Maradi (?), vaskalapos(?), régimódi (?), röghöz kötött (?) ember vagyok. Szeretem a megszokott dolgokat, nem szeretek kísérletezni. 9 éven keresztül, napi 4 szúrás. Megszoktam. Ami igazán zavart az az volt, hogy időhöz voltam kötve. Reggel 6.15-kor beadni az inzulint, 6. 30-kor reggeli. És ha éppen akkor ülök fel a buszra a munkahelyre tartván?
Hallottam több helyről (sorstársak, internet) egy "csodaszerkezetről", amely egy kis szabadságot biztosít. Utána olvastam. Egy "kütyü", ami egész nap "rajtad lóg". Nem túl vonzó. Mint egy púp a hátadon. A helyi diabétesz szövetség elnöke is mesélt róla, hogy mennyivel megkönnyíti az életet, meg hogy milyen jó eredményeket lehet vele produkálni, nem kell a napi 4x-i szúrás, kiküszöbölhetőek a szövődmények... Csak hallgattam és közben kattogtak a kérdések, merültek fel bennem a kételyek. Aha... Szóval egy gépezet, ami folyamatosan adagol. Oké, de mi van, ha elromlik, ha meghibásodik, ha...???? És egész nap rajtam? Alvásnál? Hogyan fogok fürdeni? Hogyan kell hordani? Hová rejthetném? Én egy maradi ember vagyok, szeretem a megszokott dolgokat...
Aztán felmerült bennem egy újabb gyermekvállalás gondolata. És állítólag ezzel a kis szerkezettel a terhességet is "könnyebb" végigvinni. És motoszkált a gondolat, hogy talán mégis meg kellene próbálni. Akkor eldöntöttem, hogy megnézem magamnak közelebbről. Egy fiatal fiú a szövetségből egy délután megmutogatta nekem az oldalán lógó szerkentyűt. Elmondta működésének lényegét, illetve használatát a mindennapjaiban. És akkor kaptam tőle egy kanült, hogy szúrjam be a hasamba, próbáljam ki! Na, ne!!!!!!!!!!!!! Némi biztatás és rábeszélés után aztán mégis magamba döftem. Köszönet ezért a fél óráért, amit rám áldozott, mert véleményem szerint ez adta meg a kezdő lépést. Mert láttam közelről, élőben, használatban.
Igen, szeretném. Most már csak valahogy hozzá kéne jutni. Ami vidéken nem is olyan egyszerű. Mert itt nálunk senki nem írhatja fel és senki nem állíthat be. Na jó, akkor most, hogy rászántam magam, dugába dől minden??? Pedig már nagy volt bennem az elhatározás! Ismét a HeMeDiSz-től kaptam segítséget. Egy orvos nevét és telefonszámát. Megkerestem, elmondtam, hogy gyermeket szeretnénk, ez lenne a legfőbb ok. Meg persze a 2,8 és 15,3 között ingadozó cukraim.
3 nap kórházi bennfekvés. Ennyire volt szükség, hogy "felpróbáljam", és hogy "összeismerkedjünk". Nagyszerűen ment minden. 2 hónapot kaptam, hogy eldöntsem, szeretnék-e vele élni. És persze, igen!! Nekem elmondhatatlanul megkönnyíti a napjaimat. És a cukraim is helyrerázódtak.
Rá kellett jönnöm, hogy nem nagy ördöngösség... Haladni kell a korral, még ha én egy maradi ember is vagyok... Ha valaki meglátja és rákérdez: INZULINPUMPA. Leveszem, megmutatom, elmagyarázom. És észre sem veszem, hogy rajtam van a nap 24 órájában. Most már úgy érzem, nem az életem kell a betegséghez igazítani...
És 3 hónap múlva elindult hozzánk egy harmadik kis élet...