Az Egészségünkért Együtt Civil Kezdeményezés, az EgészségMonitor és a LAM (Lege Artis Medicinae) szervezésében szűk körű sajtóreggelire került ma sor, amelyen - nyugati mintához hasonlóan - közzétettek egy Magyarországról szóló friss és érdekes egészségjelentést.
A lakosság egészségi állapotának pontos ismerete elengedhetetlen nem csupán az egészségügyet érintő döntésekhez, hanem nélkülözhetetlen számtalan, az egészségügy területén kívül eső olyan döntéshez is, melyeket a lakosság egészségére kiható beruházásokról, fejlesztésekről, támogatásokról hoznak, legyen az a közlekedéssel, a mezőgazdasággal vagy akár az adózással kapcsolatos.
A fejlett országokban éppen ezért a lakosság egészségi állapotáról rendszeresen jelentetnek meg ún. egészségjelentést. Mivel Magyarországon ez egy évek óta hiányzó műfaj, az Egészségünkért Együtt Civil Kezdeményezés a döntéshozók munkájának támogatásához felkérte az EgészségMonitort, hogy készítsen egy, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő egészségjelentést.
A cikk a reklám után folytatódik
A rendezvényen Vitrai József - az EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársa - mutatta be a mai nap folyamán a "Jelentés egy egészségben elmaradott országból... - Egészségjelentés - 2010" című frissen elkészült tanulmányt.
Sok érdekesség mellett a könyvben olvasható az is, hogy, "ha 1987 és 2005 között Magyarországon az osztrák halandósággal számolhattunk volna, akkor mintegy egymillióval, ha a szlovákkal, akkor 200 ezerrel kevesebb haláleset fordult volna elő". Ugyancsak ebben a kiadványban említi a szerző, hogy "a rossz egészségi helyzet és az alacsony születésszám miatt a referencia országokkal összevetve Magyarországon a legnagyobb a népességfogyás".
Ez is érdekelheti
- Hüvelyi folyás: mitől lehet, mit tehetünk ellene?...(2010-07-26 09:44:49)
- Megműtötték a betegség miatt nemalvó kisfiút...(2010-06-06 17:44:21)
- Ki a legnépszerűbb női tudós?...(2010-03-28 07:53:05)
- Egészségügyi szakembereket tüntettek ki...(2010-03-11 06:55:29)
- Szex helyett inkább biztonság!...(2010-01-23 17:32:20)




Nyíregyházán, a Jósa András Kórházban egy újinfluenzás kismama életéért küzdenek az orvosok. A 26 éves nő állapota súlyos.






