Amikor idekeveredtem természetesen senkit sem ismertem. Most pedig már készülünk együtt nyaralni.
Hogy hogy jutottam el idáig?
Hát.. olvastam, olvasgattam, aztán néhány félénk megjegyzést is fűztem különböző témákhoz.
És nem harapták le a fejem, hogy ismeretlenül beleszólok mindenbe. Sőt ajánlottak egy-két oldalt, amit el kéne olvasnom, meg kéne néznem.
Csodálkoztam, hogy azonnal meghívtak egy találkozóra. Kicsit félve mentem el. Mit fognak gondolni rólam? Hogy fognak fogadni, hisz ők már ismerik egymást, én meg új vagyok.
Aztán az egészséges kíváncsiság felülkerekedett rajtam, hosszas "szervezkedés" után (milyen kaját vigyek?) elindultam az ismeretlen felé.
Kellemesen csalódtam. Az előadások érdekesek voltak, aztán megismerkedtem Borkáékkal. És megint mi történt? Újabb meghívást kaptam, mégpedig 3 napos, családi "talira", sütéssel, főzéssel, tábortűzzel. ( már csak egy hónap!!)
"Egész úton hazafelé azon gondolkodám", hogy ez hogyan történt. Hisz más vagyok, mint a többi ember, mert BETEG vagyok.
Aztán rájöttem, hogy csak én teszem magam beteggé. Ez egy állapot, amivel együtt lehet élni. Nem vesztettem el semmit, legfeljebb a diéta következtében azt az 5 kilót, ami azóta sem hiányzik.
Ezek az emberek, akikkel megismerkedtem már megvívták a maguk háborúját magukkal. És győztek, mert remek humoruk és az egymáshoz való viszonyuk megvédik őket saját maguktól.
Én még tanulom ezt, néha fellázadok, és nem érdekelnek a következmények, benyomok 3 csokis palacsintát. Persze utána, amikor mérek, elszörnyedek, mit tettem. Mások hogy oldják ezt meg? Miért én nem ehetek olyat, amit szeretek? Miért, miért, miért?
Aztán mikor már eleget sajnáltam magam, új stratégiát kezdek kitalálni magam ellen.
Nem a régi kedvencekhez kell ragaszkodni, hanem újakat kell keresni.
Jelenleg új kedvencem a Dexi nevű izé, ami akár kenyér is lehetne. Alig várom a kisétkezéseket, mert akkor Ő jön. Meg alma, vagy joghurt.
A rozsos zsemle is bejött, jobban szeretem, mint a simát.
Csak hát az a fránya ebéd... Azt mindig elrontom, mert nagyon éhes maradok utána.
Most izgatottan várom a "nyaralást", mert elleshetem a fortélyokat, mit mivel, hogyan, mennyit.
A párom, akinek szintén van egy kis cukra (a kis édes) már rémüldözik, hogy ő vajon mit fog ott enni, mert természetesen cipelem magammal. Aztán amikor meglátta, miket fogunk enni, kikerekedett a szeme. Nem gondolta volna, hogy "normális" kajákat kap. Kérdeztem, mire számított. Szerinte magokra, salátákra. Jót nevettem, hiszen ez azt jelenti, hogy nem vette észre, amikor néhány dolgot másképp főztem meg.

Szóval haladunk a jó felé. Mert jó felé haladunk, ha át tudjuk értékelni az életünket. Más lett a fontossági sorrend, más lett az élet. Ritmusa van, előre kiszámítható, rugalmasan kezelhető. Nincs éhezés délig, aztán irány valami expressz kaja.
És lemegy már a zöldség is, úgy mint brokkoli, répa, stb. Jelenlegi projekt a karalábé és a spárga megismerése, megszeretése. Vagy legalábbis elfogadása.
Ami a legfontosabb, hogy jól érzem magam a bőrömben, magabiztosabb lettem, mert tudom, hogy nem vagyok egyedi eset, és nem vagyok egyedül.

Sokan vagyunk, sajnos egyre többen. De mi már legalább tudjuk magunkról. Szerencsések vagyunk.