Sokáig gondolkodtam. Írjam, vagy ne írjam? Tabuk nélkül, őszintén. Hétről hétre. Gondolatokat, kételyeket, kérdéseket, érzéseket, vizsgálatokat, tapasztalatokat… Talán lesz, aki elolvassa. Talán lesz, akinek segít. Talán lesz, aki magára ismer. Sokan vagyunk. Egyre többen, akik így is vállalnak gyereket/ gyerekeket. Egy „szimpla” terhesség is rengeteg aggodalommal jár. De bennünk sokszor annyi a félsz. Így, ha az ember érzi, hogy nincs egyedül, hogy másnak is vannak hasonló tébolyult gondolatai, megérzései, talán nem érzi magát egyedül…

ELSŐ HETEK (1-5.)
Hát, igen. Nehéz időszak. Számoltunk. Mindig éreztem, mikor van peteérésem. Olyan apró kis görcsök, szurkák az oldalamban. Alig észrevehetően, de aki figyeli, megérezheti. Szóval vártuk az alkalmat. Aztán figyeltük a jeleket. Persze, ezt rögtön nem tudhatod. Vagyis ezzel nem értek egyet teljesen. Mert lehet azt érezni. Nincs fizikai nagy jele, de a lelked mélyén igen, tudod. Szóval már figyeled az apró jeleket. Nem tudtam várni a menzesz napjáig. Előtte 4 nappal már teszteltem. Pisilés, aztán néztem a csíkot. A kontroll csík rögtön mély bordó, de mellette semmi. Na, úgy vágtam, ki a kukába… Mert én teljesen biztos voltam benne, hogy már nem vagyok egyedül. Eltelt 3-4 perc. A kukához somfordáltam, és kivettem belőle a tesztet. Hoppá! Mintha… Valami… Nagyon haloványkán, de láttam… Vagy már bebeszélem??? Odaadtam a páromnak. Nézte, nézte, nem szólt semmit. Aztán egy gyenge „lehet” jött ki a száján. Aztán megjegyezte, hogy Ő tudja, hogy itt van, csak még biztos a teszt nem jelzi. Fényképezőgép elő, egy-két fotó és feltettem a netre. Jöttek a pozitív visszajelzések, bennem meg újra helyreállt a lelki béke. Eltelt két nap. Na, újra megpróbáltam. Pisilés, várakozás… A fene vigye el, már megint „mintha” ott lenne… Ilyen nincs. De hát érzem, tudom!!!! Na jó, várunk. Egy nap, két nap… Nem jött meg!!!! Újra teszt. És igen, ez már a „minthánál” azért kicsit erősebb csík!!!
A kávéról már napokkal előtte lemondtam. Cukrok? Hát… Nem mondhatnám, hogy tökéletesek voltak. 4 és 10 között.Olyan összevissza. Meg is ijedtem. Persze, amikor valaki a fórumon írja, hogy vannak 10 körüli értékei, rögtön reagálok, hogy nyugi, azzal még nincs baj, ha néha felszalad. Próbáltam magam is ezzel nyugtatni, de más az, mikor másnak osztod az észt…

