Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

5. oldal, összesen 5 ElsőElső 12345
Eredmények 41-tól/től 45-ig összesen 45
  1. #41
    Bia00 jelenleg nem elérhető Gólya
    Regisztrált
    Mar 2010
    Üzenet
    11
    Köszönet
    0
    0 alkalommal
    0 üzenetét köszönték meg

    Alapértelmezett

    Szerintem sem volt baj az eddigi terminálokkal.
    Volt szerencsém - Európán belül- elég sok reptéren járni, s meg kell, hoyg mondjam, a legnagyobb különbség az ott

    dolgozók modorában van. Nem is minősítem, hogy Ferihegyen milyenek....
    A színvonallal nem volt baj, sőt, a biztonsági ellenőrzéssel kapcsolatban is tudnék mesélni. Ez esetben, pont

    Ferihegy javára.
    Múlt hónapban jöttünk haza a párommal Rómából a Fiumicino reptérről.
    Már megszoktam, hogy mindent levettetnek: csizma, minden ékszer, öv, napszemüveg, stb.
    Úgy vagyok vele, hogy a cipőt addig magamon hagyom, míg nem szólnak.
    Na itt azt történt, hogy minden rajtam volt ( ékszerek, stb.), átmentem a biztonsági kapun, persze besípolt, erre

    én megálltam, hogy majd átnézik, mi a szitu.
    Erre az ott ülő 2 ' ellenőr' intett, hogy menjek. Először nem is értettem.
    Fel sem keltek a székükből. Ja, és azzal szórakoztak, hogy tollal dobálták egymást. No comment!!

  2. #42
    loghzol jelenleg nem elérhető Gólya
    Regisztrált
    Mar 2010
    Üzenet
    8
    Köszönet
    0
    0 alkalommal
    0 üzenetét köszönték meg

    Alapértelmezett

    Pont ma olvastam, hogy a Burger kingtől a Gundell kávézón át, a kínai áruháztól a Hugo boss boltig mindenféle üzlet lesz az új terminálban.

    Külön szimpatikus infó nekem a magyar sarok, ahol a külföldiek vehetnek majd Herendit, kolbászt szalonnát és egyéb nyalánkságokat. Örülök, hogy végre magunkból is megmutatunk valamit.

  3. #43
    mzbzoo jelenleg nem elérhető Gólya
    Regisztrált
    Sep 2009
    Üzenet
    4
    Köszönet
    0
    0 alkalommal
    0 üzenetét köszönték meg

    Alapértelmezett

    Idézet Eredeti szerző loghzol Üzenet megjelenítése
    Pont ma olvastam, hogy a Burger kingtől a Gundell kávézón át, a kínai áruháztól a Hugo boss boltig mindenféle üzlet lesz az új terminálban.

    Külön szimpatikus infó nekem a magyar sarok, ahol a külföldiek vehetnek majd Herendit, kolbászt szalonnát és egyéb nyalánkságokat. Örülök, hogy végre magunkból is megmutatunk valamit.
    Mondjuk egy saroknál több is lehetne, elvégre ez Magyarország, és ha már egyszer nem nádfedeles vályogrepteret építünk, legalább legyen valami, ami emlékezteti erre az embereket Én azt sem tartanám rossz ötletnek, ha a biztonsági ellenőrzésnél csattogós ostorral fenyítenék a renitens utasokat a biztonsági emberek kackiás bajusszal

  4. #44
    nunuzakenom jelenleg nem elérhető Gólya
    Regisztrált
    Mar 2010
    Üzenet
    2
    Köszönet
    0
    0 alkalommal
    0 üzenetét köszönték meg

    Alapértelmezett

    Idézet Eredeti szerző Bia00 Üzenet megjelenítése
    Szerintem sem volt baj az eddigi terminálokkal.
    Volt szerencsém - Európán belül- elég sok reptéren járni, s meg kell, hoyg mondjam, a legnagyobb különbség az ott

    dolgozók modorában van. Nem is minősítem, hogy Ferihegyen milyenek....
    A színvonallal nem volt baj, sőt, a biztonsági ellenőrzéssel kapcsolatban is tudnék mesélni. Ez esetben, pont

    Ferihegy javára.
    Múlt hónapban jöttünk haza a párommal Rómából a Fiumicino reptérről.
    Már megszoktam, hogy mindent levettetnek: csizma, minden ékszer, öv, napszemüveg, stb.
    Úgy vagyok vele, hogy a cipőt addig magamon hagyom, míg nem szólnak.
    Na itt azt történt, hogy minden rajtam volt ( ékszerek, stb.), átmentem a biztonsági kapun, persze besípolt, erre

