Az acetil-szalicilsavat az 1980-as évek közepéig elsősorban fejfájás ellen szedték. Hatásmechanizmusát csak a hetvenes években tárta fel Vane, Bergstrom és Samuelson. Munkájukért 1982-ben Nobel-díjat kaptak. Kísérleti eredményei alapján Vane arra a következtetésre jutott, hogy az ASS gátolja a prosztaglandinok képződését. A prosztaglandinok olyan hormonok, amelyeket valamennyi szövet és szinte minden sejt előállíthat, ha a sejt mechanikus vagy vegyi hatás következtében károsodik. A keletkezett prosztaglandinok azokat az anyagokat aktiválják, amelyek a testben levő fájdalomérzékelő receptorokat „riadóztatják”, hogy a receptorok az agy felé továbbítsák a fájdalomérzetet. Mivel a prosztaglandinok a fájdalommediátorokat aktiválják, fájdalomaktivátoroknak, fájdalomerősítőknek is nevezik őket.
Az acetil-szalicilsav egyik mellékhatása több mint hatvan évig nem tûnt fel, mert senkinek sem okozott problémát: az ASS megakadályozza, hogy a vörös- és fehérvérsejtek mellett a vérplazmában úszó vérlemezkék, az úgynevezett trombociták az erekben koaguláljanak, tehát késlelteti a véralvadást.
A véralvadás a szervezet fontos védekező mechanizmusa: sérülés esetén életfontosságú, hogy az ér falán keletkező nyílás gyorsan elzáródjon. Sajnos a véralvadás folyamata akkor is mûködésbe lép, amikor – bármilyen oknál fogva – az ér belső fala csak csekély sérülést szenved. A vérzés csillapításában fontos alvadék ilyenkor vérrögként jelenik meg, s elzárhatja az eret. Ha az elzáródás szívkoszorúérben következik be, szívinfarktus lép fel.
Ez is érdekelheti
- Nem hatásosak a fogyást ígérő étrend-kiegészítők...(2010-07-25 10:58:48)
- Gyógyszeradagolás: kiskanál helyett fecskendővel...(2010-07-16 06:31:22)
- Az antibiotikumok veszélyesek lehetnek az idősekre...(2010-07-05 06:02:55)
- A Parkinson-gyógyszer áttörés új reményt jelenthet...(2010-07-02 06:27:32)
- Az orvosok a homeopátiás szerek ellen tiltakoznak...(2010-07-01 04:25:21)


