Kategória: PubMed Készült: 2009. december 06. vasárnap, 08:50 Írta: Drinfo.hu
Egy mesterséges édesítőszer hatásosnak mutatkozik – nem csupán a hízás elkerülésében, de az enyhén emelkedett vérnyomás- és a koleszterinértékek csökkentésében is. Legalábbis erről tudósít egy kínai jelentés.
A cukor helyettesítésére oligofruktózt alkalmaztak, amely már régóta használatos vegyület, jégkrémekben, süteményekben, tejtermékekben gyakran megtalálható. Az oligofruktóz „édességi foka” körülbelül 30-50 százalékra tehető a kristálycukoréhoz képest. A 96 kísérleti alany életkora 32 és 63 év közé esett.
Olyan személyeket válogattak össze, akik prehipertóniában, vagy a hipertónia (magasvérnyomás) enyhe formájában szenvedtek: szisztolés vérnyomásuk 120-139 Hgmm, diasztolés pedig 80-89 Hgmm volt.
A prehipertónia nem elhanyagolható stáció, mivel már előrevetíti a magasvérnyomás-betegséget – valamint annak súlyos szövődményeit, mint a stroke vagy a szívroham.
Ahogyan azt a kutatók az Amerikai Szív Szövetség éves ülésén ismertették, a kísérleti alanyok 12 héten át napi 20 gramm oligofruktózt illetve placebót kaptak. „Az előnyös hatás egyértelműen megmutatkozott azoknál, akik oligofruktózt kaptak.” – mondta Dan Qu (Shanghai Hospital)
A cikk a reklám után folytatódik
Meglepő módon, mindkét csoport tagjai egyenlő mértékben vesztettek a testsúlyukból.
„Az oligofruktóz adása következtében csökkentek a prehipertóniás állapotban lévő alanyok vérnyomásértékei, és javult a lipidmetabolizmusuk is. További kutatások szükségesek ahhoz, hogy megállapítható legyen: vajon a stroke és szívroham kockázata is mérséklődik-e.” – összegezte tapasztalataikat Qu.
Alice Lichtenstein táplálkozástudományi szakértő (Tufts University) így reagált a hírre: „További tanulmányok kell, hogy alátámasszák a publikáció eredményeit, mielőtt ajánlanánk az oligofruktóz terápiás alkalmazását”.