    én megálltam, hogy majd átnézik, mi a szitu.
    Erre az ott ülő 2 ' ellenőr' intett, hogy menjek. Először nem is értettem.
    Fel sem keltek a székükből. Ja, és azzal szórakoztak, hogy tollal dobálták egymást. No comment!!
    Ezt én is meg tudom erősíteni, sokat fikázzák a repterünk biztonsági rendszerét, de sok nyugati, civilizáltabbnak tartott ország nemzeti repterei még rosszabbak!
    Voltam már Franciaországban, ahol majdnem lekéstem a csatlakozó járatot, mert olyan lassan ment az ellenőrzés, voltam Frankfurtban ahol drogkereskedőnek néztek és direkt átnézték az utolsó centiméterig az összes cuccom, közben baromi lekezelőek voltak (itt értettem meg milyen volt az 1940-es években egy olyan ország lakójának lenni, ami náci megszállás alatt áll).

    De mind közül a legrosszabb az USA volt! Ott végig posztkommunista, balkáni, oroszbarát terroristaként kezeltek (persze miután megnézték, hogy valóban létezik-e olyan ország, hogy Hungary és nem csak viccelődöm velük, hogy éhes vagyok). Gyakorlatilag olyan volt, mint egy bírósági eljárás, ahol be kellett bizonyítanom, hogy nem vagyok terrorista, drogcsempész, kommunista utolsó rohadék... de egészen addig úgy kezeltek. Baromi megalázó volt.

    Szóval a lényeg, hogy a mi biztonsági ellenőrzésünk maximum csak annyiban kellemetlen, hogy lassan halad az alacsony számú személyzet miatt. Egyébként itt még nem értek olyan attrocitások, mint a többi országban (jó, mondjuk Franciaország is csak a lassúság miatt volt rossz).

    Egyébként a Budapest Airport oldalán most néztem, hogy milyen módon és árakon lehet a világ különféle pontjaira repülni. Ez felfogható keresőnek is, ami légitársaság független, szóval csak egy kereső! http://repuljmost.bud.hu/ Szóval ha úticélt keresel, akkor ez jó kiindulási alap!

  5. #45
    Bia00 jelenleg nem elérhető Gólya
    Regisztrált
    Mar 2010
    Üzenet
    11
    Köszönet
    0
    0 alkalommal
    0 üzenetét köszönték meg

    Alapértelmezett

    Mondjuk én ha felülök egy gépre, akkor az elvárom a reptéri személyzettől, hogy vizsgálják át a gyanús alakokat, hiszen nem szeretnék olyan gépen utazni, amelyet az "al kaida" kiszemelt magának. Szóval igenis legyen szigorú az átvizsgálás. És legyen szervezett, legyen mindig elég ember, így nem kellene sokat várni. És ha már az időnket húzzák a biztonság miatt, illetve inkább amiatt, mert nincs elég személy az átvizsgálásnál, akkor legalább nem kezeljenek úgy, mint ha bombát rejtegetnék a ballonkabátom alatt. Egy kis kedvesség csodákra képes...

5. oldal, összesen 5 ElsőElső 12345

Hasonló témák

  1. Repülő rabbik a H1N1 ellen
    dr.info team által, fórum: Dr.Info friss hírek - cikkek
    Válasz: 0
    Utolsó üzenet: 2009-08-13, 01:11
  2. Repülő rabbik a H1N1 ellen
    dr.info team által, fórum: Dr.Info friss hírek - cikkek
    Válasz: 0
    Utolsó üzenet: 2009-08-13, 12:00
  3. Szex: amit te sem tudtál
    dr.info team által, fórum: Dr.Info friss hírek - cikkek
    Válasz: 0
    Utolsó üzenet: 2009-06-06, 02:04
  4. Nátha vagy amit - nem - akartok!
    dr.info team által, fórum: Dr.Info friss hírek - cikkek
    Válasz: 0
    Utolsó üzenet: 2009-02-19, 09:50
  5. [tüdőbeteg hír] Repülő védőoltás: Gates-ék legújabb ötlete
    dr.info team által, fórum: Tüdőbeteg.hu friss hírei
    Válasz: 0
    Utolsó üzenet: 2008-11-01, 03:03

Üzenetküldés szabályai

  • Nem indíthatsz új témákat
  • Nem küldhetsz választ
  • NEm küldhetsz csatolásokat
  • Nem szerkesztheted az üzeneted
  •  
© Copyright 1993-2012 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!