- Tab Content
- Vendégkönyv
- Rólam
- Barátok
- Blog
15 Látogatók üzenetei
somcsika-rol
Alap információk
somcsika-rol
- Bemutatkozás:
- Házasságomból két gyermekem született, Alexandra (1996-ban) és László (2005-ben).
Boldogan éltünk egészen 2009. december 9-éig. Nagylányomról ugyanis akkor derült ki, hogy cukorbeteg. Azóta gyökeresen megváltozott az életünk és az életszemléletünk. Mindent megteszek, hogy gyermekeimet méginkább az egészséges életre neveljem - korábban is próbálkoztam vele több-kevesebb sikerrel, de most tétje is van a dolognak.
"Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is. Bár az élet odavezet ahová a legkevésbbé várnád, de tudd hogy ez a te utad, ezen kell végigmenned.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy egyszer csak felébredj és megbánd. Szeresd azokat, akik jók hozzád. Felejtsd el azokat, akik nem. Hidd, hogy minden valamilyen okból történik. Soha senki nem mondta, hogy könnyű az élet, csak azt, hogy érdemes élni."
- Hely:
- Békés megye
- Érdeklődési kör:
- Irhatnám, hogy szeretek utazni, de hát az egy évben egyszer van, és kb. 11-12 órányira az otthonomtól
Szabadidő szintű, pusztán szórakozásból történő olvasásra - a munka, a gyerekek, a háztartás mellett - sajnos már nincs időm.
Ha valamilyen okból kifolyólag mégis van egy kis időm - amit már másra nem tudok használni - akkor rendbe teszem, azt a kb. 20 m2-nyi virágoskertem ami több részletben megtalálható az udvarunkon.
- Foglalkozás:
- Munkavédelmi és Tűzvédelmi tanácsadó, Biztonságszervező
Aláírás
Zsuzsi
Szandi: Medtronic Paradigm Veo (Novorapid)
Szandi: Medtronic Paradigm Veo (Novorapid)
Kapcsolat
- Ezen profil oldal állandó címe
- http://drinfo.hu/forum/tag/somcsika.html
Azonnali üzenetküldés
Küldj azonnali üzenetet somcsika részére, a következővel...
-
MSN
pap.s.zs@windowslive.com
-
Skype™ Somcsika
Statisztikák
Összes üzenet
- Összes üzenet
- 813
- Üzenetek naponta
- 1.09
Albumok
- Albumok száma
- 1
- Képek száma
- 14
Látogatók üzenetei
- Összes üzenet
- 15
- A legfrissebb üzenet
- 2010-10-08
Összes köszönet
- Összes köszönet
- 48
-
15 alkalommal
12 üzenetét köszönték meg
Általános információk
- Utoljára Aktív
- 1 nappal ezelőtt
- Regisztrált
- 2010-01-20
17 Barátok
Barátok mutatása 1-től 10-ig, összesen 17
Nézd meg somcsika Blogját
Friss
SzaSza és a Bátor Tábor
blog.php?u=3497 Somcsika, 03:08 által
Mivel nem ismertek bemutatkozom!
SzaSza vagyok 14 éves, 8 hónapja cukorbeteg és most jöttem haza Hatvanból a Bátor Táborból, ahol tényleg mindig süt a nap. Még akkor is, ha esik az eső. J
Nos, azt eleinte én sem hittem el, hogy a világon tényleg van olyan tábor, ahol elfelejtetik a gyerekekkel mindazt amin keresztül mennek. Nagyon sok vitánk adódott a tábor miatt a szüleimmel, amit, azóta nagyon bánok, hiszen ők tudják csak igazán, hogy mi jó most nekem.
Úgy látták jónak, hogyha
Az önállóság eredménye
blog.php?u=3497 Somcsika, 11:10 által
Kedves Mindannyiotok,
Igéretemhez híven itt van a májusi vércukor eredményünk.
A hónap eleje, a szokásos hónap eleji eredményt hozta elég nagy kiugrásokkal. Már biztosan tudom, hogy a "piros betűs napokkal" van összefüggésben.
Május 18-án voltunk a soron következő diab. kontrollon, melyet egy 48. órás profil előzött meg. Egyértelműen látszott belőle, hogy a reggeli Actrapid inzulin mennyisége az elfogasztott ch. mennyiséghez kevés. Aztán délre szinte mindig hypo következett,
Szasza 2010.03 és 04 havi vc eredményei
blog.php?u=3497 Somcsika, 01:37 által
Kedves Fórumlakók,
Mellékelve felteszem én is - ha már Laci emlékeztetett rá bennünket, hogy új hónap van - a mi márciusi és áprilisi vércukor eredményeinket is.
A márciushoz már túl sok mindent nem tudok hozzá fűzni, azonkívül, hogy elég sokat volt Szandim beteg és ez az eredményein meg is látszott Elég magas cukrokkal kezdtük az áprilist is. Úgy éreztük, hogy bármit is csinálunk olyan mintha csak vizet nyomna magába, ezért kicseréltük a patront és másnaptól láss csodát szépen
Szasza 2010.02-03 havi vc eredményei
blog.php?u=3497 Somcsika, 09:50 által
Kedves Mindenki,
Szeretném veletek megosztani gyermekem februári egész és március első néhány napjának vércukor eredményeit.
Az erős kezdés után egy még erősebb visszaesés következett be.
Érdekességként leírom, hogy február végéig az eredmények kb. 71%-a esett a céltartományba, 12%-a alacsony, míg 17 %-a magas volt.
Most, hogy a március is hozzákerült, így már kevésbé szép az eredmény. De a cél szentesíti az eszközt. Tehát nem az a célom, hogy a jó eredménnyel dicsekedjek

