Kedvenc irodalmi idézete(i)m...

[Mrobi]

Amikor valamit kimondunk/leírunk, megnevezzük vele a problémát... És onnantól kezdve, hogy megneveztük magát a problémát, már nem a probléma irányít minket, hanem MI irányítjuk a problémát...

Lehet hogy segítettem? Vagy ez egyelőre csak írányel?

[tímeácska]

Lehet hogy segítettem? Vagy ez egyelőre csak írányel?

Mindenképpen... Csak az a baj, hogy nálam ezek hullámokban jönnek... Úgy értem, néha olyan, mintha ki sem mondtam volna, le sem írtam volna... Érted, ugye?
Mennek az e-mailek...

[Mrobi]

Megjöttek, elkezdtem de már el vagyok zavarva a géptől ugyhogy holnap folytatom.

[Zsu77]

Ha ennek a topicnak az a címe, ami, akkor itt kérdeznék valamit... Vagyis, kíváncsi lennék a véleményetekre!
Kata küldött nekem egy könyvet, még április környékén, Elisabeth Kübler-Ross, Élet-Leckék címmel. (Nem tudom, olvasta-e valaki...)

"Amikor az embereket az a megrázkódtatás éri, hogy látszólag vég nélküli viharokat látnak, és az életük csapások sorának látszik, eltűnődhetnek, hogy miért kaptak ennyi próbatételt, és miért mutatkozik Isten ilyen kegyetlennek. A megpróbáltatásokon keresztülmenni olyan, mint sziklának lenni egy kőcsiszolóban. Ide-oda lökdösnek és felhorzsolódsz, de csiszoltabban és értékesebben kerülsz ki onnan, mint amilyen valaha voltál. Most már a még nagyobb leckékre is felkészültél, nagyobb kihívásokra, és egy nagyobb életre. Minden rémálomból áldás lesz, amely az élet részévé válik."
Ez szerintem túl egyszerű válasz... Ilyen egyszerű lenne az egész?! Most per'pillanat nem hiszem el, hogy ez mind az én javamat szolgálná... Előbb jól tönkre megyek, hogy utána erős legyek?! -tudom, az én felfogásom a furcsa mostanában... én a véletlenben sem hiszek, szerintem minden tudatosan történik... Tudom, túl sokat jár az agyam(helye).-

...Nektek mi a véleményetek erről? (Ezt a pár sort egy régebbi e-mailemból kopiztam be... Az idézet végén tett saját megjegyzésemet egy nagyon jó ismerősömnek írtam, úgy szívből... De meghagytam a beidézésben... Szándékosan...)

Az én véleményem az,hogy "nem jöhet édes és keserű,áldás és átok ugyanabból a forrásból"...Ugye ebben könnyű egyetérteni.Akkor szerintem egyezzünk meg abban,hogy Isten most milyen:
-rossz,viharos és kegyetlen nevelő a maga hasonszőrű tantestületével,Aki nem átall az élettel játszadozni
-vagy pontosan Az,Aki hivatásának érzi pont ezekből kimenteni,mert "az Ő igája könnyű és gyönyörűséges".
Most akkor döntsük el,szerintem,hogy melyik.A kettő nem fér meg együtt.Legalábbis annál a Személynél,Akitől idéztem,biztos nem.
Vagy:döntés híján hagyjuk Őt ki ebből az egészből.
Szóval kérdésedre az én válaszom az,hogy:nem,ez a kérdés egyáltalán nem ilyen egyszerű,de:van megoldás!(ha nem lenne,nem drukkolnék neked,mert az csak fölös időtöltés lenne,hidd el)

[pusimelu]

Tudnál -e csendesen hozzámbújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a fényt s a naplementét?


Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
Sátélni két ember valós nászát?


Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
Hogy megsimogathassam a lelkedet?


Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?


Tudnál -e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát ha kell elfogani,
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
S a földet ajkaddal érinteni?


Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
S beteg állatot megsimogatni?


Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárványsugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést mint egyetlen csodát?


Tudnál-e hallgatni ha nem kérdeznek,
nem sírni akkor ha elfelednek,
köszönni ha nem köszönnek,
S tanulni abból ha megköveznek?


Tudnál-e sötétben fényt keresni,
Szavak s tárgyak nélül szeretni,
legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni, Engem, Istent és bárki mást?



