Diabeteses gyermek lelki világa...

[tímeácska]

Hogyan éli meg vajon egy pici gyermek a diabetest?
Hogyan éli meg egy nem diabeteses gyermek, ha testvére diabeteses lesz?
Hogyan éli meg egy diabeteses gyermek az új közösségbe kerülést?
...Egyszóval: hogyan segíthetjük diabeteses gyermekünk lelki világának helyes fejlődését?

[tímeácska]

Érdekes a pici diabos (vagy egyéb tartós betegséggel együtt élő) gyerkőcök lelki világa... Sokkal erősebbek, mint Mi azt hinnénk...
Elég sok friss diabos gyerkőcöt láttam már, és szülőt... A szülők teljesen kétségbeesett kisírt szemmel, a gyerekek ha nem is nevetve/mosolyogva, de általában nem olyan nagyon elkenődve vették az akadályokat, a tényeket... Sajnálni nem szabad Őket, az biztos, támogatni kell Őket... Na, de hogyan???
Amikor Mátém diabos lett, még 10 hónapos sem volt... Nos, én nem igazán tudtam, hogyan is támogathatnám egy csecsemőt abban a sok új, és kellemetlen változásban... Aztán rájöttem... Mindent kipróbáltam magamon is, ugyan úgy magamba szúrtam egy (persze nem penen levő) tűt, és az ujjamat is megböktem... És máris tudtam, mi az amit a gyerek is érez, és rájöttem, hogy nem fáj... Sokkal könnyebb volt utána beadni Neki az inzulint, vagy bökdösni a picurka ujjacskáit...
Azóta lassan eltelt 4 év... És Mátém már nagyfiú lett...
Soha nem szerette azt hallani, hogy Ő cukorbeteg... Felháborodva szokta mondani, hogy Ő nem beteg, hanem cukros, vagy diabéteszes... De NEM beteg... Mióta pumpája van (1 éve), azóta inkább azt mondja, hogy inzulinpumpás vagyok... És ez jó, hogy nincs betegség tudata... Nem is szeretném!
Mindig arra gondoltam, hogy Máténak ez a természetes, hogy cukros, mivel Ő gyakorlatilag így élte eddig is a kis életét... Gondoltam, nem igazán foglalkoztatja ez a téma...
2 nappal ezelőttig így is gondoltam...
Este 9 körül kimentem az erkélyre... Mátém utánam osont, mezítláb... Felvettem, hogy ne álljon a hideg kövön papucs nélkül... Máté rácsodálkozott, mennyi csillag van az égen... Érdekes párbeszéd folytatódott közöttünk:
M.: - Anya, ilyenkor lehet kívánni? (gondolom a hullócsillaggal keverte össze a "sima" csillag sztorit...)...
Én: - Igen... Lehet. Hármat kívánhatsz!
M.: - Legyek olyan nagy, mint Te!
Én: - Hát, ahhoz még párat aludni kell...
M.: - Nem baj, tudok várni!
M.: - Anya! Azt szeretném még kívánni, hogy legyél velem mindig...
Én: - Ezt megígérhetem...
M.: - Anya! Még azt szeretném kívánni, hogy ne legyél inzulinpumpás!
Én: - Mátém, sajnos anya mindig az lesz, mint Te!
M.: - Anya! Akkor inkább azt kívánom, hogy Te ne legyél inzulinpumpás, csak én! Jó?!
Én: - ... (Nem tudtam erre mit válaszolni... Sírtam...)
M.: - Anya! Ne sírj, az nekem nem rossz! Leszek én mindig pumpás, de Te legyél egészséges!
És én még jobban sírtam... Nem tudom, lett volna e szülő, aki az én helyemben ne sírta volna el magát...
Nos, innen látom, hogy igen is, érdekli/foglalkoztatja Mátét az egészség/betegség, cukorbeteg/nem cukorbeteg kérdés... Csak Ő nem mondja ki, nem úgy, mint Mi! Mert Ő elfogadta... Lehet, hogy Mi nem?!?!

