Nos, végre eljött az a bizonyos tavasz.
Azt hittem, hogy sokkal több energiám lesz, ha végre lekerül rólam a sok ruharéteg, arcomat a nap simogatja és kapirgálhatom a kis veteményest, miközben a madarakat hallgatom a fejem felett.
Hát nem minden lett ilyen.
Kicsit vidámabb lettem, amíg arra az elhatározásra nem jutottam, hogy újra rendbe rakom az életem.
Doki bácsi azt mondta:" ne sanyargassam magam, heti 1 napon mérjek cukit". Oké. Csak a bőség zavarában nem tudtam eldönteni, melyik legyen az a nap. Aztán azt találtam ki, hogy majd holnap. De ez a nap sose jött el, mert mire felébredtem, ma lett belőle.
A tavasz (és az újrakezdés) jegyében aztán mértem egyet, ami jó lett. Örültem, és éltem tovább a megszokott életkémet, és persze büszke voltam tökéletes mivoltomra. Aztán megint mértem, és majdnem elejtettem a gépem. Mi? 11??? Nekem, aki olyan tökéletes vagyok? Az nem lehet!! Új mérés. És megint 11. Lehetetlen.
Aztán végig gondoltam a napi menümet. Hát... azt hiszem, az az isler lehet a gyanús. Meg a délutáni fagyi (dobozból, saccra. Még belefér alapon). Meg az 1 zsemle helyett 1-2 szelet kenyér... Meg...
Na azt hiszem ez a sacc nekem még nem megy. Mert én úgy láttam, ez mind belefér. Persze, ha 10 feletti cukit szeretnék.
De a rossz tulajdonságokat nehéz abba hagyni. Az isler lett az én "cigarettám". Itt is működött a majd holnap-elv. És persze itt sem jött össze.
Sok mindenből lejjebb adtam, csak a sütiből nem tudtam. Így aztán nem is működött semmi. Kudarc. Nagy, és csak fokozta az, hogy megint szűk a kedvenc nacim!!!!! Ez nagyobb löketet adott, mint a cuki értéke. Tudom, hogy fordítva kéne, de hát hiú vagyok, ezek szerint.
Kiskertemet bevetettem zölddel, cserepekbe fűszereket ültettem, és addig is próbálok "legelni". Sali, retek, újhagyma.
Mérni még nagyon nem merek, nem bírom a kudarcot.
De azért ma megtettem. A legmagasabb érték is csak 10 volt. A baj az, hogy nem evés után.
Nehéz ez a betegség. Néha abba akarom hagyni az egészet. Úúútálom a tűt, a lila foltokat, a számolgatásokat, stb.
Szabadon akarok élni, hambizni, amikor csak akarok. Meg amikor nem, akkor is, azért is.
Nehéz megemészteni ezt az egészet, pedig már több, mint 1 éve ez van. Azt hittem, mire ide érek, már lazán megy minden. Aztán lazán nem megy semmi.
Most variálgatok, újra olvasom a lementett okosságokat, mi az, amit már elfelejtettem, és mi az, amit rosszul tudok.
Azt hittem, könnyen megbirkózom ezzel az egésszel, de ahelyett, hogy könnyebb lenne, egyre nehezebb lesz. Szerintem.
Az viszont jó, hogy - néhány kivételével - megszerettem a zöldségeket. Csak egy csomó gyümölcs a tiltólistára került, ez nem jó. Jó, hogy tudok már sokféle, ízletes salit csinálni, a rossz, hogy nem lakom jól vele. Aztán még a nagy mumus, a sütik és a tészták. (Nem is gondoltam, hogy ennyi ünnep van, amikor enni kell.)
Meg aztán hosszú 1-1 nap, a délutánokat nem bírom, csak a kaján jár az eszem. Lehet, hogy mániákus lettem? Kajamániás???
Persze a melóban aztán vissza tudom fogni magam, osztom az észt, ámulnak a kollégáim, milyen erős vagyok. De ha hazaérek....
Hát ez a nagy projekt most. Megnevelni engem, hogy napi 24 órában tudjak "viselkedni". Egyenlőre csak akkor vagyok jó, ha alszom.
Most lesem a kiskertemet és a cserepeimet, hátha akkor....
És kezdem előröl, a kályhától, mint 1 éve. Talán másodszorra már sikerül egy hosszabb ciklust elérnem. Cél az egy év fegyelem. (BLaci, mitől vagy ilyen erős!?)
Szóval a tavasz,a megújhodás, és én.
Mint valami sci-fi
Mi lesz ebből????