Cikkek
Betegségek
Receptek
Intézmények
Közösség
Ma Vilhelmina napja van. Holnap Friderika napja lesz.
A+ A A-

Zacher Gábor: rekordszámú drogtúladagolásos eset

zacher drTöbb mint 2000-en kerültek Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára tavaly drogtúladagolás miatt, ez eddig a legmagasabb szám – mondta Zacher Gábor toxikológus csütörtökön Budapesten „A kábítószer bűnözés elleni küzdelem rendészeti és egészségügyi aspektusai” címmel tartott konferencián.

A rendőrség Teve utcai székházában tartott rendezvényen az osztályvezető főorvos azt mondta, hogy tavaly nyáron volt olyan nap, amikor 8–10 drogtúladagolásos esetük volt a „dizájner drogok” miatt. 
(A „dizájner” drogok elnevezés abból ered, hogy egy már tiltólistán szereplő szer kémiai szerkezetének módosításával olyan anyagot hozzanak létre, amelynek hatása megegyezik az eredetiével, viszont a listán még nem szerepel, azaz fogyasztása nem tiltott.)

Zacher Gábor az egyik legveszélyesebbnek az új szerek között az MDPV-t nevezte; a mostanában heroin helyett használt drog nagyon addiktív és gyors leépülést okoz.
 A másik nagyon problémás kábítószer a GHB, más néven Gina, ami miatt egy évben körülbelül 200-an kerülnek a toxikológiai osztályra. Népszerű még manapság a szintetikus marihuána és kokain is – fűzte hozzá. Megemlítette: Magyarországon még nincs jelen a krokodil néven ismert drog. Ennek a kábítószernek az alapja egyébként a sósav, a gázolaj, a hígító, a jód és a vörösfoszfor. Az alkotórészek közül a sósav és a foszfor felelős az interneten terjedő filmekben látható drasztikus szövetelhalásért – közölte.


Szerinte ma már „boldog békeidőknek” számítanak a „dizájner drogok” megjelenése előtti időszakok, hiszen az akkori szereket már ismerték. „Talán furcsán hangzik egy toxikológus szájából, de ezek a szerek talán még szerethetőek is voltak, hiszen ezekről a szerekről mindent tudtunk, ezeknek a szereknek ismertük a hatásait és az elvonási tüneteket” – tette hozzá.


Az új évtizedben aztán megjelentek az új drogok, amelyek átalakították a szokásokat és kontrollálhatatlanná tették a téma kezelését. Például mára megszűnt a díler fogalma, hiszen a fogyasztók az interneten vásárolnak, a drogokat fürdősóként, növényi tápsóként, illatosítóként árulják. A toxikológus szerint újabb és újabb szerek jelennek meg, amelyeket nem amatőr vegyészek, hanem magasan kvalifikált szakemberek állítanak elő. Az új szereket már nem Hollandiában vagy a Balkánon készítik, hanem például Kínában és Indiában – tette hozzá.


A cikk a reklám után folytatódik

Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) igazgatója előadásában azt mondta, hogy a drog elleni harcban az egyik legfontosabb tényező a kínálatcsökkentés, ami elsősorban a bűnüldöző hatóságok feladata, a második kiemelt aspektus a kereslet csökkentése, ami már inkább társadalmi célkitűzés kell legyen, és harmadikként megemlítette az igazgatási, engedélyeztetési munkát, minek a megfelelő hatékonysága szintén a kábítószerrel való visszaéléseket mérsékelheti.

A vezető szerint ebben a témában a célközönségnek a fiatalok számítanak; a drogfogyasztók többsége a tizenhat és a huszonhat év közötti fiatal, és egy kutatás szerint a tizenhat évesek között minden harmadik kipróbált már valamilyen tudatmódosító szert.


Csizner Zoltán a fentiek alapján mérföldkőnek nevezte a csütörtökön életbe lépett C-listát, az új tiltott pszichoaktív anyagok jegyzékét, hiszen a kiskapuk a gyors lezárását teszi lehetővé.

Révai Róbert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat egészségügyi osztályának főtanácsosa elmondta: a kábítószer-terjesztés a szervezett bűnözés legjövedelmezőbb üzletága, ami jól tükröződik a magyarországi bűnszervezetekkel kapcsolatos felmérésekből. Az adatok a hazai drogpiac folyamatos bővüléséről tanúskodnak – tette hozzá.

Ma Magyarországon a „dizájner drogok”, a kannabisz-, az ecstasy- és az amfetamin-származékok dominanciája érvényesül a fogyasztók és a forgalmazók körében is. A főtanácsos megemlítette, hogy egyes vegyi szakértők szerint napjainkban a kannabisz-származékok egyre több hatóanyagot tartalmaznak, így erőteljesebb függőséget alakítanak ki és jobban torzulhat a használók személyisége is.


MTI

Címkék:
Kapcsolódó kifejezések: C lista  Zacher Gábor  dizájner drogok 

A Facebookon...

  • Lájkoltak
  • Kedveltek
  • Barátok

DiabetesOnline.hu - Friss

SzexDoktor.hu - Friss

TüdőBeteg.hu - Friss

© Copyright 1993-2014 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!