartást felborítják. Közülük az egyik legelterjedtebb a PCOS, ami manapság egyre nagyobb nyilvánosságot kap, mivel egyre több nő életét keseríti meg.

2013. július 10. szerda
© Copyright 1993-2019 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!