2010. március 15-e, nemzeti ünnep megemlékezésének alkalmából Dr. Székely Tamás miniszter a mai nap folyamán állami kitüntetéseket és szakmai elismeréseket adott át.
Kitüntették az egészségügyi szakembereket a Magyar Köztársaság díjaival
A nemzeti ünnepnap alkalmából kiosztották a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztet (polgári tagozat).
Állami kitüntetésben részesültek:
A tüdőgyógyászat, ezen belül a bronchológia terén végzett szakmai, tudományos munkássága, valamint menedzseri, vezetői tevékenysége elismeréseként Prof. Dr. Strausz János, az orvostudomány doktora, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgató-főorvosa.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt (polgári tagozat) állami kitüntetésben részesült:
Kiemelkedő intézményvezetői, szakorvosi és gyógyítói tevékenysége elismeréseként
Dr. Boczek Tibor, a pásztói Margit Kórház igazgató-főorvosa.
Az egészségügyi ellátás területén végzett négy évtizedes gyógyítói és vezetői tevékenysége miatt
Dr. Küttel Péter, a budapesti Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet volt főigazgatója.
A virológia területén végzett több évtizedes kutatói, oktatói és publikációs tevékenysége érdemeként Dr. Szűcs György, az ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális Intézet Mikrobiológiai Laboratóriumának nyugalmazott osztályvezető főorvosa.
A közegészségügy és a járványügy területén végzett sokirányú munkássága elismeréseként Zombori Józsefné dr. Molnár Kornélia, helyettes országos tisztifőorvos.
Az akupunktúrás gyógyítás területén végzett több évtizedes kiemelkedő elméleti és gyakorlati tevékenységéért Dr. Pesztenlehrer István, belgyógyász, címzetes egyetemi docens, a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társaságának alelnöke.
A Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) állami kitüntetésben részesült:
Az égés-sérült gyermekek gyógyulásáért végzett áldozatos és kimagasló szakmai munkájáért Dr. Csorba Éva, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központ vezető főorvosa.
Több évtizedes kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenysége elismeréseként Dr. Magda Tamás, tüdőgyógyász szakorvos, a dombóvári Tüdőbeteggondozó Intézet volt vezetője.
Több évtizedes kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenysége miatt Dr. Rejtő Márta, szemész szakorvos, a tiszaújvárosi Városi Rendelőintézet főorvosa.
A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) állami kitüntetésben részesült:
Tószeg községben végzett negyven éves gyógyító-megelőző munkájáért
Dr. Csizmás Istvánné dr. Bruck Lujza, Tószeg Község Fogorvosi Szolgálatának főorvosa.
Az egészségügyben végzett több évtizedes munkája elismeréseként
Haryné dr. Riedl Erika Krisztina, a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ Radiológiai Osztály osztályvezető főorvosának helyettese.
Három évtizedes kiemelkedő gyógyszerészi munkája elismeréseként
Molnár Zoltánné, a mezőfalvi Nádor Gyógyszertár gyógyszerésze.