Aztán jött megint a para. Már az előző terhességeknél is előfordult. Mikor elmész WC-re és látod azt a kis barnás csíkot a bugyidon. A fene egye meg!!! Akkor most mi van???
Volt már egy vetélésem, az is így kezdődött. Aztán az előző terhességnél is barnáztam. Elég sokáig. Megfogadtam még mielőtt teherbe estem, hogy most nem csinálok belőle ügyet. Ha ez a kicsi élet velünk akar maradni, úgyis marad, ha nem, akkor úgyis megy. Hehehe! Könnyű ezt kijelenteni előtte. Persze… Minden pisilés előtt jár az agyad, hogy ugye, most nem találsz semmit? De igen… Egy héten keresztül volt barnás pecsételésem.
Egy hét múlva nyaralni készültünk. Addig mégiscsak szerettem volna „biztosra” tudni. Miskolc messze van, időigényes lenne „csak egy UH” miatt leszaladni. Így itt helyben berobogtam az SZTK-ba, a nőgyógyászatra. Ahol tájékoztattak, hogy ide pedig csakis előjegyzéssel, fáradjak a kartonozóba. Kaptam is időpontot, 10 nap múlva. Nem adtam fel. A nőgyógyászaton szépen néztem és kértem. Bejutottam. Vizsgálat, ahol a doki már 100 %-ra megerősített, babát várok. Átküldött UH-ra. Ittam a vizet, mert ugye csak teli hólyaggal. Aztán bejutottam. 4 hét 6 napos, 8 mm-es petezsák. Boldog voltam. Kicsit megnyugodtam.
Ennek tudatában jelentkeztem be a belgyógy dokihoz. Felkészülve mindenre. De nem csalódtam benne. Megnézte az utolsó eredményeimet. Annyit fűzött hozzá, hogy lehetne még letornázni belőle. Persze, ezt én is láttam… Elküldött szemészetre. Kicsit döcögősen ment a dolog (mert persze nálunk helyben nincs szemész, aki diabosokkal foglalkozik), hogy miért oda, miért akkor… De a lényeg a lényeg, hogy minden rendben, nincs semmi szövődmény!!!

6-7. HÉT
Nyaralás. Sátor, 3 gyerek, nomád élet. Más sem hiányzott a parámra. Szinte lépni is alig mertem, nehogy visszajöjjön a barnázásom. Meg ugye a fertőzés. Egy kemping mégiscsak kemping. A cukraim… A fene enné meg. Ugye ilyenkor a „nagykönyv” szerint jönnek a hypok. Hát, nekem nem jöttek. Sőt. Igaz, volt, mikor 3 körülieket mértem, és egy alacsonyabba is beleszaladtam, de inkább a nem odafigyelésem miatt. Átlagba (mert a vc mérő mutat egy átlagot a mért cukrokból) olyan 6-7 körüliek voltak az értékeim. Nem értettem, most se értem. Szoktam mondani, hogy mindenki saját magára figyeljen, és ne törődjön az „így szokott lenni” dolgokkal, de ez most engem is kiborított és mai napig nehezen viselem. Akkor én most miért nem hypózok? Miért nem csökken az inzulinigényem? Para, para, para…
Ismét nem tudtam ellenállni. Vacsorára a gyerekeknek melegszendvicset készítettem. Megettem a saját kis kajcsimat, aztán betúrtam két szelet fehér(!) kenyeret, jól megtömve melegszendvics krémmel. Természetesen meglett az eredménye. 10,9. Na, ezt tornázhatom. Ilyenkor bevetek mindent. Átmeneti alapritmus növelése. Kiterjeszett bólus. Így is 3 óra kellett, mire visszaállt 7-re. A fejemet meg a falba tudnám ilyenkor verni.


8. HÉT
Voltam UH-on. Nem is kellett sokat várni. Csak arra, hogy megteljen a hólyagom. 1 liter víz, 15 perc. Izgultam nagyon, tördeltem a kezem. A váróban egy nénike rákérdezett. Kisbaba lesz? Örömmel tudattam vele a hírt. Mire Ő: Első, második??? Mosolyogtam. Nem, a negyedik. Hirtelen megnyúlt az arca, rám meredt. Válasza ennyi volt: Nagy bátorság! Aztán még kifaggatott, hogy mivel foglalkozom. És a férjem? Biztos „nagyot” gondolt. Tájékoztattam, hogy én csak egy irodakukac vagyok. A párom sem ügyvéd, orvos vagy vállalkozó. Egyszerű mezei szolgálati nyugdíjas. Ezzel lezártuk a témát.
Na, én következtem. És láttam a kis „pontot” és hallottam a kis szívét. Igaz, nem sokat feküdtem a vizsgáló ágyon. Kb. 20 másodperc. De nekem maga volt a boldogság. Oké, minden rendben. Mint egy babszem. 15 mm. És állítólag április 4-én fog érkezni (na, ebbe azért lesz még vagy két kanyar).
Hazaértem, cukormérés. 8,4. A fene egye meg! Mi a franctól??? Az elmúlt napokban ebéd előtt mindig 4 körüli volt. Áááá!

