Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Váltás asztali verzióra Regisztráció Belépés

A halolaj segíthet a rákos betegeken

fish-oil-imgpcA kutatók szerint azoknak a daganatos betegeknek, akiket kemoterápiával kezelnek, sokat segíthet a halolaj.

Halolaj, súlycsökkenés és izomtömegvesztés ellen

Az étrendkiegészítő segítségével ugyanis megelőzhető a kemoterápia miatt fellépő izomsorvadás és az alultápláltság az olajban található omega-3 zsírsavaknak köszönhetően.

A megállapításokat egy kis tanulmány elvégzése után tették a szakemberek: 40 tüdőrákos beteget kezeltek ugyanis a kemoterápia mellett halolajjal. Az eredmények szerint a jövőben a készítménynek köszönhetően elkerülhető lesz az izomsorvadásból adódó fáradtság, csökkent életminőség és rosszabb prognózis – írja a Cancer.

A halolaj rendszeres szedése megakadályozhatja a súlycsökkenést és az izomtömeg veszteséget, mivel megváltoztat olyan negatív folyamatokat, amelyeket az előrehaladott stádiumban lévő rák okoz – mondta dr. Vera Mazurak. Az eredmények izgalmasak, mivel jelenleg nincsen ellenszer az izom leépülésére és az alultápláltságra – tette hozzá.

A cikk a rekám után folytatódik

Nem ez az első tanulmány, amely feltételezi, hogy a halolajban található omega-3 zsírsavak ilyen előnyös tulajdonsággal bírnak. A tudósok szerint így nagy a valószínűsége, hogy a kemoterápián átesett betegek életminőségét a közeli jövőben jelentősen javíthatják.

Címkék:
Kapcsolódó kifejezések: daganatos betegségek  halolaj  kemoterápia  omega-3  tüdőrák 

© Copyright 1993-2012 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!

Fel Asztali verzió