Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Váltás asztali verzióra Regisztráció Belépés

A sör mostantól az oroszoknál is alkohol

beerDimitrij Medvegyev orosz elnök a héten aláírta azt a törvényt, amely szerint immár a sör is alkoholnak számít. Eddig ugyanis azok a sörök, amelyek alkoholtartalma nem haladta meg a 10 százalékot, élelmiszernek számítottak.

A szerdán aláírt törvény így immár lehetővé teszi a miniszterek számára, hogy a sör értékesítését is ugyanúgy ellenőrizhessék, mint a többi alkoholos termékét. Ez azért is fontos, mert Oroszországban az alkoholfogyasztás a WHO által előírt kritikus szint kétszeresét is megüti - írja a BBC.

Annak ellenére ugyanis, hogy a vodka már régóta nemzeti italnak számít, az utóbbi időben megnőtt a sör népszerűsége is, mivel az alkohol egyik egészségesebb alternatívájának tartják – ebben pedig az is közrejátszik, hogy élelmiszerként árulhatják, hiszen így értékesítését sem korlátozhatják a hivatalos szervek.

A cikk a reklám után folytatódik

2013-tól azonban a sörre is ugyanazok a korlátozások lesznek érvényesek, amelyek a magasabb alkoholtartalmú italokra. A törvény értelmében ugyanis a jövőben az ital nem árusítható engedéllyel nem rendelkező kioszkokban, és az élelmiszerboltokban sem lesz értékesíthető a nap 24 órájában.

OrientPress Hírügynökség

Kapcsolódó kifejezések: Oroszország  alkohol  sör 

© Copyright 1993-2012 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!

Fel Asztali verzió