[zsuzsa]

Ez minden szülőt foglalkoztatja szerintem, és megfogalmazódnak ezek a kérdések, mi a kezdetektől fogva már a kh ban is nem titkoltan beszéltünk az érzéseinkről, a problémáról, persze azt nem tudta hogy mi a betegsége, de érezte hogy valami nagy baj van, és ezt az érzést kellett benne oldani, és erősíteni, magunkat is és őt is. És ez folyamatos most is, arra tanítjuk, és tudatosan fórmáljuk, hogy mindíg mondja el hogy mi bántja mi történt, mit hogyan gondól, de ez nem úgy történik, hogy kérdezek és felel. Pl. Tibusnak lett egy barátja, úgy hívja barátom, neve nincs csak barátom, hívja talafono, beszél vele, és elmondja nekem hogy mit csinál a barátja, mit mondott az anyukája, az elején nem tudtam hova tenni, de egy ismerősünk ráébresztett minket, hogy a barát az ő maga, és így tudatja velünk és bezséli meg magával a dolgokat, és ezt mi hagyjuk is, és partnerei lettünk ebben, megbeszélünk vele mindent vagy a barátjával, és ez működik is szépen. Engem eleinte zavart hogy mindenhol tudnak róla hogy cukros. A múltkor a pékségben vettünk egy vitatigrist, alacsony cukornál ezt adom bevállt, szóval megvettük, és a pénztárnál ő adta oda a néninek, beütötte, majd visszaadta Tibusnak hogy megihatod, erre Tibus mondta hogy most nem mert nem alacsony a cukrom, majd csak akkor ha 3 alatt van. Úgy néztek rám mintha nem magyarúl mondta volna, kérdezte hogy ez most tényleg így van, mondta mogy igen cukros, jaj szegény reskció erre mi eljöttünk. Kinnt megdicsértem Tibust mondtam hogy nagyon okos volt, és milyen ügyesen tudja a dolgokat, mert ezt máshol más szituban is eljátsza, és már engem sem zavar, vállaljuk, aki szemüveges, az is vásáról, és nem veszi le a szemüvegét. Tudom ez nem egészem ilyen de próbálom én is így felfogni, engem azt hiszem jobban zavart, és jobban tartottam tőle, ő a maga nyíltsásgával, őszinteségével, gyermeki viselkedésével, nagyon jól megoldja és nem zavarja semmi, megmagyaráz mindenkinek mindent.

[zsuzsa]

Ha jót akarok sírni nem kell majd mást tennem csak elolvasgatom ezt a topikot.

[tímeácska]

A beteg gyerek némán tűr... Nem úgy, mint a szülők... Pedig Ő a gyerek... (jaj, most mi lesz velünk... Mi lesz a gyerekkel???)
A beteg gyerek nem hisztizik... Nem úgy, mint a szülők... Pedig Ő a gyerek... (jaj, hát miért nem csinál már Valaki valamit???)
Lehet, hogy néha a szerepek felcserélődnek?! Akkor most ki is a gyerek, és ki is a felnőtt??? És ki az, aki úgy viselkedik, mint egy gyerek, és ki az, aki felnőttként?!?!

-Nem állt szándékomban Senkit megsérteni ezzel a pár gondolattal... De érdemes ezeken elgondolkodni... Szerintem...-

[christina]

