Elérkeztem a gödör mélyére.
Az egész azzal kezdődött, hogy mérlegnek születtem. Sőt, még könyvelő is volnék eredetileg. Ebből kifolyólag maximalista vagyok, mindig a pontosságot, a rendet keresem. Sajnos ritkán találom meg, ami elveszi a kedvem mindentől.
Szóval igyekeztem az itt kapott tanácsokat megfogadni, átrendezni az életem. Nem is volt olyan nehéz, kezdetben.
Elmentem egy szűrővizsgálatra, ahol mások előtt megdicsértek, mert mindent rendben találtak. A föld felett jártam, istennek hittem magam. Ahogy az lenni szokott, kicsit kiengedtem a gyeplőt.
A minap meglátogattam egy ismerősöm, akinél már méretkeztem és megint a mérlegre álltam. Azt hittem, megint van valami eredmény, persze a fogyás területén. De jött a pofon: 2 kilót híztam!!!
Teljesen elment a kedvem az egésztől.
Mire föl kínlódom a számolgatásokkal, a vekker figyelésével, ha ez lesz belőle? Kicsit szomorú voltam, ezért a párom kitalálta, hogy kísérjem el őt a barátaihoz egy kaktuszkiállításra. Ő is kiállított néhány növényt. Nem sok kedvem volt, de elmentem. Még jól is érezhettem volna magam, ha nem a kilóimon járt volna az eszem. Aztán volt egy kis dolga, én leültem a padra, és istenigazából átszámoltam, amit aznap ettem, és még enni fogok. Kiderült, hogy a Ch oké, de a kcal az sok! De még milyen sok! Sokk volt ez nekem, hiszen néha éhesebb vagyok evés után, mint előtt. Aztán szintre hoztam a dolgokat papíron, de már a tudattól, hogy mennyit ehetek éhes lettem. Aztán ott volt még egy kürtöskalácsos is nehezítésnek. Jött a finom illat, én meg nyeltem, nyeltem. Aztán nem bírtam tovább. Minek szenvedek, amikor nincs értelme? minek sanyargatom magam, kerülöm a sültkrumplit, a chipszet, amikor nincs értelme? És az életemnek mi értelme, ha mindentől megfosztom magam? Vettem kürtös kalácsot, amit meg is ettem. Az egészet!!
Az igazi padló csak ezután érkezett: 10,5.
Azóta sem ment 8 alá, pedig még kaját is kihagytam (tudom, nem szabad).
Kerestem a mentségeket, találtam is párat. Megmagyaráztam magamnak, az nem is úgy van. Melegfront van, nem ittam eleget, úgyis lemozgom a melóhelyen, stb.
És most nagyon padlón vagyok. Elvesztettem minden kedvem, pedig már a répát is megeszem (nagy szó!!). De minden falatot, ami lemegy nekem csak kcal-nak látom, és bűntudatom van, hogy azért azt a falatot már nem kellett volna lenyelni. Mint egy bulémiás.
Nem tudom, mit tegyek, mit egyek. Egyenlőre marad minden a régiben, amíg megoldást nem találok.
Egyre jobban úgy érzem, kellene valami változás, ami megmozgatja a fantáziámat. Jelenleg a fantáziámat sütik, csokik, fagyik népesítik be. Még küzdök magammal, de úgy érzem, most el fog szaladni a ló, nem leszek elég erős.
Szóval a gödörben ülök, és borzasztóan sajnálom magam. Még jó, hogy nincs itthon lilatehenes csoki, mert már bekebeleztem volna.
Vajon meddig tart ez? És meddig bírom, hogy mindig visszatér ő: ?