Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Gál napja van. Holnap Hedvig napja lesz.
A+ A A-

Kínai gyógynövényekkel is kezelhető az influenza?

china herbsA legfrissebb kutatások szerint egyes kínai gyógynövények éppen olyan mértékben képesek csökkenteni a H1N1 által okozott lázat, mint a vényköteles gyógyszerek. A probléma az, hogy bár a gyógynövényes keverék olcsó és Kínában könnyen hozzáférhető, a világ más részein szinte lehetetlen hozzájutni.

A tanulmányt elkészítő két kínai kutató, dr. Chen Wang és dr. Bin Cao elmondta: a kínaiak már több ezer éve használnak gyógynövényeket az influenza gyógyítására. Hatásukat legutóbb tudományos kísérletek során is igazolták: a legutóbbi influenzajárványok során vényköteles gyógyszerekkel hasonlították össze őket – írja az Annals of Internal Medicine.

Az eredmények végül egyértelműen arra utaltak, hogy a láz csillapításában a legnépszerűbb gyógyszerekhez hasonlóan jól teljesítettek, sőt a legjobb eredményt akkor érték el az orvosok, ha a gyógyszert és a gyógynövényeket kombinálták. Emellett azt is megállapították, hogy a gyógynövényeknek éppen annyi mellékhatása jelentkezett, mint a gyógyszernek.

A cikk a reklám után folytatódik

A keverékkel kapcsolatos legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy a szer efedrint tartalmaz, amelynek értékesítése a világ sok országában illegális – éppen ezért kapható nagyon kevés államban Kínán kívül a gyógynövényekből álló készítmény.

OrientPress Hírügynökség

Kapcsolódó kifejezések: H1N1  efedrin  gyógynövények  influenza 
© Copyright 1993-2019 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!