Kategória: PubMed Készült: 2009. november 03. kedd, 17:44 Írta: OrientPress
Vajon miért van olyan jó hatással a harmonikus zene a mentális betegségekben szenvedőkre? Most úgy tűnik a georgetowni kutatók találtak valamit, ami fényt deríthet a rejtélyre.
Sokan úgy is hívják ezeket a zeneterápiákat, hogy „fülön át szedhető gyógyszer”, de vajon miért is annyira hatásosak? Az tény, hogy az agyi elváltozások miatt szenvedők emlékező- és kapcsolatteremtő képességét, szociális viselkedését javítja a zeneterápia, de hogy mi módon, arra a tudomány eddig nem tudott kielégítő magyarázatot adni.
A Georgetown Egyetem Orvosi- és Egészségtudományi Központjának kutatói majmokon végzett kísérletek során arra jöttek rá, hogy a zene igen hasonló az állatok kommunikációjához, mivel ez utóbbiban is igen nagy fontossággal bír a hangmagasság, és annak váltakozása. Az emberi beszédet kielemezve arra jutottak a szakértők, hogy a másodlagos jelentést hordozó hangsúlyok ugyanolyan, úgynevezett „összetett hangszíneket” tartalmaznak, mint az állatok hangjai. A majmok hallóközpontjának aktivitását vizsgálva az is kiderült, hogy bizonyos egy-egy hang, vagy harmónia esetén jól meghatározható idegsejt-csoportok jönnek ingerületbe.
„Azzal, hogy főemlősökön végzett kísérletekkel megpróbáljuk meghatározni az úgynevezett ’veleszületett zenét’, azaz azt a képességet, ahogy érzékeli az agyunk a muzsikát, nagy segítséget jelent az emberi agy hasonló funkcióinak megértéséhez. Ha sikerül felderíteni a rendszert, akkor biztosan közelebb kerülünk majd a zeneterápia mechanizmusának megértéséhez is. ” – nyilatkozta Yuki Kikuchi, az egyetem élettani és biofizikai intézetének munkatársa, a cikk társszerzője. A kutatás eredményeit az Nemzetközi Idegtudományi Szövetség konferenciáján ismertették a nagyközönséggel október 17-én Chicagóban.