Érdekes a pici diabos (vagy egyéb tartós betegséggel együtt élő) gyerkőcök lelki világa... Sokkal erősebbek, mint Mi azt hinnénk...
Elég sok friss diabos gyerkőcöt láttam már, és szülőt... A szülők teljesen kétségbeesett kisírt szemmel, a gyerekek ha nem is nevetve/mosolyogva, de általában nem olyan nagyon elkenődve vették az akadályokat, a tényeket... Sajnálni nem szabad Őket, az biztos, támogatni kell Őket... Na, de hogyan???
Amikor Mátém diabos lett, még 10 hónapos sem volt... Nos, én nem igazán tudtam, hogyan is támogathatnám egy csecsemőt abban a sok új, és kellemetlen változásban... Aztán rájöttem... Mindent kipróbáltam magamon is, ugyan úgy magamba szúrtam egy (persze nem penen levő) tűt, és az ujjamat is megböktem... És máris tudtam, mi az amit a gyerek is érez, és rájöttem, hogy nem fáj... Sokkal könnyebb volt utána beadni Neki az inzulint, vagy bökdösni a picurka ujjacskáit...
Azóta lassan eltelt 4 év... És Mátém már nagyfiú lett...
Soha nem szerette azt hallani, hogy Ő cukorbeteg... Felháborodva szokta mondani, hogy Ő nem beteg, hanem cukros, vagy diabéteszes... De NEM beteg... Mióta pumpája van (1 éve), azóta inkább azt mondja, hogy inzulinpumpás vagyok... És ez jó, hogy nincs betegség tudata... Nem is szeretném!
Mindig arra gondoltam, hogy Máténak ez a természetes, hogy cukros, mivel Ő gyakorlatilag így élte eddig is a kis életét... Gondoltam, nem igazán foglalkoztatja ez a téma...
2 nappal ezelőttig így is gondoltam...
Este 9 körül kimentem az erkélyre... Mátém utánam osont, mezítláb... Felvettem, hogy ne álljon a hideg kövön papucs nélkül... Máté rácsodálkozott, mennyi csillag van az égen... Érdekes párbeszéd folytatódott közöttünk:
M.: - Anya, ilyenkor lehet kívánni? (gondolom a hullócsillaggal keverte össze a "sima" csillag sztorit...)...
Én: - Igen... Lehet. Hármat kívánhatsz!
M.: - Legyek olyan nagy, mint Te!
Én: - Hát, ahhoz még párat aludni kell...
M.: - Nem baj, tudok várni!
M.: - Anya! Azt szeretném még kívánni, hogy legyél velem mindig...
Én: - Ezt megígérhetem...
M.: - Anya! Még azt szeretném kívánni, hogy ne legyél inzulinpumpás!
Én: - Mátém, sajnos anya mindig az lesz, mint Te!
M.: - Anya! Akkor inkább azt kívánom, hogy Te ne legyél inzulinpumpás, csak én! Jó?!
Én: - ... (Nem tudtam erre mit válaszolni... Sírtam...)
M.: - Anya! Ne sírj, az nekem nem rossz! Leszek én mindig pumpás, de Te legyél egészséges!
És én még jobban sírtam... Nem tudom, lett volna e szülő, aki az én helyemben ne sírta volna el magát...
Nos, innen látom, hogy igen is, érdekli/foglalkoztatja Mátét az egészség/betegség, cukorbeteg/nem cukorbeteg kérdés... Csak Ő nem mondja ki, nem úgy, mint Mi! Mert Ő elfogadta... Lehet, hogy Mi nem?!?!

Hát ez nagyon meghatott....... és........ muszáj tartanom magam, mert dolgozom!

[Zsu77]

Igen,nagyon gyönyörű!Jó megtapasztalni,hogy a gyerekek mennyire tudnak szeretni!

[gabibaba]

Eszter (tizedikes) pár éve pszichológus akar lenni. Egy ideje viszont pályamódosításon gondolkodik: óvónő/tanítónő lesz lesz és pszichológus, emellett dietetikus... és ez elég komoly nála.

[tímeácska]

Eszter (tizedikes) pár éve pszichológus akar lenni. Egy ideje viszont pályamódosításon gondolkodik: óvónő/tanítónő lesz lesz és pszichológus, emellett dietetikus... és ez elég komoly nála.

Csak, hogy azok is értsék, ill. tisztább képet kapjanak, akik nem ismernek Titeket: Gábor a diabos, Eszter az Ő nővére...

[tímeácska]

Mátém megint kívánt:
- Most már olyan nagy akar lenni, mint az apukája...
Nekem is kívánt valamit:
- Tanuljak meg vezetni... (Hozzáteszem, hogy van jogosítványom, és szoktam is vezetni... Most határozottan leminősítette a gyerekem a vezetési stílusomat?! Vagy mi?! )