Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin

RSS csatorna megtekintése

Molli cukis blogja

Sok betegség

Bejegyzés értekelése
Szerző: , Időpont:2009-02-24 12:03 (1169 Olvasás)
Úgy kikiívánkozik belőlem, mert már nehezen bírom így nyomás alatt, gondoltam, ide leírom, aki akarja, elolvassa, aki nem az nem
Szóval most kezdtük a 4. hetet betegen. Brúnó és én vagyunk ennyi ideje egyhuzamban betegek, Nimród és Apa voltak 2 hete náthásak most meg egy újabb vírus jött rájuk, mi meg imádkozunk Brúnóval, hogy ne kapjuk el ezt is, de úgyis el fogjuk... Mind a 4-en kaptunk antibiotikumot, hogy hátha sikerül megállítani az egymás összeköpködését és felülfertőzését. Brúnó tegnap előtt belázasodott, életében először. Tegnap még hőemelkedése volt, de nagyon kikészült a betegségektől, így nem tulajdonítottam jelentőséget annak, hogy nagyon elhagyja magát, De délután annyira elhagyta magát, hogy letettem és nem mozdult, csak nézegetett, nem is sírt. Gyorsan néztem neki pulzust (aki nem tudja, szívritmuszavarral született, napi 3x kap gyógyszert emiatt, hogy ne legyen rohama). Nem tudtam megszámolni, olyan magas volt a pluzusa. Taxit hívtam és Apát haza Nimródhoz. Közben hipóztam, mert az ijedségben nem ettem meg teljesen az ebédemet, így összevissza ittam mindenféle cukros löttyöt, amit találtam, mire beértünk, már 7 lett a cukrom és somogyim sem lett szerencsére. Bevitt a taxi a kardiológiára (én nem tudtam volna vezetni, olyan ideges voltam). Ott elvették tőlem Brúnót, bevitték az intenzívre. Influenzajárvány miatt nem szabad bemenni az osztályokra. Kint ültem egy órát, hallottam, hogy üvölt a fiam bent. Majd kijöttek és mondták, hogy már rendben van, lejegelték az arcát és helyreállt. Megemelték a gyógyszeradagot és elmondták, hoyg az első nagyobb betegség ki szokott hozni egy-egy rohamot. Ha még egy rohama lesz, bent fogják tartani, mert más gyógyszerre kell akor átállítani. Akkor nem tudom, mi lesz, mert nem lehet bemenni hozzá, én azt nem bírom ki, de ő se nagyon, hiszen napi 6x még szopik. De most itthon van és nem győzöm nézni és ölelni. A cukrom éjjel felborult, mert ugyan megmértem 2-kor, de a 9es cukromra be akartam adni, de eldőltem a fáradságtól és nem adtam be, így 13-as cukorral keltem, utána hipóztam, azt hiszem, nincs több erőm foglalkozni ezzel....
Kategóriák
Nem besorolt

Hozzászólás

2. oldal, összesen 2 ElsőElső 12
  1. Zsu77 logója
    Igen,meglepett minden magzat-vizsgálat,hogy mennyire magas a pulzusuk,rendre messze 100 fölött voltak és ez akkor normális.Most már tudom,hogy miért.Molli!Nagyon remélem,hogy ez a ki kellene nőnie,meglesz!!!
  2. DG logója
    Molli!
    Nagyon örülök, hogy ennyi ktartásod és erőd van ezt a rendkívüli helyzetet kezelni. Minden elismerésem: mikor a gyerekekkel baj van, nem is tudom, hogy jut figyelmed arra, hogy magaddal is törődj...
    Együttérzésem. Rettenetes, ha a gyerekek bekerülnek valami miatt, a szülő meg tehetetlenül őrjöng odakinnt. Én is átéltem ezt párszor, rajtam is a nyoma.
  3. kmolli logója
    Nagyon köszönöm a bíztatásokat, tényleg sokat lendített a kedvemen és ilyenkor könnyebb erőt is meríteni
    d.g., mit jelent pontosan, hogy nyomot hagyott?
    Zsu, az a sima magasabb pulzus a magzatoknál más, nem ezért van, csak azok a sejtek, amik Brúnónak nem fejlődtek vissza, duplán vezetik az ingerületet, ha "bekattannak", ezért a normális pulzus 2x-ese lesz olyankor neki, tehát ez független az alappulzustól és a magzatok magasabb pulzusa meg ettől független - kiugrást ugyanis csak akkor okoznak ezek a sejtek, amikor már vissza kellett volna fejlődniük, tehát 9 hónapos magzatkortól, de ez minden esetben ezt a betegséget jelzi, tehát egészséges magzatnál nincs kiugrás.
  4. DG logója
    Azt jelenti, hogy megviselt lelkileg.
  5. kmolli logója
    d.g., értem Olyasmire gondoltam, hogy fizikai problémához vezetett-e ez a fajta stressz, de gondolom, nem....
  6. DG logója
    Sajnos, vezetett, de ezeken túlléptem (illetve: túllépett a testem) de valóban, elsősorban a lelki együtthatóra gondoltam, úgyhogy jól érted.
    Frissítve 2009-02-26 03:42 DG által
  7. napocska logója
    Kedves Molli!
    Nagyon drukkolok, hogy végre túljussatok ezeken a nehézségeken! Örülök, hogy Brúnó ki fogja nőni ezt a betegséget!!
    Mindjárt itt a tavasz, vége lesz ennek a sok influenzás nyavalyának.
    Ami a kórházi elkülönítéseket illeti, nekem a nagyobbik fiam, Beni került 1993-ban, 2 évesen kórházba, egy hétre. Az egyik kis heréje nem szállt le, azt műtötték meg. Műtét után, hogy ne nyúljon a sebhez, odakötötték a kezét az ágyrácshoz. A látogatási idő napi egy óra volt, és a kórterembe nem lehetett bemenni. Max kintről nézhettük szegényt, kivenni az ágyból akkor még nem lehetett. Persze, mikor meglátott minket, elkezdett torkaszakadtából ordítani, mi meg ott tehetetlenkedtünk az ajtóban. Szörnyű volt, inkább nem is mentünk addig látogatni, amíg végre ki nem hozhattuk a folyosóra. És őt is nagyon megviselte, egy pár napig utána olyan kis közömbös volt, ha beszéltünk hozzá, csak nézett egykedvűen, semmi szokásos mosoly, nevetés. Aztán szerencsére túl lettünk rajta, elmúlt, nem lett utóhatása, csak most szorul el a szívem, ahogy leírom.
  8. kmolli logója
    Napocska, sokszor eszembe jut, hogy nem is olyan régen még nem lehetett bemenni sem a gyerekekhez és szörnyű érzésem támad ilyenkor. Én is voltam kórházban 2x is kicsi koromban (mandula), de nem hagyott nyomott bennem. Úgy gondolom, hogy ez a szülőnek nagyobb trauma ilyenkor, mint a gyereknek... Amikor vártam Brúnóra az intenzíve elött, egy másik anyukával ültünk kint, akinek a 3 hós gyerekét nűtötték 1 hete és azóta nem is látta a gyereket. Ennyi idő alatt teljesen elapadt a teje, hiába fejte. Úgy sajnáltam szegényt... de persze tökéletesen érthető az indok, hogy járvány alatt senki nem mehet a szívbeteg gyerekekhez.
2. oldal, összesen 2 ElsőElső 12
© Copyright 1993-2012 Dr.Info All Rights Reserved! / Minden jog fenntartva!