Kategória: PubMed Készült: 2011. június 12. vasárnap, 13:15 Írta: OrientPress.hu
Egereken tesztelték a tudósok azt az új gyógyszert, amely az eredmények szerint képes arra serkenteni a szívet, hogy egy szívroham vagy egyéb, súlyos betegség után meggyógyítsa önmagát.
A szakértők szerint a kutatások jelenthetik a szívgyógyászat Szent Grálját, arra azonban, hogy a módszert embereken is kipróbálják, még éveket kell várni.
A gyógyszer neve thymosin béta 4, amelyet az egereken elvégzett kísérletek során már a szívroham előidézése előtt alkalmazni kezdtek. A szer az eredmények alapján hatott, mivel az állatok szíve saját magát kezdte el gyógyítani a szívroham után – ráadásul olyan károk is megszűntek a gyógyszer hatására, amelyekről eddig a szakemberek azt hitték, hogy minden páciens esetében maradandóak és visszafordíthatatlanok – írja a Nature.
A cikk a reklám után folytatódik
Paul Riley professzor elmondta: az új szer képes aktivizálni a szívizmokat körülvevő, szunnyadó őssejteket, amelyek így károsodás esetén pótolni tudják a sérült szöveteket és izmokat. A kísérletek során volt olyan állat, amely esetében a szív szinte teljesen regenerálódott: képes volt újra elegendő vért pumpálni, a keletkezett hegek eltűntek, és a szív fala is normális méretűre vastagodott.
A hasonló kutatások a tudósok szerint nagyon fontosak, mivel a szív- és érrendszeri betegségek egyre több áldozatot szednek évente annak ellenére, hogy már rengeteg gyógymódot és megelőző módszert kísérleteztek ki. Arra azonban egyelőre nem tudnak válaszolni, hogy a gyógyszer vajon az embereknél is képes lesz-e olyan látványos javulást előidézni, mint az állatoknál.