A cikk a reklám után folytatódik
Több évtizeden keresztül végzett, kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként
Semmelweis-díjban részesült:
a laboratóriumi diagnosztika területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként
Dr. Debreczeni Lóránd, egyetemi magántanár, a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház Központi Laboratórium osztályvezető főorvosa
az influenza-oltóanyag kutatás és gyártás területén elért kimagasló eredményeiért
Dr. Jankovics István, osztályvezető főorvos, az Országos Epidemiológiai Központ Légúti Vírus Osztálya vezetője
az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén közel fél évszázadon át végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként
Dr. Koós Rozáliána, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. számú Gyermekgyógyászati Klinika nyugalmazott egyetemi docense
az újszerű műtéti eljárások bevezetésében és a hazai szemészképzésben elért kimagasló eredményeiért
Prof. Dr. Süveges Ildikó, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Szemészeti Klinika nyugalmazott egyetemi tanára
Kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként
Batthyány-Strattmann László díjban részesült:
Prof. Dr. Hódi Klára,
a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara Gyógyszertechnológiai Intézetének egyetemi tanára
Dr. Horváth J. Attila,
a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének nyugalmazott igazgató-helyettese, egyetemi docense
Dr. Jankovich Mihály,
az esztergomi Vaszary Kolos Kórház Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa
Dr. Landi Anna,
a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet IV. számú Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa
Prof. Dr. László Aranka,
a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikája Anyagcsere-genetika Szakambulanciájának vezetője
Dr. Mikos Borbála,
a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának osztályvezető főorvosa
Palkovicsné dr. Csóka Katalin,
Tarnalelesz Községi Önkormányzat nyugalmazott háziorvosa
Dr. Pető Imre Iván PhD,
a Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház III. számú Belgyógyászati, Diabetológiai, Immunológiai és Anyagcsere Osztályának osztályvezető főorvosa
Dr. Sándor Tamás,
a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Kútvölgyi Klinikai Tömb II. számú Sebészeti Klinikájának nyugalmazott egyetemi adjunktusa
Tankó Ágota,
a Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet főigazgatója
Dr. Thodory Zsolt, Túrkeve Város háziorvosa
Prof. Dr. Török László,
a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Bőrgondozó és Bőrgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa
Dr. Viski Anna,
a Kaposi Mór Oktató Kórház Pathologiai Osztályának osztályvezető főorvosa
Pro Sanitate elismerésben részesült:
Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként
Dr. Badár Éva,
az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Cytológiai Osztályának osztályvezető főorvosa
Dr. Bitvai Katalin,
a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Radiológiai és Ultrahang-diagnosztikai Osztályának főorvosa
Buktáné Hetesi Magdolna,
a Nyugat-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Zala Megyei Kirendeltségének osztályvezetője
Csordás Ágnes Katalin,
a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke
Gigacz Józsefné,
a Dánszentmiklós Községi Önkormányzat védőnője
Dr. Hajnalka Imre,
a Soproni Állami Szanatórium orvos-igazgatója, osztályvezető főorvosa
Dr. Kovács József,
a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
Losoncziné dr. Gyimes Zsófia,
a tiszaújvárosi GYIMES Betéti Társaság csecsemő- és gyermekszakorvosa
Dr. Kizman Antal,
a Budapest, XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Radiológiai Osztályának vezető főorvosa
Dr. Pánovics József,
a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Urológiai Klinikájának egyetemi docense
Sági Jánosné,
a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának klinikai főnővére
Dr. Sereg Mátyás,
a Fejér Megyei Szent György Kórház Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa
Dr. Varga Attila,
a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kara Urológiai Klinikájának igazgató-helyettese
Dr. Varga Borbála,
a Komárom-Esztergom Megyei Szent Borbála Kórház nyugalmazott vezető higiénikus főorvosa, az Egészségügyi és szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szervezete Nyugdíjas Tagozatának elnöke
Vargáné Apagyi Erzsébet,
a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának ápolási igazgató-helyettese
Dr. Vasadi Péter,
a Budapest, XV. kerületi Hősök utcai Háziorvosi Rendelő felnőtt-háziorvosa
Dr. Vass Mátyás,
az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Koponya- agysérültek Rehabilitációs Osztályának főorvosa
Dr. Végh Erzsébet,
a Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Közép-magyarországi Reginonális Intézetének megbízott helyettes regionális tisztifőorvosa
Az egészségügyi ellátás fejlesztésében elért kiemelkedő eredménye elismeréseként
Oszlánszki Zsolt, Bodajk Város polgármestere
Az Egészségügyi Miniszter Díszoklevele elismerésben részesült:
Több évtizeden át végzett példaértékű tevékenységért, életmű elismerésként
Bohács Ferencé,
a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Központi Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Osztályának vezető ápolója
Dr. Boldizsár Ferenc,
a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház Pszichiátriai Osztályának osztályvezető főorvosa
Grúsz Gabriella,
a Közép-magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Pénzbeli Ellátási Főosztályának pénzellátási ügyintézője
Kovács Jánosné,
a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Rendelőintézet-Reumatológia Szakrendelésének csoportvezető asszisztense
Dr. Kramer Imre,
a Budapest, XV. kerületi Hősök utcai Háziorvosi Rendelő felnőtt-háziorvosa
Dr. Puskás Erzsébet,
az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Intézete Mikrobiológiai Laboratóriumának osztályvezető főorvosa
Prof. Dr. Salacz György,
a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Szemészeti Klinikájának nyugalmazott egyetemi tanára
Dr. Soltész István,
a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kara Urológiai Klinikájának nyugalmazott adjunktusa
Szekeres Károlyné,
a Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórház Központi Röntgen-vezető asszisztense
Dr. Temesi Mihályné,
a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház CT Radiológiai és Intervenciós Osztályának szakasszisztense
Tőkés Jánosné,
a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Vértranszfúziós Részlegének vezető asszisztense
Vadas Pálné,
a Fejér Megyei Szent György Kórház nyugalmazott ápolója, az Egészségügyben Dolgozók Nyugdíjas Egyesületének elnöke
Dr. Valyon Márta,
az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Klinikai Laboratóriumának osztályvezető főorvosa
Egészségügyi Miniszteri Dicséretben részesült:
Eredményes, példamutató tevékenysége elismeréseként
Bekő Magdolna,
a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Ortopédiai Osztályának osztályvezető főnővére
Dobrossy Barnabás,
a Püspökladányi Gyógyfürdő Egészségügyi Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója
Dr. Hajós Éva,
az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat XI-XXII. kerületi Intézetének tisztifőorvosa
Judák Andrea,
a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Urológiai Osztályának műtős szakasszisztense
Dr. Lukács Nándor,
a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Urológiai Osztályának szakorvosa
Lipp Sándor,
a Dél-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztár informatikai szakreferense
Dr. Kőhalmi Józsefné,
a kiskunfélegyházi Körpatika gyógyszertárvezetője
Molnár Tiborné,
a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Sebészeti Osztályának osztályvezető ápolója
Dr. Péter József,
a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet II. számú Belgyógyászati Osztálya másodfőorvosa
Dr. Szabó Márta,
az Egészségügyi Minisztérium Jogi és Koordinációért Felelős Szakállamtitkár Titkárságának osztályvezetője
Szabóné Kelemen Ilona,
az ajkai Magyar Imre Kórház Patológiai Osztályának vezető asszisztense
Szatmári Edéné,
a tiszaújvárosi Városi Rendelőintézet védőnője
a H1N1 influenzajárvány elleni védekezésben kifejtett kiemelkedő tevékenységéért
Dr. Balázs Mihály,
Bősárkány község Acsalag-Hanságliget-Földsziget körzetének háziorvosa
Dr. Bálint András,
Óbuda Hegyvidék Háziorvosi KKT háziorvosa
Dr. Báthori Gábor,
a balmazújvárosi XII. számú Házi Gyermekorvosi Rendelő házi-gyermekorvosa
Dr. Darvai László,
Ostoros község háziorvosa
Drimbáné dr. Karakó Erzsébet,
Fényeslitke község háziorvosa
Dr. Gonda Péter,
Kéthely község háziorvosa
Dr. Gulyás Gábor,
a nyíregyházi Körte utcai Háziorvosi Rendelő háziorvosa
Dr. Jámbor Zoltán,
a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórháza Foglalkozás-egészségügyi Szolgálatának vezetője
Dr. Koczok Sándor,
Tiszaszentimre község háziorvosa
Dr. Kovács Aranka Katalin,
az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Budapest, VIII-IX. Kerületi Intézetének tisztifőorvosa
Dr. Mihályi László,
a veszprémi Forint-Med Bt. háziorvosa
Dr. Papp Gábor,
a Szigetvár II. számú Házi Gyermekorvosi Körzet házi-gyermekorvosa
Dr. Percs Erika,
a Zalaegerszeg XI. számú Háziorvosi Körzet háziorvosa
Dr. Pető Ildikó,
a mélykúti Pető-Med Bt. háziorvosa




Az Európai Unió 7. Keretprogram 6 millió Euro támogatásban részesítette a NeuroFAST multidiszciplináris kutatási projektet, mely a táplálkozás szabályozás neurobiológiai folyamatait...