Na, elmondtuk a gyerekeknek! Este, vacsi után, fürdés előtt, egy kis hancúr közben. A gyerek arca a legőszintébb... A nagy fiam először hitetlenkedett. Aztán felfogta. És elkezdett számolni. Hogy ki-kivel, melyik szobában. Hogy hogyan férünk majd el az autóban. A lányom arcán döbbenet. Ne mondhatnám, hogy felhőtlen boldogság. Talán átfutott a fejében, mikor Bulcsú született. Hogy neki akkor nehéz volt. Hogy most megint kezdődik elölről. Van még ideje megemészteni. Vele többet kell erről beszélgetni. Nyugtatni. Biztosítani arról, hogy ettől Ő nem kap kevesebb szeretetet. A kicsi még nem fogja fel. De szerintem érzi, hogy változás jön. Már csak a nagyszülőkkel kellene tudatni a hírt. Nem egyszerű. Nem úgy működik, mint általában. Már a harmadiknál sem volt kirobbanó öröm. De sebaj, majdcsak túléljük..
A várandósságom mondhatni most szuper. Vagyis nincs pecsételésem, nincs hányingerem... Jól érzem magam. A cukraim is kezdenek helyre rázódni. Most inkább alacsonyabb tartományban mozognak. Étkezések előtt gyakori a 3-as érték. Kaja után sem megy 6-nál magasabbra. Megállapodhatnánk ebben. Nem bánnám. Már gondoltam rá, hogy visszább veszem a bázist. De egyenlőre nem nyúlok hozzá, nincsenek hypoim... Pénteken meg megyek a belgyógy dokihoz, majd mond valamit.

9-10. HÉT
Tegnap belgyógy kontrollon voltam. Mint gondoltam is, levettünk a bázisból. Túl élesek voltak már a 3-as cukrok. Elküldött a doki vérvételre is. Általános vérkép, vizelet, meg fruktózamin. Persze cukrot is néztek. És Murphy törvénye szerint, természetesen most 7,4-et mértem a vérvétel (ebéd) előtt. Az elmúlt 1- 1,5 hétben nem is volt 6 fölötti értékem... De ez mindig így van.
Szóval alacsony cukrok. Volt egy hypom is. Nem kicsi. Leszakadt rólam a víz, reszkettem, mint a nyárfalevél, tök ideg voltam... 1,3. Gyors zaba. Csoki, keksz, joghurt...
Egyéb: székrekedés. El sem tudja az ember képzelni, milyen jó dolog "rendesen" dolgot végezni. Teljesen kivagyok. A doki ajánlott valami kanalasat, amiben nincs cukor és kismamáknak sem ellenjavallt.

Betöltöttük a 10. hetet. Székrekedés: megoldódott, külső segítség nélkül. Cukrok: a béka feneke alatt. Evés előtti méréseim 2,5 és 3 körüliek. Kaja után 1 órával sem haladja meg az 5 körülit. Veszegetem vissza a bázist, de nem merek egyszerre nagyon belenyúlni. Lassan meglesz a vérvétel eredménye is. Talán hétfőn felhívom a dokit. Izgulok, mert ilyen idős korra már kifejlődtek a szervei Zsebinek. Azt mondják, a fejlődési rendellenességek már később nem alakul"hat"nak ki. Persze ez nem azt jelenti, hogy holnaptól dizsi és napfény... Kedden mennem kellene nőgyogyihoz is.
Egyre több bennem a kérdés és a kétely. Hogy jól döntöttem? És a lelkiismeret furka. A nagyobbakkal szemben, hogy rájuk majd megint kevesebb idő jut majd. És persze Zsebivel szemben is, mert azért három gyerek mellett nem tudok rá koncentrálni igazán...