/Pál Zoltán/

[pusimelu]

Tímeácska!Ezen a pár soron én órákig gondolkodtam és felfogtam valamit belőle papucs agyammal.(amikor beteg voltam)
Sok gyermek csak akkor kapja meg a szeretet adás lehetőségét,ha a mama összeomlik,és rászorul a szolgálatára. Amikor egy betegség megállítja az örökmozgást,ágynak dől,és rákényszerül arra hogy elfogadjon. A gyermeke pegig arra hgy végre adjon.
Ilyenkor kénytelenek szerepet cserélni.
Muszály nekik.
Minden betegségnek rejett oka van,s ez az ok nem csak a beteget, hanem a környezetét is érinti.
Sok anya betegsége mögött az a belső Én- jétől vezérelt cél rejlik,hogy egyrészt ő maga megtanulja elfogadni mások szeretetét-vagyis a lelke kiteljesedjen-másrészt hogy a gyermeke felfedezze végre hogy adni öröm.Most muszáj.Muszáj adni mert a nagy Adakozó ágynak dőlt,és leállt.
A betegnek pedig el fogadni a jóságot ,mert rászorul.
Egy örökmozgónak tehetetlenül elfogadni a szolgálatot:Nehéz.Ilyenkor utálja magát.Méltatlan dolognak érzi hogy az életben először nem ad -hanem ő kap. Etetik. Itatják. Tisztába teszik. Kiviszik az ágytálat. Keserves próbatétel ez számára ,és ugyanakkor tanulás. Elfogadni mások jóságát-ez a jin-öröm.
A betegség látod esélyt ad arra,hogy a lélek tejessé váljon.
Az anyáé is és a gyereké is.
Ne felejtsd el,a karma törvénye nem más ,mint megélni valaminek a túloldalát. Megélni egy adónak az elfogadás alázatát.És az elfogadónak az adás örömét.

/Müller Péter/

[pusimelu]

Még egy fontos sor Csigusz!
"Az emberek nem tudják,milyen erősek! Végtelen erő van mindenkiben."

[Mrobi]

Tímeácska!Ezen a pár soron én órákig gondolkodtam és felfogtam valamit belőle papucs agyammal.(amikor beteg voltam)
Sok gyermek csak akkor kapja meg a szeretet adás lehetőségét,ha a mama összeomlik,és rászorul a szolgálatára. Amikor egy betegség megállítja az örökmozgást,ágynak dől,és rákényszerül arra hogy elfogadjon. A gyermeke pegig arra hgy végre adjon.
Ilyenkor kénytelenek szerepet cserélni.
Muszály nekik.
Minden betegségnek rejett oka van,s ez az ok nem csak a beteget, hanem a környezetét is érinti.
Sok anya betegsége mögött az a belső Én- jétől vezérelt cél rejlik,hogy egyrészt ő maga megtanulja elfogadni mások szeretetét-vagyis a lelke kiteljesedjen-másrészt hogy a gyermeke felfedezze végre hogy adni öröm.Most muszáj.Muszáj adni mert a nagy Adakozó ágynak dőlt,és leállt.
A betegnek pedig el fogadni a jóságot ,mert rászorul.
Egy örökmozgónak tehetetlenül elfogadni a szolgálatot:Nehéz.Ilyenkor utálja magát.Méltatlan dolognak érzi hogy az életben először nem ad -hanem ő kap. Etetik. Itatják. Tisztába teszik. Kiviszik az ágytálat. Keserves próbatétel ez számára ,és ugyanakkor tanulás. Elfogadni mások jóságát-ez a jin-öröm.
A betegség látod esélyt ad arra,hogy a lélek tejessé váljon.
Az anyáé is és a gyereké is.
Ne felejtsd el,a karma törvénye nem más ,mint megélni valaminek a túloldalát. Megélni egy adónak az elfogadás alázatát.És az elfogadónak az adás örömét.

/Müller Péter/

Ez gyönyörű volt Meli. Köszönjük. (ezért is idéztem mégegyszer)

[vighkata]

"Elvitted tőlem a napot, a holdat, és minden csillagot. Többé szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok. Nélkülük még valahogy megvagyok, de nélküled én meghalok."

Ez most úgy konkrétan nekem fáj... Itt belül... És ha nem csak a betűket olvassa az ember ebben az idézetben, akkor még jobban fáj... Nekem... És majdnem úgy is lett...

Az érzéseid szavak nélkül is átjöttek nekem. Ajándék az élettől, hogy érzem, még akkor is ha fájó.

[vighkata]

Vannak időszakok, amikor visszaolvasom őket, és még magam is elcsodálkozom, hogy jé, én írtam azokat a mondatokat???
Szeretnék Neked azokból 1-2-t átküldeni e-mailben... Ha érdekel...

Látod, hogy változol? Ez bizonyíték arra is, hogy át,- meg feldolgozod a történéseket. Mert igen, vagy egy dolog, amit nem tudsz megváltoztatni, visszacsinálni, csak elfogadni, és feldolgozni. És egyre tovább jutsz vele. 6 hónap kevés rá, de még 30 év is, mert a hiány, és az űr akkor is ott lesz, és mindig ott lesz, de a te hozzá fűződő érzésed téged valóban erősebbé tesz.
A könyv ír az elfogadás és feldolgozás fázisainak vissza-visszatérése, és újbóli átélésére. Így működünk. Az mindenképpen előny, ha tudjuk, hogy így működünk, és ez természetes, mintha nem tudunk róla, és csak szenvedünk tőle.

Ha nekem is küldenél egy-két elmentett emilt, megköszönném, engem érdekel. A mostani idézetedtől felállt a szőr a karomon. Hidd el, hamarosan egy nyugodtabb, békésebb fázist fogsz átélni.