Végre elérkezett a várva várt pillanat, mióta újra dolgozom, az első alkalommal voltam éjszakás a héten.
Hosszasan "kidolgoztam" a menetrendet előre, hogy ne érjen meglepetés. Kiválogattam olyan ételeket, ami nem, vagy csak alig tartalmaz szénhidrátot, de ad egy kis kalóriát a munkához.
Bár sokan azt mondták, hogy nem fog menni, még orvos is, én úgy döntöttem, megmutatom, hogy erős vagyok, és meg tudom csinálni.
Szóval első nap minden nagyon flott volt, 2 óránként mértem a cukrom egész éjszaka, és nem mentek az értékek 7 fölé. Nagyon elégedett voltam, nem kavartam össze semmit, időben inzulinoztam, és még csak nem is éheztem. Napközben már kicsit magasabb lett az érték, de a doki által engedélyezett +2E inzulin a reggeli előtt rendbe tette a dolgokat.
A második nap is hasonlóan sikerült, még a nappali értékek is jobban alakultak. mint előzőleg.
Bevallom, vérszemet kaptam, tökéletesnek éreztem magam.
Közben voltam egy szűrővizsgálaton, ahol szintén megdicsértek, de erről máskor.
A harmadik nap aztán "elszálltam magamtól", kicsit többet engedtem meg magamnak annál, mint amit kitaláltam. Meg is lett az eredménye, elkezdtek az értékek nőni. Persze rögtön arra gondoltam, nem én vagyok a hibás, hanem a mérőgép. Természetesen vadi új, de hát ami elromolhat, az el is romlik ( Murphy törvénye alapján).
Megtisztítottam a gépet, mert ugye ÉN nem hibázom, de nem változott a helyzet, az értékek picit magasabbak voltak, mint vártam.
Persze ettől rögtön depis lettem, és előjött a pesszimista oldalam. Nekem semmi sem sikerül, miért velem történik ez, miért kell állandóan számolgatni, meg különben is... miért nem ehetek azt, amit akarok. Benyomtam 2 közepes tepertős pogit, persze nem én sütöttem.
Ezzel aztán végképp sokat segítettem magamon, mindjárt elértem az "álomhatárt": 10,7.
Persze pánik azonnal indult, körömrágás, stb. Mit tettem, több hónap munkája megy kárba??
Ez ellen tenni kell. Leültem magammal egy elbeszélgetésre. Mit is akarok elérni? És mennyi időt szánok arra, hogy a Földön tartózkodjak?
Lehet, hogy csak a fáradság miatt volt, de hamar meggyőztem magam, ennek nem ez a megoldása. Halálra is zabálhatom magam, számolatlanul nyomhatom magamba A NAGY CH-t, ez csak rajtam múlik. Senki nem fog kérdőre vonni, magyarul magamnak áshatom a síromat. Jogom van hozzá.
Aztán eszembe jutottak a nagy nyári tervek, a közös nyaralás sorstársaimmal. Higgyétek el, ez a cél nagyon-nagyon sokat segített. Meg akarom ismerni az arcokat, ami a nevekhez kapcsolódik, érezni akarom az erejüket, elszántságukat, azt, ahogy a dolgokat kezelik. A fórum tovább olvasásakor jöttem rá, van, aki sokkal nagyobb bajban van, mint én: csecsemőjét szurkálja, gyermekének mond nemet, ha olyat akar, amit nem ehet. Meg tudtam volna ezt tenni a helyükben? Egész biztos, hogy nem. Feláldoztam volna a gyerekem életét egy ilyen esetben? Egész biztos, hogy nem.
Akkor most miért is lázadok? Elő a "táblicskukkal", indulhat a korrigálás.
Jelentem, szép értékeket értem el megint. Hozom a szokásos formámat.
Csak ki kellett pihennem magam.
Most már tudom, hogy a depi rossz tanácsadó, és csak a vesztemet akarja. Igyekszem magam távol tartani tőle, bár tudom, néha még elő fog fordulni, mert a kisördög bennem nem adja fel ilyen könnyen.
De én sem.