Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Ábrahám napja van. Holnap Jácint napja lesz.
A+ A A-

Mentődolgozók tüntettek Budapesten

20170531 mentodolgozok tuntetes2"Elég volt" jelszóval mentődolgozók és szimpatizánsaik, mintegy kétszázan demonstráltak béremelésért és a munkakörülmények javításáért szerdán a fővárosban, az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza előtt.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ), valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének mentő-tagszervezete által rendezett tiltakozáson Kusper Zsolt, a MOMSZ elnöke hangsúlyozta: a kormányzati állítással szemben, amely szerint 293 ezer forint az átlagos bér az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), a valóságban átlagosan nettó 119 ezer forintot visznek haza a dolgozók, és évek óta megoldatlan a munkaruha biztosítása is.

Addig nem hagyják abba a demonstrációkat, ameddig a jelenlegi bruttó keresetek nem válnak nettóvá, és nem vezetnek be a mentők számára is életpályamodellt - tette hozzá a szakszervezeti vezető. Mint mondta, azért küzdenek, hogy a mintegy 7800 mentődolgozó újra elismert tagjává váljon a társadalomnak, ugyanis az utóbbi évtizedekben kormányok jöttek-mentek, ám mindegyiktől csupán ígéreteket kaptak. Ilyen körülmények között egyre többen mennek el a versenyszférába vagy külföldre.

Illés István, a MOMSZ alelnöke úgy fogalmazott, hogy elég volt a mindennapi gondokból, a hallgatásból, az elfojtott panaszokból, mert hosszú távon nem lehet elvárni minőségi munkát elégedetlen, a megélhetés érdekében másod- és harmadállásokba kényszerülő dolgozóktól. Közlése szerint naponta hallják, hogy fejlődik a gazdaság, nő a GDP: az eredményekből a mentők is részesülni akarnak, anyagi megbecsülést követelnek.

20170531 mentodolgozok tuntetes1

Kusper Zsolt, a MOMSZ elnöke beszédet mond a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ), valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének mentő tagszervezete által rendezett tiltakozáson Budapesten, az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza előtt

Fiderman Tamás, az érdekképviselet Komárom-Esztergom megyei képviselője azt kifogásolta, hogy a munkáltató csupán egyetlen érdekképviseletet fogad el tárgyalópartnerként. Követelik, hogy az OMSZ vezetése, illetve a kormány egyeztessen a MOMSZ képviselőivel is - mondta.

Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet képviseletében is arról beszélt, hogy nincsenek valódi tárgyalások a kormány és az érdekképviseletek között, csupán "álegyeztetések".

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csupán a mentők vannak kevesen, de hiányoznak a sürgősségi ellátásból az orvosok és a szakdolgozók is. Óriási problémának nevezte, hogy felmérések szerint a egészségügyi dolgozók mintegy fele gondolkodik azon, hogy otthagyja a pályát vagy külföldön dolgozzon tovább.

A demonstráció résztvevői "Elég volt!" és "Veletek a mentősökért" feliratú zászlókat lengettek; egy transzparens arról tanúskodott, hogy kifejezte szolidaritását a demonstrálókkal a Kéményseprők Országos Szakszervezete is.

A tüntetésen megjelent Szabó Tímea, a Párbeszéd, Rig Lajos és Hegedűs Lorántné, a Jobbik, továbbá Szél Bernadett és Hadházy Ákos, a LMP politikusa.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mentők napján azt jelentette be, hogy a kormány a tavaly átlagosan 26,5 százalékos béremelés után idén újabb 12 százalékos emelést hajt végre, ami jövőre 10 százalék, majd újabb 8 százalékos bérfejlesztéssel folytatódik, vagyis 2018 végére a 2016 elejihez képest legalább 67 százalékkal több lesz a mentők fizetése.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

© Copyright 1993-2014 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!