Nem lépnek be a szakorvos-jelölti képzésbe a hatodéves orvostanhallgatók idén országszerte, ha a kormány májusig nem vonja vissza rendeletét, mely szerint kilenc évig ugyanabban a kórházban kell munkát vállalniuk a pályakezdő medikusoknak.
„Egyáltalán nem célravezető a jogszabály által előírt kilenc éves röghöz kötés, és visszautasítjuk azt” – mondta a Medipress-nek Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. „A jogszabályt megtárgyaltuk minden érintettel, és szó sincs röghöz kötésről” – reagált a Medipress-nek az Egészségügyi Minisztérium.
„Cél az, hogy akik közpénzből szakvizsgát tettek, legalább annyi ideig dolgozzanak Magyarországon, mint amennyi időre annak megszerzéséhez szükség volt”- közölte. Dr. Székely Tamás, egészségügyi miniszter nyilatkozatában hozzátette: "továbbá nem azt mondjuk, hogy abban a kórházban kell dolgoznia egy fiatal orvosnak ahol először szerződést kötött, hanem azt, hogy Magyarországon kell érvényes munkaviszonnyal rendelkeznie".
A cikk a reklám után folytatódik
"Nem rendeletekkel, hanem megfelelő fizetések biztosításával kell orvosainkat itthon tartani” – reagált Éger. Székely hozzátette, "a hiányszakmákra jelentkező rezidensek 50 százalékos bérkiegészítést kapnak, ami 383 állást jelent, és ez a meghirdetett helyek 40 százaléka”. Hangsúlyozta, „a rezidensek tiltakozása ellenére sem függesztjük fel a rendeletet, amelyet korábban a Magyar Kórházszövetség is jóváhagyott".










