Kategória: PubMed Készült: 2009. augusztus 24. hétfő, 14:40 Írta: Drinfo.hu
Egy génünk, amelynek működése a fizikai fájdalomérzettel áll kapcsolatban ugyanis a visszautasítással kapcsolatos érzékenységünkre is hatást gyakorol, derült ki egy 122 személyen végzett kutatás eredményeiből.
Természetesen az új ismeretek nem azt jelentik, hogy akit a kidobós csapat felállításakor társaik mindig utolsónak választanak fájdalmukban a földön hevernek majd.
Az eredményeket inkább úgy kell értelmezni, hogy a receptor-gén, amely a fizikai fájdalommal áll kapcsolatban (OPRM1), a fájdalom érzelmi kivetülésében is szerepet játszik.
Az embereknek egy kis százaléka az OPRM1 ritka változatával rendelkezik, ők azok, akik sokkal erősebb fizikai fájdalmat éreznek, mint a génnek embertársaink többségében megtalálható variánsával rendelkezők.
A ritka OPRM1 változatról most amerikai kutatók azt is kiderítették, hogy az ezzel rendelkezők a szociális visszautasítás irányában is érzékenyebbek. A mutáns gén hordozói a a szimulált helyzetekkel dolgozó kísérletek során nagyobb aktíivitást mutattak a fizikai fájdalommal és az érzelmekkel összefüggésbe hozható agyterületekben is.
A kutatók szerint ez az érzékenység őseink számára azért lehetett létfontosságú, mert azt segítette elő, hogy társas kapcsolatokat alakítsanak ki, és azokat meg is őrizzék – ez pedig túlélési esélyeiket jelentősen megnövelte.